Edzésleírás
Zsolttal Ikarus pálya.
A munka elvileg:
2 km váltogatás / 2perc / 2 km lendületes / 2 perc / 3*1km/1 perc
A munka ami megvalósult:
2 km váltogatás / 2 perc / 2 km lendületes / 2 perc / 1km / 70 mp / 600m 100 mp / 600 m + 3 * 200m felrázó
Érzés ami fogva tart:
Hát ez nem sikerült. A héten újra jól és erősnek éreztem magam. Nem éreztem fáradtságot. Valami viszont ma nem stimmelt. Már a 2km váltogatás végén légszomjam volt, amit nem éreztem nem is tudom mi óta. Nem hogy totyogni de állni is alig tudtam a pihenőkben.
2 km lendületes elejét elfutottam, Zsolt próbált segíteni, hogy lassítsak. Végül is nem esett rosszul a tempó nagyon belassult amiből éreztem, hogy nem esik jól újra gyorsítani. A pulzusom mindig rendben visszaállt, tehát a keringésemmel sem lehetett probléma.
Ekkor jött volna a mai edzés érdemi része a 3*1000m. Az első még csak csak elment, bár a tempója ennek sem tetszett. A megállásból viszont jött a légszomj az elnehezülés és úgy éreztem az izmaim inkább kötnek mint latulnak a pihenésben. Aztán a 2. 1000m-en jött az összeomlás. 300-nál már jeleztem, hogy ez nem fog menni, Zsolt besegített 600-ig, ahol tovább akartam még menni de szólt, h álljak meg. Aztán levettek az utolsó 1000m-t 600-ra és a levezetés.
Összességében nem tudom mi volt ma. Kicsit demoralizáló volt megélni, nem így terveztem és a hét alapján nem is látom az előjelét. Ez van, van ilyen nap. Igyekszem gyorsan elfelejteni és csak előre nézni.
stépi 2836 napja
5* a keméységért! :)