Edzésleírás
I. Zúzmara félmaraton
Nagyon kellemes napsütésben, kereken délben indult a félmaraton. Pont kellemesen öltöztem fel, még egy picit melegem is volt, de így volt jó. Ez volt az a félmaraton, amikor megegyezik a félmaratonjaim száma azzal az életkorommal, amit éppen taposok (41.). Mivel télen nem sokat szoktam futni, így az volt a célom, hogy 1:55 és 2:00 között érkezzem be, persze a titkos cél a mindig kihívást jelentő 1:45 volt. Az első kör a tapogatással kezdődött, felderítettem a pályát és egy rövid ideig még egy nyúlunk is volt (egy igazi nyúl szaladt el a csapat mellett, de még a győztes sem tudta volna tartani vele a lépést). Az első 3km után egyértelmű volt, hogy ebből nem lesz 1:45, de 1:50 simán lehet, így erre hajtottam (anno 2003-ban az első félmaratom 1:49:56 volt, így ez lett a mérce). Egy kis holtpont volt a harmadik kör első két kilométerénél, de aztán gond nélkül behúztam az 1:50-et a végén még hajráznom sem kellett, inkább igysekeztem jól helyezkedni a célfotó miatt. Egy negatív dolog volt, hogy sajnos a győztes a második köröm végén igaz csak néhány másodperc híja volt, de lekörözött :-(
Szóval jó kis verseny volt, ajánlom mindenkinek és ezzel beindult a versenyszezon az idei félmaratonok pedig 1/10 :-)
GPS szerint: 20,69km
Ha korán kezded a szezont, meghálálja magát a duatlon versenyen ;-) Én ebben hiszek. Hajrá Bali!!!
Hát, ha egy kicsit készülök (ami kizárt, mert én télen ki nem megyek futni, max. a kutyával), akkor simán lehetett volna 1:45...
Na nem baj, ünnepélyesen megígérem, hogy a Vivicittára készülni fogok (addig még lesz egy másik félmaraton is) és 1:45-ön belül szeretnék menni!!! :-)
Szép!
Gratulálok.
Azta! Télen, különösebb alapozás és felkészülés nélkül nagyon jó kis eredmény! De most komolyan. Gratula!
janosib 3267 napja
Köszi Peti! :-)