Edzésleírás
Mikor Tündüs tavaly szeptemberben megemlítette, hogy kacérkodik az UB-párban gondolattal, hát mi sem volt egyértelműbb, mint hogy mi legyünk a Kabalamacskák (najó, a névválasztás később jött). A BSZM-en már bebizonyosodott, hogy mennyire jól tudunk együtműködni, bár az furcsa, hogy amíg ott 4 nap és 195 km-en át minden lépést együtt tettünk meg, most csak pillanatokig találkoztunk a váltásokkor. De a gépezet olajozottan működött. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy mindkettőnk párja teljes mértékben támogatott minket, végig kísértek minket, autóval és bicajjal ők is váltották egymást.
A szombati 3.45-ös kelés elég megrázó volt, de egyrészt a 6-os indulásra harcra készen kellett állnunk, másrészt meg szerettük volna nézni az egyéniek rajtját 5.30-kor. Hát hidegrázós volt.
Sűrű váltásokat terveztünk, hogy pörgős legyen. Én indultam (2 verzió közül pénteken este kisorsoltuk, hogy melyik szakaszbeosztás legyen), de Tündüs az első emelkedőn még elkísért, hogy tökéletes legyen a koreográfia. Eddig 2x futottam párban Pannival, még egyszer sem voltam kezdő ember, viszont így legalább a váltások miatt úgy jött ki a lépés, hogy többnyire azokat a szakaszokat futottam, amelyeket eddig nem (bár bszm-ről azért a pálya többi része is ismerős).
10 óráig kellemesen felhős volt az ég, aztán ecccercsak huss, felhők eltűntek, nagyjából akkor, amikor befordultunk Dörgicse felé. Az emelkedők nagyobb része Tündüsnek jutott, az én szintes részemet (Salföld, a Varga pincészet előtt) kivették a pályából (pedig milyen kíváncsi lettem volna rá, annyian szídták tavaly).
6-os alatti tempót tudtam tartani Keszthelyig (az 57. kilimig). Itt volt egy kisebb mélypont, illetve innét már a lassulás jelei is mutatkoztak. Nagyobb problémám nem volt, csak folyamatosan szomjas voltam, pedig eszméltlen mennyiségű folyadékot öntöttem le a torkomon, viszont a hasamat hordónak éreztem. A kidörzsölődést szerencsére megúsztam kisebb sebekkel, vízhólyagból is csak 1 lett.
Teljesítményileg teljesen elégedett vagyok. Nagyon optimistán 24 órát terveztemi, aztán a felénél (110 km 11 óra 10 perc alatt) már éreztem, hogy akár jobb is lehet. Folyamatosan konstatáltam, hogy mennyire jól állunk, ezt főleg abból láttam, hogy a korábbiakhoz képest sokkal hamarabb értünk egy-egy helyre (pl. emlékeztem, hogy Keszthelynél már este volt tavaly, idén még hétágra sütött a nap, Máriafürdőn sötét éjszaka volt, most épp csak kezdett szürkülni). Gyakorlatilag végig futottam, csak a frissítéseknél sétáltam, emelkedőket megfutottam. És végig teljesen nyugodt voltam, tudtam, hogy Tündüs is mindent belead a közös sikerért.
Sok-sok ismerőssel találkoztam, felsorolni is lehetetlen (najó, néhányan: Runkáék, Tomcsiék, a szentendrei futók, az ironteam teljes legénysége a máriafürdői ponton).
A befutónk a rajthoz hasonló volt: együtt :-), az időnk 22:47 lett. A 11 női párosból negyedikek lettünk (az eredménylista elég béna volt, összemosták a 2 és 3 fős csajokat).
A korai beérkezésnek köszönhetően lett volna még bőven időnk pihenni az eredményhirdetésig, de az istennek nem tudtam elaludni, úgyhogy durva alvásdeficittel küzdök. De ezenkívül semmi probléma, szinte még izomlázam sincs. Viszont azóta is mosolygok kívül-belül :-)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
11:02:34 | 108.58 | 06:06 | 9.83 | 635 | 0 | 0 | 0 |
piszok szépen csaptátok :) gratulálok !
Asztamindenit, csajok, ez döbbenetesen nagyon jó volt! Hatalmas grautla! meg respect, meg egy kis irigység :D
Gratulálok Erika! Nagyon szuper csaj vagy! Minden tiszteletem! :)
Gratulálok!
Nahh most meg bennem kavarognak a gondolatok...ha ott és ott nem attól félek, hogy nem tudom tartani azt a tempót, akkor ez és ez lehetett volna, ha tudom, hogy megfutható az emelkedő és minden huplin kitartok, akkor sokkal bátrabban megyek. De nekem ez volt az első, a barátkozós. Ha jössz jövőre is, ennek még jobbnak kell lennie.....
Klasszak voltunk naaaa, csíptem nagyon. :))))
Sajnálom, hogy veled és Kálmánnal nem sikerült a találkozás! Gratulálok ehhez a körhöz is ;) ! Szuper páros-négyes vagytok!!!!
Nagy gratula, szuper jól mentetek! :)
Itt is gratulálok, le a kalappal. Az az érzésem a beszámolódat olvasva, hogy kb. mintha "úgy mellesleg körbeértünk" jelleggel írtad volna le! :))) Futottunk, váltottunk, sütött a nap, jól ment, és nahát már be is futottunk! Még sok ilyen kellemes élményt!
Gratulálok ERika,szuperek vagytok.:)
Szuper Csapat Vagytok!!!
Eszméletlen teljesítmény...egyszer csak érzel majd izomlázat :-)
Gratulálok!
Nagyon remek teljesítmény, gratulálok! Teljesen érthető a mosolygós hangulat :) Köszönöm a kommentet, de a második utoljára eléggé végleges :)
Gratulálok! A szuprnyolcasok meg a Harkály megtették a hatásukat ... :-)
Én is mosolygok, végigolvasva a beszámolódat. Hihetetlen jó páros (négyes) vagytok! Gratulálok! :)
Nagyon jól mentettek, most néztem meg az eredménylistát, női páros negyedik helyet láttam :) Szívből gratuálok, a kivett szakaszt ne sajnáld, az brutális volt, még gyalog is. Mikor taliztunk, nagyon fegyelmezetten futottál, aztán leváltott Tündüs, utána láttalak még pár percre, de nem feledem azt a boldog nagy vigyort az arcodon: igen, ez is jól ment-meg van típusút :) Gratulálok !!
Gratula, bitang jól mentetek!
kincsoo 2888 napja
Gratulálok! Nagyon szép!