stojesz bringázás

2016.07.30 Szombat, 08:43:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

05:24:24

Távolság

179 km Szint: 600 m

Tempó

01:49 p/km (33.11 km/h)

Pulzus

Átlag
146
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

eXtremeMan Nagyatád 6.0

 

Idén nem volt olyan erős kontroll alatt a pulzus, mégis tudatosabb volt a bringa. Gyengébb lett az eredmény, de ez lehet az elmúlt két hét betegségének az oka is. Ezt már sosem tudjuk meg. De a 4800 kint km nem múlik el nyom nélkül. Szükség volt rá, hogy ezt össze tudjam rakni.

 

Két megállóm volt: kb. 35 km-nél egy darab piros szigszalag ragadt az első gumira, nem tudtam menet közben lepiszkálni, hát megálltam. Illetve az utolsó kiskörre fordulva úgy gondoltam, hogy a WC-t kibírom a bringa végéig. De az Ötvöskónyiba vezető út keresztbordái keresztül húzták a számításomat, úgyhogy az első lehetőségnél jobbra fordultam és leeresztettem a "gőzt".

 

Folyamatosan hűtöttem magam. Ahogy megszáradt a lábam, egyből locsoltam a vizet. A végére a zoknim és a cipőm tiszta víz volt.

 

Szinte végig szilárdat ettem, 25 percenként. Izó alig fogyott. Csak a víz. Ezen változtatni fogok jövőre és a frissítésemet eltolom folyadék irányba. 40 km-nél sem voltam, de már gombócban állt a nyomromban a kaja. A szervezetem egyszerűen nem bírta feldolgozni, hiába higítottam. Hatodik alkalommal nem sikerült a frissítés. Ígérem, legkésőbb a TTT-re sikerül összerakni!!!

 

A táv idén sem volt a GPS szerint 180 km. Viszont kicsit később talált jelet, már indulás után. Tehát közelebb volt hozzá, mint eddig.

 

Polar.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
05:24:24 179 01:49 33.11 600 75 0 0 146
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Merida Warp 4 (2009)