CsiriBá futás

2014.11.08 Szombat, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:18:45

Távolság

29.4 km Szint: 950 m

Tempó

04:43 p/km (12.71 km/h)

Edzésleírás

A mai Intersport Terepfutás (29,4 km, 950 szint, 2:18:45) nem szűkölködött izgalmakban! De ahogy a közhely is mondja, innen szép nyerni:-). Kezdve azzal, hogy lekéstem a rajtot, illetve az indítás elkezdését, így sikerült kb. 100.-nak elindulnom. De mint kiderült, ez még nem is volt olyan nagy baj, mert egyszer csak azt látom, hogy jön velem szembe a mezőny eleje! Nem tudták merre kell menni, mint utólag kiderült, a szimpatikus átszalagozók, megint munkába lendültek, és ezért kavart el mindenki... Senki nem tudta merre kell menni, a tömeg pedig csak duzzadt folyamatosan. A vége pedig az lett, hogy pár perc tanakodás után mégiscsak arra indultunk el, amerre mutattak a jelek, és végül visszacsatlakoztunk a pályára, de így sikerült szem elől veszíteni az elejét, és totálisan beragadni a tömegbe, pont az egy nyomtávos ösvényeken. Amikor már ráértünk a csak hosszútávos szakaszra, elkezdtem a rendezőket kérdezgetni az ellenőrző pontokon, hogy hányadik vagyok. Féltáv környékén még 5. voltam, és szép lassan kezdtem felkapaszkodni. Amikor felértem a 3. helyre, megnyugodtam, hogy legalább a dobogót sikerül hozni, de persze izgatott még az az első hely is:-). A vége felé, Pilisborosjenőn, a faluban végre kicsit oda tudtam lépni (volt futható szakasz), de csak nem akart az első páros feltűnni. Már kezdtem belenyugodni a 3. helybe, de akkor derült égből villámcsapásként, a falu végén megjelent előttem Vázsony Váraljai (3. hely), és Urbán Zsolt (2. hely). Tudtam, hogy innen már biztos meglesznek, főleg, hogy én később is rajtoltam, mint ők. Vázsonyt Bp határában sikerült elkapni, Zsoltot pedig a cél előtt kb. 1 km-re, úgy tűnik, ő is elkezdte tolni a végét. Ahhoz képest, hogy egy laza hosszúnak szántam ezt a mai napot, hát nem éppen így sikerült, de majd meglátjuk mennyire leszek top-on a holnapi Tudás útján:-) Gratula minden teljesítőnek, ezen a könnyűnek épp nem nevezhető pályán!

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:18:45 29.4 04:43 12.71 950 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!