pécsi futás

2018.03.24 Szombat, 09:40:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:19:31

Távolság

42.23 km Szint: 160 m

Tempó

04:43 p/km (12.70 km/h)

Pulzus

Átlag
159
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Egész héten száraz köhögésem volt, annyi, hogy a torkom is fájt, bár az orvos péntek reggel azt mondta, hogy nem csak a köhögéstől Csütörtökön még nagyon nyomorultul éreztem magam, és bosszantott, hogy pont a verseny előtt betegedek le. Szombat reggelre már jól éreztem magam, de a köhögésem úgy döntött, hogy épp aznap kezd felszakadni, így mikor megérkeztünk a tomaji strand előtti parkolóba vicces lehetett ahogy a mellettünk lévő kocsi mellett éppen kenegetik magukat, én kiszállok a kocsiból, vörös fejjel köhögök, mint egy ebolás, és meztelencsiga jellegű dolgok szakadnak fel a torkomból. Aztán elkeztem beszedni a gyógyszereimet: Sinecod a köhögés ellen (hatott is) immodium, és a végén doritricin a torkomra.Nem úgy néztem ki mint aki éppen maratont futni jött.  

Már a verseny elején éreztem, hogy nem fog valami jól menni, 4:30-as tempónál nagyon magas volt a pulzusom. Nem tudom, hogy a szél tolt vissza, vagy a múló betegség miatt éreztem gyengébbnek magam, de 3-4 km után éreztem, hogy ebből bizony nem lesz jó idő és ettől elment a motiváció is.Aztán féltáv után a távoli látótávolságba került 3 futó is ami adott egy kis motivációt, és sikerült is leelőzni őket a 30 és 38. km között. Bosszant, hogy nem sikerült jobban, mert végre 2 év után először sérülésmentesen indultam

2 sponser gélt ettem illetve 32km-nél burn energiaital ami a 29km-i állomáson egyéni frissítőként volt leadva acquarell palackban.

 

zoom fly 152.48

A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!