Edzésleírás
Bringa edzés a Balatonman Kenese pályán
5-kor akartam indulni, ezért fel is keltem tök simán 4:20-kor, amin meg is lepődtem... Sötét volt még, és nem úgy nézett ki, hogy pikk-pakk világos lesz. Nem is lett... 5-kor kb. azonos fényviszonyok voltak, mint ébredéskor, és 5:30-ig nem is érzékeltem érdemi javulást. Nem örülök ennek, mert futni simán elmegyek sötétben is, a bringa viszont más üzem, és nekem első a biztonság.
Lógott az eső lába (Anyukám jelezte is, hogy szerinte akár meg is ázhatok), és fújt a szél is. Nem érdekelt túlságosan a cudar idő, mert simán lehet majd ilyen szeptember 12-én is, és akkor egy balatoni csobbanással indul a móka, aminek a gondolata ma reggel csak mérsékelten villanyozott fel...:)
Elindultam a szokott úton, és eljátszottam megint, hogy a Balatonman Kenese depójából, a strand elől indulok az érdemi tekerésre. Az első két kilin mindig lassan megyek, engedem bemelegedni a hajtóműveket. Aztán felérve a dombtetőre, kezdődhetnek a 3-assal kezdődő pillanatnyi sebességek.
A szél fújt a mezőn is, sőt, ott fújt csak igazán. Az útvonal specialitásának megfelelően volt részem hátráltató és támogató oldalszélből is, de valahogy a hátráltatót éreztem többnek.
Idén még nem mentem 90 kili fölött, ezért ma megcéloztam a szép kerek 100-ast, amihez 3 körre volt szükségem az általam kibővített körnek nevezett szakaszon, ahol a fordító a litéri erőmű úton lévő dombon ácsorgó előzni tilos táblánál van. Ezt a pontot vasárnap reggel mértem ki magamnak, és vélhetően sokat fogom még használni 70-es és 100-as körhöz is, mert még kellemesebb szintet lehet így tenni az útvonalba egy elnyújtott hosszú emelkedő beiktatásával, ami a fordulás után nagyon vidám, tempós lejtővé alakul át... :)
Jó erőben éreztem magamat végig, de 70 kili után egyre jobban zavart a szél, ami nem véletlen, hiszen az elmúlt hetekben 70 kilis edzésekre állítottam be magamat, fölötte ritkán jártam. Külön öröm számomra, hogy a seggem feladta a küzdelmet a nyereg ellen, megbékéltek, így a hátsómmal semmi problémám nem volt a közel 3 és fél órás tekerés alatt. Egyetlen kellemetlen körülmény adódott mindösszesen: kb. a 65-80. kili között fájt a derekam a bal oldalán. Nem volt ez érdemi fájdalom, inkább egy kellemetlen érzéssel jellemezném, ami a monoton testhelyzetből fakadhatott. El kell mennem Kriszhez, rakja egy kicsit rendbe a hátamat, és a lábaimat is.
Most magam kezeltem a problémát: kikapcsoltam az agyamban a jelzést, így az utolsó 20 kilin már ez sem zavart. :)
A mai edzést nagyon jónak értékelem: úgy sikerült 29,6-os átlagsebességgel mennem a montimmal, hogy az 515 méter szint mellett a szél is keményen megdolgozott, a pulzusom mégis az elvárt tartományban maradt (<145avg, max 165). A héten még megyek egy 90-est ezen a pályán némi ráfutással, aztán jön a versenyre való rápihenés, vagyis a kevesebb már több jellegű edzések... :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:26:15 | 101.78 | 02:02 | 29.61 | 515 | 0 | 75 | 165 | 144 |