Edzésleírás
Gúta maraton.
Tündüssel mindig élmény maratont futni :-)
A rajt a szokásos ágyúszóra indult, naná, hogy most is megijedtem.
Az útviszonyok és az időjárás a tavalyihoz képest nagyságrenddel jobb volt, bár hideg volt, de legalább nem volt latyak (csak helyenként csúszott egy kicsit az út) és a szél sem fújt.
A fiúk bicajjal kísértek minket, nagyon jó dolgunk volt (több frissítőponton poénkodtak is ezen a segítők, sőt, még egy parasztbácsika is odakiabált nekünk).
Vágfüzesen népzenei aláfestést kaptunk (hangszórókból szólt végig a falun).
30 körül kezdtem érezni, hogy kevés az energy (nem sokat reggeliztem, az össz frissítés 6-8 szelet banán volt és csipketea, no meg a végén ki nem hagytam volna a sört - ha már ott volt), aztán 35-től teljesen elfogytam, a lábam is lemerevedett, szóval a vége nem volt olyan vidám, de csak bevonszoltam magam a célba.
Idén már volt befutóérem, egész pofás darab (rajta az ágyú valamint a jelenlegi női és férfi maratoni világcsúcsl). A kaja is változott, kolbász és palacsinta helyett gulyás és valami péksüti volt (pedig hogy ráizgultam a palacsintára).
Alapvetően elégedett vagyok, edzésként megfutotott maratonnak tökéletes - szuper társaságban. Ja, és első maratonom, amit pisilés nélkül futottam végig :-)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
04:17:22 | 42.2 | 06:06 | 9.84 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Jó kis évkezdés, gratula!
Nagy-nagy Gratula !!!
Szép évkezdet! Gondoltam rátok miközben itthon futottam! Gratulálok! :)
szép volt! :) de jó volt találkozni!
Edzésnek elég jó ... :-) ... Grat!
Örömmel futottam veled! Nem látszott rajtad semmi...
Gratulálok!
Gratulálok
Gratula innét is! :) Jól toltátok! :)
Szép! Gratulálok! :)
Remek évkezdő edző-maraton ... Gratulálok!
gratulálok!!
Gratulálok !!! Épp azt néztem elég vízszintes a terep, csak 31 szint ? Igaz nem vagyok arra ismerős, csak meglepett. Ügyik vagytok :)
lendületes évkezdet...
Gratula!
rodriguez 3047 napja
Gratulálok! Szép évkezdés!