Edzésleírás
Fertő-tó kör
Pénteken érkeztünk Hegykőre sátorral. A kemping egybeépült a termállal, ez erősen csökkentette a napi költségeinket és nagyban növelte a regenerálódás sikerét.
Ami hiányzott: nincs közösségi tér, ha esik az eső csak a sátorban tudunk kajálni, amúgy nagyon tiszta a mosdós része de a dömösihez képest nincs felszerelt konyhája. Ez talán abból is adódik, hogy a lakók 95 százaléka lakóautóval jön és osztrák-német állampolgár, a lakók átlagéletkora túl a hatvanon...
Előny, hogy mindhárom nap használhatjuk nyitvatartási időben a medencéket, illetve reggel 6-tól a termálmedencét, pedig akkor még semmi nincs nyitva.
Szombaton esőre ébredtünk, már majdnem lemondtam mindenről, végül 10:15-kor elállt az eső és el tudtunk indulni.
Balf után megcsinálták a kerékpárutat a szőlők közt, jó kis dombozás lett belőle. Nem siettünk, mert nem akartam faros fájást és a tanácsokat meghallgatva, nem nyomtam erőből, inkább mindig kisebb nyomatékon pörgetve. Így viszont nagyon viccesen nézhettünk ki, mintha sosem tudnám utolérni Imit :)
Szerettük a burgenlandi kisvárosokat, most is nagy volt a nyugalom, el nem tévedtünk egyszer sem, pedig térképünk sem volt.
Podersdorba terveztünk egy nagyobb nézelődős kajálást, betoltunk egy kebapot.
Sajnálattal vettem észre, régebben én már végigmentem ezen a körön, akkor még 4 kúttal is találkoztunk, most csak egy helyen töltöttünk kulacsot. Ilmitzben sikerült találni egy spárt 2 perccel zárás előtt, lett vizünk is, nyugodtan jöttünk tovább.
Végig hatalmas felhők kerültek bennünket, sokszor láttuk az esőfüggönyt, de az égiek velünk voltak. A szél meg természetesen fújt, de ugye az jár hozzá :)
Magyarba visszaérve sokat időztünk a lúdakat nézegetve Mexikópusztánál egész kint van az út mellett a víz, egy karnyújtásnyira voltak tőlünk.
Visszaérve a kempinbe zuhanyozás után eleredt az eső és szakadt egész éjjel....ekkora mázlit. Közben szentségeltem mert kilyukad a matracom, de úgyis utáltam, nem bántam, hogy a földön alszom, jobban bírom a keményet, és nem is kérek helyette újat, javítani nem tudtuk, car helyen van a lyukacska... . A jobb térdem fájdult meg picit az emekedőktől, de ezt is sikerült kiáztatni a termálban vasárnap reggel. A seggem meg sem mert nyekkenni.
124,75 km tekerés 7:26 össz idő 9:51
Megyünk legközelebb is :)
Az órám ennyit bírt:
Sneci-ke 2747 napja
De fura, mi többször körbetekertük, de mindig az ellenkező irányba mentünk... ne kérdezd, hogy miért...
A következő tókör a Balcsi lesz?
Egs