breky futás

2016.11.06 Vasárnap, 09:30:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:35:31

Távolság

31.6 km Szint: 76 m

Tempó

04:55 p/km (12.19 km/h)

Pulzus

Átlag
150
Minimum
0
Maximum
170

Edzésleírás

Nagyon keveset futottam a héten, ezért most nem apróztam, inkább bevállaltam egy hosszabbat, úgy is kell, hiszen 4 hét múlva maraton.

Már ez első kilométereken látszott, hogy túlöltöztem magam, nagyon nem volt komfortos a futás. Le is vettem a széldzsekit. 3-szor 10.6 km-es Albertfalva kör volt a terv, lehetőleg gyorsulóra és persze ötperces alatt.

Az elsőben a kezdeti nehézségek után bemelegedtem, ment volna gyorsabban is de tudtam, hogy még sok van hátra.

A rövid frissítő után a  második kör elején kicsit nehezen találtam vissza a tempóra, ekkor kicsit reménytelenül soknak látszott még a hátralévő táv, de mikor ezen túl estem, jöttek a jobb km-ek és 30 mp-cel jobb lett a második kör.

A harmadikban már volt szenvedés, hogy tartsam a tempót, de kitartottam végig, így ha nem is javulva, de pont ugyanannyi lett a 3. kör mint a második.

 

https://connect.garmin.com/modern/activity/1437007863

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:35:31 31.6 04:55 12.19 76 0 170 150
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!