Edzésleírás
Két kör, az első Csabival.
Azt mondják a Siófok -Fonyód táv teljesen sík, de akkor mi az a csúcs ott Balatonszemes előtt??? Tüsszentett a grafikus és megcsúszott a keze?? Mese nincs újra kell szinteset futnom, mert bajok lesznek.
Ahol az emelkedők kezdődtek volt 3 hívásom, egyet pedig én indítottam, bele kellett sétálnom. A továbbiakban békén hagytak.
Csabival felfutottunk a kilátóig és az új lépcsősoron jöttünk le. Nem tetszett a lépcső , így a második körre maradtam a megszokott útvonalon.
Féltávnál kipróbálva a Sponser koffeines gélje.
A zacsi könnyen bontható és nem volt szájösszeragadós érzésem se.
No és ez az ízkavalkád :))
Elsőnek a só furakodott elő, azt követte a mézes íz, majd ebből csoki lett és végül tetőzött frissen főtt kávé aromával.
Talpas pohárból kiskanállal tudnám enni :))
Nem volt tőle semmi gyomorproblémám sem.
A második kör kicsit gyorsabbra sikerült.
Összességében nehéz volt, de a heti tervet ismét megcsináltam :)))
(most nézem valahol elszámoltam magam +10 kilivel, ehh már ezt sem llehet rámbízni.)
Szép táv, szép futás, szép hét! Ügyes voltál, egészségedre! Majd legközelebb mehetünk együtt. Amúgy Szabadhegyről futottam ki, tábor felé, aztán ott futkároztam az utcákban... Nem akartam dagonyázni.
óóó...igen klassz tempóban ennyit :) Húhúúú ::))) Gratulálok, pont pént. vettem Sponsert, de a tubusost, még nem próbáltam. Meg volt butál koffeines, azt meg sem mertem venni :D A gumicukker is jó, csak azzal az a gond, hogy rágni kell, egyszerűen nem megy futás közben.
Na de a lényeg, hogy nagy vagy !!
Hűha,Tündüs, erre már nem is tudok mit mondani. Hitetlenkedve csóválom a fejem: ez a szuper futó tényleg az a csaj, aki képes volt végigtotyorászni velem az én kedvemért a félmarcsit? Elképesztő heteket futsz, elképesztő hosszúkat hétvégente, le a kalappal!
Hehe, néha örülök, ha 10 kitit össze tudok szedni egy héten, nemhogy annyival elszámolom.. :) Nagyot mentél, gratula! :)
Hát, ha ez fagyi lenne, nem biztos, hogy kiválasztanám;-)
Gyönyörű a heted és a mai futásod csak a hab a tortán:) Egs:)
Én sem emlékszem nagy emelkedőkre. Jó lesz! Gondoltam Rád, tudtam hogy megcsinálod!
ennyi íz egyszem zacsiban?
no para, az az emelkedő emlékeim szerint abszolute nem vészes, szerintem észre sem fogod venni
nagyon egyformát futottunk :-))
egs
nem semmi hosszút futottál ma is. Gratulálok, egs. :)
Szép kis hetet zártál. A tempód nagyon jó! Egs! :)
Érdekes az ízkavalkád, amit leírsz, só meg méz egymás után, hát nem is tudom :) De azért ez a majdnem 90 kilis hét... *.* ... Gratulálok!! :)
empirke 3980 napja
Hú, micsoda hét! Kemény, tudom, nekem is ennyi lett, győzök regenerálódni. Áh, én nem tudom milyen emelkedőt rajzoltak oda, az sík lesz, nyugi.