Edzésleírás
Gladiator Workout - 3 kör
Elnézve a gyakorlatokat, már látni lehetett, hogy ez az edzés kinszenvedés lesz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.. Nehezen tudtam rávenni magam hogy elkezdjem, és kicsit csaltam is, mert a gyakorlatok között is tartottam pihenőt, nem csak a sorozatok között, de még igy is vért izzadtam vele.
Még a guggolás lett volna a könnyebb része, mert a lábamban még van némi erő, de a 40-es szériákat azért igy is megéreztem. A mountainclimber sem volt vészes, bár ebből szokás szerint az előirt kétszeresét csináltam. Még a felülés is relativ jól esett, de utána jött a feketeleves. A kifordulásos fekvőtámasz, ráadásul hússzor, és rögtön utána az up&down plank most még teljesithetetlen kihivást jelentettek számomra.
Sok-sok pihenéssel azért legyűrtem a 3 kört, ami elvileg a baugró szint, de mondhatni minden percét utáltam. A karjaim gumiból voltak utána, a pulzusom pedig az egekben, pedig az egyetlen dinamikus rész a jumping jack, meg talán a climber. Kiváncsi vagyok, a következőre sikerül-e a középhaladó 5 körös szintet megütni, mert ez még egy kezdőnek is alig nevezhető.
Gyakorlatok: 20 Jumping Jack, 20 Tricep Dip, 40 Squats, 50 Mountain Climber, 20 Modified V-Sit, 20 Push-Up with Rotation, 20 Up&Down Planks