Edzésleírás
- 300 m bemelegítés (100 m gyors, 50 m mell, 100 m gyors, 50 m hát)
- 100 m gyors láb
- 600 m folyamatos gyors
Eredetileg a tegnapi Poly-s edzést akartam leúszni, de kicsit hányingerem lett a bemelegítés közben, meg kedvem sem volt, így mindössze ennyi lett belőle.
Úgy tűnik bekövetkezett amitől többen féltettek, hogy az őszi sok úszás hatására kiégtem. :(
Illetve leginkább valószínűleg két oka van, hogy mostanában nehezen veszem rá magam az úszásra.
Az egyik, hogy bár tök sokat úsztam, de az erősítő edzések és kevés nyújtás hatására mégis lassabb lettem, mint október-november környékén voltam.
A másik ok pedig, hogy lelkiekben már tökre arra készültem, hogy január végén megműtik a lábam és 1 hónap pihi jön, utána meg újult erővel vethetem bele magam az edzésekbe.
Ezzel szemben ugye nem műtöttek meg. Így kérdéses egyáltalán az is, hogy idén tudok-e triatlonversenyen indulni, így aztán a motivációm is elveszett. Az már csak bónusz, hogy a költözés miatt is stresszelek picit.
Asszem az lesz a megoldás, hogy arra próbálom majd rávenni magam, hogy a szerdai és pénteki közös úszásokra lemenjek, valamint vasárnap Istvánnal, mert úgy tűnik egyedül most nem nagyon tudom rávenni magam normális úszóedzésekre.
Majd mész úszóversenyekre. :) Fel a fejjel!
Lassan bringázni is el kéne kezdenem akkor! Mármint legalább görgőzni vagy spinningelni!
1-2 hét pihenő, aztán jó lesz az! ha meg triatlon versenyeken nem indulsz, akkor legalább jöhetsz velem bringaversenyekre :)
dizs007 3978 napja
Pihenj kicsit aztan visszatersz ujjult erovel. Ezek a gondok meg nemsokara csak szurke emlekek lesznek. Van meg kb 50 eved a triatlonban, nincs miert kapkodni Hajra