farkass74 egyéb

2009.05.09 Szombat, 12:04:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:35:50

Pulzus

Átlag
152
Minimum
0
Maximum
184

Edzésleírás

Extrém duatlon, Orfű: 10K futás, 40K bringa, 5K futás. Az extrém jelzőt a terep miatt illesztették be a szervezők. Ezerágra sűtő nap, déli kezdés (hogy nehogy megfázzunk), gyönyőrű, ám igen ember és bringa próbáló pálya. Az első számot 44:00:08 alatt teljesítettem, benne egy egy-két dombbal, és egy irgalmatlan "heggyel" (70m 700m-en), illetve egy szép tóval (napozókkal, horgászokkal és egy lovas versennyel). 5:05 és 4:07 közötti ezrek jellemezték ezt az etapot. Depó, majd nyeregbe és hajrá! 40K 1 óra 27 perc alatt, úgy, hogy a "hegyet" meg azt a néhány "dombot" háromszor kellett teljesíteni. Max tempóm 65,69 km/óra volt, ami egy 9,6 kg tömegű bringán brutálisnak tűnt. Csak imádkozni tudtam, hogy a fékek jók legyenek, a kerék ne lazuljon ki, senki ne jöjjön elém, és ne kapjak defektet! Külön sikerélmény volt, hogy mind a három alkalommal fel tudtam tekerni végig a "hegyre"!!! Többen feladták, ill. sokan úgy tolták fel a gépeiket! (Persze nekem "könnyű" volt, mert plussz erőt adtatok, amiért külön köszönet!) Igen fárasztó volt (kérte a kenyeret becsületesen), de nagyszerű élmény is egyben! Depó, majd irány 5K. A speaker itt mondta be, hogy az aszfalt felett mérve 35 C van, ami ideális a versenyünkhöz! Többen felhördültünk, jelezve, hogy más az optimális körülményekről alkotott elgondolásunk. Futás, két körben összesen 5K. Kétszer megmászva egy kellemes dombot, amit már lassan hegynek kezdtem érezni. Bár a lábaim vittek volna, kicsit vissza fogottan kellett futnom, mert kezdődő görcsök jeleit éreztem a hajlítóimban, ill. a térd felett lévő kistemérdék izmokban, és egy sérülést nem akartam kockáztatni. Azért így is viszonylag szépen ment. Az óra mérése alapján 795m szint jött össze összesen. A befutóban adtak egy szép érmet, meg egy ugyancsak szép pólót (ez utóbbit még a rajtcsomagban). A befutó után kaptunk egy tányér fantasztikusan finom csipetkés gulyást két szelet kenyérrel, ill. választhatóan kólát, vagy alkoholmentes sört. Összegezve: A több mint 200 indulóból 70., a korcsoportomban pedig a 12. lettem. A versenyt 2 óra 04 perccel nyerték (ha minden igaz). Végig nagyon jó volt, mind fizikálisan, mind pszichésen toppon voltam. Csodálatos élmény volt ennyi szuper sportoló között ott lenni és teljesíteni! Megjegyzés: Itt megtanultam, hogy mire való a bringámon az a sok lánckerék hátul, ill. elől. Ki is használtam becsületesen...! ;))

Edzésszakaszok

Idő Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:35:50 0 184 152
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

9 hozzászólás

margit13 képe

margit13 5621 napja

Veszettem!!!
farkass74 képe

farkass74 5622 napja

Most kivételesen a sör! De kólám volt 2 literes kiszerelésben (és hazafelé félúton már el is fogyott).  :))
margit13 képe

margit13 5623 napja

Én is gratulálok!Remek a beszámolód is. Sajnos most már meleg van. Mi nyert a cola vagy a sör? Van egy tippem kiváncsi vagyok nyerek-e?
farkass74 képe

farkass74 5623 napja

Köszönöm szépen!
feketearpi képe

feketearpi 5623 napja

Gratulálok Sanyi,nagyon jó időt mentél! Így tovább,hajrá-hajrá!!!
tardigrada képe

tardigrada 5623 napja

Gratulálok Sanyi, igazán remek teljesítmény volt!!!
Babyspy képe

Babyspy 5623 napja

Nagyszerű, gratulálok e szép eredményhez! :)
AAni képe

AAni 5624 napja

Remélem, még sok ilyen hangulatú beszámolót olvashatok Tőled. :) Szívből gratulálok!
Szab képe

Szab 5624 napja

Gratulálok, jó a beszámoló, az eredményed pedig még attól is! :)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!