Edzésleírás
Majdnem elkiabáltam, hogy nem sérültem meg a hétvégi edzéseken: a hétfői lazázás után lett egyértelmű, hogy amit izomláznak véltem a vádlimban, az egy enyhe húzódás, legalábbis a bal lábamon. Nagyon veszélyes sérülés ez és egész kedden igencsak éreztem, úgyhogy eléggé megijesztett, de szerencsére napról napra jobb lett, mára szinte teljesen elmúlt, így megpróbáltam vele egy könnyű edzést, Attilával közösen Egerszeghegyen és Gógán-hegyen. A lejtőn mintha egy kicsit éreztem volna, de szerencsére gond nélkül vette ezt a terhelést, holnap egy kicsit emelhetem a távot és az intenzitást. Amúgy egészen könnyen, vidáman gurultam felfelé a hegyekre, jó lett volna egy visszajelzést kapni most már a formámat illetően, de egyrészt az óra megint sokszor butaságot mutatott, másrészt a 3 napos pihenő nyilván jót is tesz a formának, meg nem is. Szóval még mindig nem látok tisztán, hol is tartok valójában.
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1263