Edzésleírás
4:30 körüli kapkodásmentes depó után indultam neki a bringának.
könnyebb pályára számítottam, de kb. 230 km edzés után elindulni 180-ra, na az az igazi hülyeség. 6 kör + a ki és bevezető szakasz. lett volna.
az elején még elbringázgattam, 3 körig nem voltak problémáim, a 4. már nem volt őszinte, és aztán az 5. kör elején elkezdett mindenem fájni - nyak, derék, jobb lábfej/boka és a reggeli nagy mennyiségű migrén gyógyszer ellenére a fejem is. egy vágyam volt, levenni a sisakot, ami úgy érteztem összenyomja a fejemet.
valamint minden motivációmat elveszítettem, Anyukámra gondoltam, a hétfői búcsúztatásra, sirdogáltam is, és már olyan lassan mentem, hogy mindenki úgy érezete, aki elhaladt mellettem, h bíztatnia kell. szóval úgy döntöttem nem éri meg folytatni, a kör végén kigurultam a depóba, leültem a földre és megvártam Zolit. "kidepóztam" őt a futásra és elsétáltam a célkapuig, hogy lássam a befutóját.
igazából el sem kellett volna indulnom, aztán amiért mégis elindultam:
- Anyukám emlékének ajánlottam volna, (így is, hiszen Ő így is büszke lenne rám)
- a nevezést karácsonyra kaptam Zolitól
- nem versenyként, hanem kombinációs edzésnek tekintettem hosszú tekeréssel. végül is a 145 km se rövid....
nincs bennem rossz érzés, amiért kiszálltam, egy csepp se...
Anyukám, nagyon hiányzol nekem!!!
"lecsukott szemmel még látom a lelkét,
ki mellettem ül és nékem mesél...
nem maradt utánad más, csak a emlék,
örökké szeretlek, bárhol legyél!"
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
05:53:13 | 145 | 02:26 | 24.63 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |