Edzésleírás
Ma a Velence tó körbefutásán , azaz a XI.BÖLLHOFF Tóparti-Futópartin vetünk részt. A start Agárdon volt, ahol, több mint ezer fő állt a startvonalra a csodálatos tavaszi napon. az indulást követően egy-két kilóméter után tagozódott a mezőny, veszélymentesen lehetett haladni. A kiépített kerékpárút biztos mozgás garanciája volt. A kerékpőárúton óriási kereékpáros forgalom volt, amelyben mionden korosztály képviseltett magát, csak sajnos a KRESZ ismeret nem volt egységes. Vidám hangulatban koptak a kilik, miközben gyönyörködhettünk a kirobbanó természet csodáiban, illetve a tavasz illatával telítődhettünk. A szervezés ma is kifogástalabn volt, a frissitőpontok jó szolgálkatot tettek a szomjas, üditőre ohajtozó futóknak. A lenge szél a frissitésünket szolgálta. Balázzsal együtt döngettük le a távot, saját tempónk szerint, de jól esett a célba beesni. Közben unokáim is futóverseny részesei voltak, majd a szervezők által biztosított programokon élvezettel töltöttek el órákat. élménygazdag napot tudhatunk magunk mögött, egészségünkre!
Nagyon szép tempó Gyuri,ügyesek vagytok,egészségetekre!
Grat az ezerhez.
Andibandi 3200 napja
Gratulálok! :) Szuper lehetett! :)