Edzésleírás
Leírom szerintem hasznos lehet bárki számára.
Régóta gondolkodtam már, hogy elmegyek gyógytornászhoz és a héten ez sikerült is. Nincs semmilyen sérülésem 1 éve, preventív
jelleggel tettem, kíváncsi voltam mi a helyzet. Nagyon hasznosnak éreztem, még senki nem vizsgált meg ennyire részletesen
és nem forgatta meg az ízületeimet :) Most értettem meg, amikor a sportolók azt mondják bármilyen verseny, mint egy gyógytorna :)
Vádlimnál volt egy pont, amit megnyomott és rendesen felültem az ágyon úgy fájt. Utána meg kapaszkodnom kellett, hogy kibírjam.
Egyébként lazák a térdszalagjaim, amiről tudtam is, doki szerint nem is futhatnék és nem lehet velül semmit csinálni (muhaha).
Gyógytornász szerint a futás teljesen jó rá. Az tény, hogy kell erősíteni, de egyáltalán nem drámai a helyzet.
Csípőmmel is kell dolgozni sokat, talpammal is. Így összesen mindennel. Fitballra is kaptam gyakorlatotokat
nagyon nehéz mindegyik. Heti 3-4 alkalommal kell megcsinálni a feladatokat, könnyű nem lesz, kíváncsi vagyok milesz ebből.
Én javaslom minden sportolónak,aki heti több órát edz, hogy nyugodtan nézesse meg magát, mert nagyon hasznos
és be lehet építeni a mindennapokba.
Akihez mentél "csak" egy sima gyógytornász, vagy manuálterapeuta is?
Ez tényleg hasznos lehetne mindenkinek! Köszi a tippet!
Térdhajlat felett, combhajlítónál van a labda, úgy kell lefelé nyomni, párossal is,meg egylábbal. De van talpas is :)
Térddel ? Sarokkal ? Mert térdbenyomóst írtál. Két lábbal ? Gondolom, ha azt írod, hogy gurulj el :D
Sokat, de nem ezeket a gyakorlatokat. A térdbenyomós olyan, hogy lefelé kell nyomni a a lábadat a labdán, hanyatt fekvésben, mintha össze akarnád nyomni.
Nagyjából értem, csak a térdbenyomósat nem, de nem is nekem kell :D
Egészen biztos, hogy hasznos lesz, hiszen olyan izmokat is megdolgoztatsz, amit amúgy talán nem. Bár te sokat fitballoztál.
Talp ás bokaerősítés: lábujjhegyre emelkedés, de nem ám csak úgy, hanem térd nem mozdulhat befelé, boka kifelé. Nagyon nehéz megcsinálni. Van talajon csípőemelés egy lábas, de ott sem mozduhat a térd, tartani kell. Így kell emelni a csípőt. Köszi :) Aztán fitball. Térdet nyomni a labdába úgy, hogy a lábfej is legyen megtartva és ne borulj el. Nem lehet megcsinálni :) Aztán labdán páros lábbal csípőemelés, könyöktámaszban, ne dőlj el :) Kb. ennyi. Egyelőre nehéz, de küzdök velük. Heti 3-4x kell csinálni. Dec. 28-án kontroll.
Ahha, most már értem. Hát, hajrá, te tuti, hogy lelkiismeretesen fogod csinálni.
Megmondod miket kell csinálni ?
kádárévi 2979 napja
Én nem kérdeztem ezt külön és gyógytornásznak van írva. De tuti van még egyéb végzettsége.