Edzésleírás
Balassagyarmat. Sprint triatlon
Hajnali 5; 30kor indultunk battaról Anita Orsi es én. Már a verseny előtt volt egy kis izgalom de nem a verseny miatt hanem elhagytam a kocsi kulcsot.... hála az égnek valaki leadta a verseny irodában... így már nyugodt lélekkel állhattam a rajthoz.
Úszás: igyekeztem az új technikával úszni többé kevésbé sikerült is... bár a karom eléggé elfáradt. És azt éreztem lassú vagyok. Orsi szerint Pedig az első boly végen jöttem ki. bringa: 2körös volt. Odafele emelkedett. Jól meg is szívtam mert egyedül kellett tekernem egy kört.. második körre utolért három csajszi abból egyik a Konkoly Adri. Szóval így 4en tekertünk utolértünk pár csajt kb hatan szálltunk le a bringáról a végen. Futás: Abból egy csaj el is húzott szépen.. utána én hála az égben a többiek nem érték utol... sőt előzgettem is az embereket meglepő módon! És jól is esett a futás.. kb el sem fáradtam úgy értem be. Talpamban egy vízhólyagot szereztem.
Óra nélkül versenyeztem így fogalmam sincs a részidőkről.. így igen nagy meglepetés volt, hogy majdnem 7percet javítottam a 2013-as időeredmenyemem mert azert lassuk be iden csak futok es futok es futok mint Forrest Gump.
Koroszaly: 2. Hely. Abszolut :29/72
Utána indultunk én te ő váltóban Anitával és Orsival. Ott elsők lettunk! Nagyon jó nap volt!
Idő | Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|
01:13:10 | 0 | 0 | 0 |
Gratula! Jöhetnél több versenyre is idén! ;-)
Szép és jó időeredmény. Gratulálok. Jó pihenést.
Köszi! Hat mas stilusban mint eddig. Talan pucivel gyorsabb leszek.
Gratulálok!
Mit jelent, hogy új technikával úsztál?
Gratulálok! :-)
Jó volt látni! :-)
kincsoo 3372 napja
Köszönöm! Igyekszem csak nehez ossze hozni, sok a melo beneveztem szombathelyre de vegul nem tudok elmenni eddig ugy nez ki