Sport

(verseny)

Edzés ideje

01:05:00

Távolság

10 km

Tempó

06:30 p/km (9.23 km/h)

Edzésleírás

eXtremeMan Velence 51.5

Futás a velencei kerékpárúton, két körös pályán: 10 km

Depó II. - 2:35

2014 nyarán határoztam el, hogy kipróbálom magamat a triatlonban is, hiszen annyi kedves barátom és ismerősöm fertőződött meg ezzel a sporttal az elmúlt években, hogy nem volt esélyem ellenállni... :)

A következő gondolatok játszódtak le bennem: 2007 óta futok, így a triatlonisták többségének gyűlölt száma nekem megy, vagy legalábbis illene neki. Gyerekkoromban rengeteget bringáztam, így a technikám és az izomzatom megvan, a futás miatt pedig a kondim is adott. Van egy kiváló montim is, tehát a paripa (vagyis Gepárd) adott ehhez a számhoz is. Igen ám, de van ott egy nyitó versenyszám is, nevezetesen az úszás. Balatoni legény vagyok, természetesen tudok úszni, de nyilván nem kilométereket. Majd novembertől eljárok úszni, így lesz egy egyértelműen lyukas számom 2015-ben, de ennyi belefér...

Mi történt vasárnapig?

Novemberben nem kezdtem el úszni... Január 24-én azonban összefutottam Mukival a Lehel Csarnokban. Beszélgettünk, és beavattam a 2015-ös triatlonos terveimbe. Mondta, hogy ő szerdánként jár úszni, csatlakozzak hozzájuk. Csatlakoztam!

Január 28-án csobbantam először a Sun Palace medencéjébe. Ábelnek nem kellett nagyítóval keresnie a technikai hibáimat, hiszen se a kartempóm, se a lábtempóm, ebből fakadóan pedig a levegővételem sem volt rendben. Nagyon nem! Sebaj, gondoltam, van időm kijavítani, és annál csak jobb lehetek, mint amilyen vagyok, tehát tutira lesz sikerélmény. :) Ahogy teltek a hetek, egyre könnyebben ment minden, én pedig - a futáshoz hasonlóan - elkezdtem nagyon megszeretni az úszást. Márciustól felvettem a hétfő-szerda ritmust, és immáron heti két úszóedzéssel fejlesztettem magam. Április 22-ére el is értem egy fontos mérföldkövet: Balu áthívott a haladó sávba, és onnantól kezdve a nálamnál sokkal gyorsabbakkal készültem tovább. 28 úszóedzés alatt 56 kilit gyűjtöttem, és eljutottam odáig, hogy 25-ös medencében neoprénben tudtam már könnyedén 17:37-es ezret úszni...

Mit tettem bele még vasárnapig?

Futottam 738 kilit (ez kevesebb, mint terveztem)

Tekertem az otthoni spinning bringán 15 órát, és nyomtam június 4-én 43,11 kilit a Szigeten Gepárddal. Ez nem sok, de nem is kevés.

És akkor a hosszú felvezető után jöjjön a verseny... :)

Neoprénre készültem, hiszen azért vettem két hete, mert Velencén még hideg lesz a víz, ráadásul kiváló alkalmi vétel volt. :) Az elmúlt három edzést a cápabőrben nyomtam, és nem kicsit voltam gyorsabb benne... A szervezőknek azonban igaza volt, a víz tényleg meleg volt.

A tapasztalt cimbiktől tudtam, hogy az úszás rajtja nem leányálom, ezért igyekeztünk oldalra helyezkedni, hátha ott jó lesz. Ezzel a részével nem is volt nagy gond, azt leszámítva, hogy az első kartempó után lerúgták a szemüvegemet, amibe - ahogy kell - bele is folyt a víz... Az első gondolatom az volt, hogy mi a répáért van rajtam szemüveg, ha nem látok benne semmit, és még a lábakat is vonzza benne valami galád lábmágnes? Mivel a medencében viszont hasznos, úgy döntöttem, hogy maradhat, és b@szom bele a hullámokba... :) Próbáltam tehát haladni, de azt vettem észre, hogy két ütemeként veszem a levegőt, ami nekem csak rövid távon komfortos, utána szédüléshez hasonló érzés kerít a hatalmába. Meg kell nyugodnom, össze kell szednem a levegővételt, és akkor rendben lesz a mozgásom. A gondolat szép, azonban nem olyan egyszerű ezt megcsinálni. Lassítani nem lehet, mert átúsznak rajtam a mellúszók, a szemüvegemben víz van, de lassítani ugye nem lehet... Haladok, de a mozgásom nem javul, és fuldokló módjára kapkodok a levegőért... Ekkor még nem jártunk sehol, így kezdtem ráparázni arra, hogy tudok-e egyáltalán nyílt vízben úszni? Az önbizalmammal nem volt gondom soha, így gyorsan meggyőztem magamat arról, hogy hogy a viharba ne tudnék? :) És láss csodát, rendeztem a soraimat, és máris komfortosan haladtam előre. A kezdeti nehézségek után nagyon pozitívan hatott rám a tény, hogy egyenesen úszom, így csak a tőlem jobbra haladókat kell figyelnem, és nagy baj nem lehet - gondoltam. Ezzel a lelki nyugalommal el is jutottam az első fordítóig, ahol természetesen betömörült a mezőny. Igyekeztem nem kivenni a részemet a verekedésből, így "kint-a-fej-és-néz-a-szem-mell" technikára váltottam, és így kerültem, akarom mondani evickéltem körül a bóját. (Ezen majd változtatni kell, mert nem túl hatékony technika) Haladtam tovább a következő fordító irányába, és nagyon élveztem az úszást (ennyit a lyukas számról...). Egyszer csak azt vettem észre, hogy tőlem balra már nincs senki, és a jobbra lévők is távolodnak. Gondoltam, ez nem lehet a véletlen műve, így állítottam a kormányon pár fokot jobbra, és máris újra lábak között találtam magamat. Itt úszott a mellúszók gyorsabbik fele, én pedig elegánsan elszlalomoztam köztük. :) A második fordító után (megint melltechnika) örömmel észleltem, hogy leér a lábam (193 centivel könnyű), így meg tudom végre igazítani a szemüvegemet, amire már nagyon vágytam. Az utolsó szakasz sima volt, a 30:37-es idő egy lyukas számhoz, és a fent írt körülményekhez még akkor is jó szerintem, ha csak 1.335 métert mért az órám. :)

Vízből ki, szőnyegen át, sportágat vált, depóba be, minden terv szerint. Furcsa volt, mert zavart a lábam alatt elnyúló vizes fű, voltak koordinációs problémáim, de rendeztem a sorokat, és hamar megérkeztem Gepárdhoz, aki már várt rám...

Mellkaspánt fel, bringás mez fel - vizes testre nem könnyű - , kaják a zsebbe, kendő, szemüveg, sisak, zokni - bakker, egy tehén fél órát legelhetne a 47-es lábamról, annyi rajta a fű (nyugi, nem az a fajta), cipő, indulás... Úgy éreztem, hogy több percig időztem, de az óra szerint az egész nem tartott tovább 2:50-nél, ami szerintem vállalható egy kezdőtől. :)

Órát nyomkod, multisport nem vált, hogy rohadna meg, sebaj, a bringát méri a kerékpár computer, a pulzust meg így is látom, ne szarozzunk, nyomás!

A nyeregben mindig jól érzem magam, így most sem kellett csalódnom, nem éreztem az úszás negatív hatásait, tehát azok bizonyára nem is voltak. Elkezdtem enni, majd inni, és kényelmesen tekertem fölfelé. Páran elmentek mellettem, aztán a meredekebb részen meg én mellettük. Tudom, genya dolog, de itt megéreztem a vérszagot, és innentől kezdve sportot űztem abból, hogy a bringacsodák nyergében ülők mellett laza tekeréssel elhúzok a montimmal... Nem kérdeztem még anyukámat, de biztosan sokat csuklott szegény, mert jól haladtam... :)

A pulzusom nem volt alacsony (masszívan 160 fölött volt, sőt a keményem emelkedőkön 170 is), de ezt csak az óra jelezte, a közérzetem rendben volt.

Csak tekertem, és tekertem, amikor meg gurulni kellett, akkor azt csináltam. A legaljasabb szerintem akkor voltam, amikor a Verebről Lovasberénybe vezető 10%-os lejtőn 64-gyel elhúztam két sporttárs mellett... :)

Hamar eljött a fordító, és a máris ott volt a verebi bucka, amit nem lehet sunyisággal vádolni, hiszen büszkén hirdeti magáról, hogy 10%-os... Bár nekem 3 tárcsám van elől, sportszerűségből csak a két nagyot használtam, így inkább menjen el a pulzusom, de haladjunk. Haladtunk is. :)

Vereb után már nem éreztem kihívást a pályában, vártam, hogy beérjek, és jól odaverjek a futópályán az előttem haladóknak, hiszen a futás az én számom...

Bringáról le, szőnyegen át, órát nyom, de az a nyavalyás nem reagál (irgum-burgum, gondoltam). Gepárd a parkolóba, sisak a helyére, sapka a fejre, cipőcsere, hajrá! (Az időmérés szerint 2:35 - királyság!)

Kezdjünk futni, de az óra továbbra sem akarja azt, amit én, hiába nyomkodom. Nem sikerült észrevennem, hogy van a sarokban egy pici lakat, vagyis lockoltam a gombokat... Vagyis nem a technika a hülye, hanem a felhasználó... :)

Nem látom a tempót, csak a pulzust, és érzem, hogy ez a futás nem fog jól esni... A lábaim rendben, semmi görcs, semmi feszülés, de minthe nem lenne üzemanyag. Azt éreztem, mint a legutóbbi eléhezős futásom során, amikor apró reggeli után indultam a szokásos 24,5 kilis vasárnapi körömre, pedig előző este vacsi után a sötétben nyomtam egy 75 perces spinning bringa+6 kili tempós (4:50) ráfutást, és utána már csak egy banánt ettem joghurttal...

Nem is tudom, hogy az első belesétálásra mennyit kellett várni, talán a colás fordítóig bírtam... Ott ittam vizet, és colát, ami nekem jól esett. Szerencsére, a gyomrommal nincs baj, bírja a mozgás során bevitt kaját, de szerintem most nem kapott eleget...

A futómúltamból tudom, hogy nekem a meleg nagy ellenségem, több versenyemet tette már tönkre, de most valamiért nem éreztem, hogy árthat. Sőt, én balga, miután megnéztem a tavalyi verseny eredményeit, simán elhittem, hogy akár az első 100-ban is végezhetek, hiszen simán tudok 4:40-es tempóban 10 kilit futni, ellenben a tavalyi versenyen ez keveseknek sikerült...

Hamar rá kellett jönnöm, hogy még nem vagyok vasember, és tisztelni kell a távot, és az új kihívásokat. 10 kili nekem nem sok, és vélhetően az úszás és a 40 kili bringa se ártott, ellenben az a tény, hogy közeledtem a pályán töltött 2:20 perchez (nálam valahol itt van egy kritikus pont), és vélhetően nem ettem eleget, így a túlélésre játszottam.

Nagyon sokan futottak el mellettem, bizonyára volt köztük olyan is, aki jó érzéssel vett elégtételt rajtam a bringapályán átélt fordított szituáció miatt. Az előzéseim száma egyre csökkent, csak az nyugtatott, hogy profi triatlonosnak öltözött srácok is hasonlóan szarul néztek ki, és ők is futás/gyaloglás üzemmódra álltak át.

Nagyon jó érzés volt látni a Többieket, és akármennyire is szarul voltam, igyekeztem motiválni őket.

Norbi pár perccel előttem járt, de láttam rajta, hogy talán be tudom érni. Sikerült, pedig ekkor már én is 7 perces ezrekkel haladtam, ami ugye legalább 2:10-zel lassabb, mint terveztem... Ha már beértelek, akkor ne legyünk papírkutyák fussunk be együtt, és innentől nem sétálunk! Lassan haladtam, de Norbi is készen volt, így 5-10 méterrel előtte vánszorogtam. Adat magát, hogy együtt érjünk be, nem is lehetett kétség, hiszen egy Csapat vagyunk jóban és nehézségben!

Jó volt elveszíteni a szüzességet, de ez sajnos sokkal kellemetlenebb volt, mint a másik jellegű... :)

3:09:28 - nem egy 2:45:00, de most ennyire futotta...

Ábel Kerekes, Marik Balázs, Gyula Borza - ez nélkületek nem ment volna! Nagyon szépen köszönöm, hogy az iránymutatásotok alapján 4 hónap alatt elfogadható szintű úszó lett belőlem! Nekem idén elég a 2 perces 100m, jövőre bizonyára jobb leszek, hiszen az úszással nem állok le, hiszen ma már szeretek úszni!

B784 Csapat - ez nélkületek nem volna! Nagyon szépen köszönöm, hogy befogadtatok, és a céljaitokkal, küzdelmeitekkel segítettétek fenntartani a motivációmat! Jó közétek tartozni! Csapatmezem még nincs, de lesz, mert most már tudom, hogy a triatlon nem egy múló szeszély nálam, és ennél jobb Csapatot keresve sem találnék magamnak!

Jó volt Veletek a rajt előtt, a verseny során, és a befutást követően is! Jó lesz ez a jövőben is, hiszen segítjük és motiváljuk egymást a felkészülésben, és egymást biztatva aratjuk majd le a babérokat is!

A futó én egy magányos harcos, aki az edzéseit annak jegyében végzi, hogy kiszabaduljon a világból, és csak maga lehessen.

A triatlonista én egy Csapat tagja, aki küzdelmét, verejtékét, tapasztalatait és energiáját megosztja a Csapattársaival, és mindent megtesz azért, hogy az elismert Csapat megbecsült tagja lehessen!

47 órával a verseny megkezdése után már tisztán látom az elkövetett hibákat, és azt is, hogy a kitűzött célidőm reális volt, így szeptemberben menni fog a 6 órán belüli Balatonman Kenese.

Mit kell tennem hozzá?

- növelni a heti futások számát 4-re, és elérni a heti 70 kilit (nyáron ez így szokott lenni)

- a vasárnapi 24,5-es távot fel kell vinni 30-ra, hogy közeledjek a 3 órás edzéshez;

- a 25-ös medence helyett a Balcsiban, de minimum 50 méteres medencében kell végezni a heti úszást (egynél több nem fog beleférni);

- el kell menni minden héten egy 3-4 órás bringára, mert szokni kell a pályán töltött időt;

- ezekre a hosszú bringára rá kell futni, hogy érezzem a törődést... :)