Edzésleírás
Aludtam rá egyet :)
Januárban még 5.15-5.20 közötti átlagtempót szerettem volna (ez pb. lett volna), de az elmúlt hetekben egyértelműen látszott, hogy ilyen távon csoda kellene, hogy ez összejöjjön. Az 5.30 reálisnak tűnt és végülis nagyjából ez lett, így akár azt is mondhatnám, hogy jól sikerült, pont ott tartok ahol március elején tartanom kell...
Csak az a libikóka ne lett volna, amibe minden egyes ultraversenyemen beülök... 5-6 óránál mindig menetrendszerűen jön egy fejreállás és ki kell pihennem magam (30-50 perc agonizálás), majd jön a "feltámadás" és menni kell tovább, aztán jó esetben a következő borulásig (11-12 óra környékén) nagyjából egyben vagyok.
A tegnapi verseny nekem edzés volt és sajnos ezt túlságosan is komolyan így gondoltam, így fejben nagyon nem készültem rá, nem gondoltam át a frissítésemet (pl. Jutka a verseny előtt adta át a megrendelt és még nem kipróbált géleket, így azokból véletlenszerűen választottam amikor eszembe jutott). Egy 100-as edzés nem 60-70-es, kicsit tudatosabban kell(ene) csinálni, nem lehet 2 géllel és néhány deci kólával elcsámoborgni 60 kiliig. Na mindegy, nem erre fogom, hanem inkább arra, hogy a verseny közepén (40-50 körül) egész jól ment a futás és hagytam elszállni a pulzusomat (az összátlag is nagyon magas lett, a sok gyaloglással is 149), tartósan 160 felettivel futottam. Emlékeim szerint 60 km-t kicsivel 5 órán belül abszolváltam, ez a legjobbomhoz közeli, viszont ott jött a borulás és a következő 1 órában 7 km-t sikerült összehozni és utána se ment minden túl jól, elkezdtem sok időt otthagyni a frissítőponton, (alibi)egészségügyi szüneteken.
Ami viszont pozitív (és most, hogy kialudtam magam, úgy látom, hogy a pohár félig tele van, nem félig üres :), hogy ugyanúgy mint eddig szinte mindig amikor fejben nem engedtem el a célt, jött a feltámadás és tudtam újra futni. A verseny végén nem éreztem úgy, hogy totálisan kiadtam magam annak ellenére, hogy mivel a sótabi is kimaradt, így erőteljesen görcsölt az egyik combom.
Hogyan tovább? Fogyni, fogyni, fogyni... tavaly amikor kb. 25-30 perccel jobbat tudtam ezen a távon, kb. 4-5 kilóval könnyebb voltam...
Csinálni tovább az edzéseket, gyorsulni, hogy az utazósebességem gyorsabb legyen és az 5-ös tempónál ne 145-150 között legyen a pulzusom (a verseny első felében).
És fejben nagyon készülni a két célversenyre, Sárvárra és Palicsra...
Előbbin szerintem soha nem látott erősségű mezőny lesz mind a fiúknál, mind a lányoknál. Úgy gondolom, hogy ha az időjárás is ideális lesz, akkor 5-6 db 230 feletti eredmény lesz és 1-2 240 feletti. Meglátjuk...
Gratulálok!!!
Gratulálok! legközelebb még jobb lesz!
Gratulálok. Az, hogy fejben ilyen erős tudsz lenni, nagyon sokat jelent egy ilyen hosszú versenyen.
Én még csak ízlelgezem ezeket ezeket a távokat, de halgatok a tapasztaltak tanácsaira, akik azt mondják, hogy
mentálisan nagyon ott kell lenni egy hosszú versenyen, mert előbb utóbb úgyis fájni fog, utálni fogod, nem akarod tovább, de az akartat segít továbblendülni ezeken a holtpontokon (vagy nem, de akkor jön a C terv).
Klasszul kielemezted a versenyzésed, Sárváron profitálhatsz ebből.
Plusz kilók nélkül tényleg könnyebb (ezt tapasztalatból mondom).
Gratulálok.
Gratulálok Zoli! !!!! ... "ezek" a plusz kilókat nem tudom elképzelni....
Egyébként te merre jártál?,mert nekem 100,29 km lett,de letértem párszor az útról bokrozni,szóval nekem megvan a pluszom.
Együtt sótlanodtunk már megint! :D
Gratulálok! :)
ne dobj be a közösbe :-)
jól tempóztál, mindig tudtam hogy jössz, te voltál a legkövérebb :-)
Gratula!
...nem baj,ebből is tanulnod/tanulnunk kell...Köszi,hogy írtál hozzám!Tomi mondta,hogy szívesen megszólítana majd egyszer téged...normális srácnak tűnsz:-)
Szép volt GRATULÁLOK !!!
Sárosi Gyula 3213 napja
Zoli, nekem legalább akkora segítség volt, hogy együtt futottunk! Jól csináltad! Gratulálok!
Fussunk össze Sárváron is!