Edzésleírás
A fejemben elszántság, a lelkemben nyugalom, a hátamon esőkabát (kipróbálva, jó lesz), fülemben a Bartók rádió, pincében a frissítés, az utakon meg jégpáncél.
Tudom, hogy ez az időjárás az, ami miatt bármilyen versenyről azon nyomban lemondok. De ez most edzés, az álmomhoz, az első hosszú, nem hagyom holnapra, sem jövő hétre, mert senki nem ígérheti, hogy jobb idő lesz, kölünben is éjszakás leszek.
Alig tudtam kicsúszkálni a töltésig, ott azért megnyugodtam, hogy mégis képes leszek haladni, ha lassan is a fűben, bár itt is néha kicsúszott alólam a lábam, még szerencse, hogy csak kettő van.
Közben az úton olvadni kezdett, körülnéztem hátha tudok egy hosszabbat menni aszfalton, de nem sokáig jutottam. 15-nél hazajöttem frissíteni és 2x mentem bokrozni, benne van az időben.
Pár szarka, egy szürkegém egy futó és pár elvetemült kutyás volt, csak kint, de sok vizet nem zavartak. 19-nél a folytonos egyensúlyozástól megfájdult mindkét térdem de megígértem magamnak az utolsó kilikre aszfalton leszek. Cudar nyomasztó ez a fel alá futkosás a töltésen.
A vége egész jól esett 6 perces alatt, igazolva, hogy aszfaltfutó vagyok és az is maradok.
(Az elemet kicseréltem, de ezt a futást nem hasonlítgatom, majd a nyugis, rendes, tiszta kerékpárutasat tudom ellenőrizni.)
Most látom boldogság van! Meg van a nehéz hét és sikerült 70 fölé vinni a km-t :))))
wow gratula, ez végig jégen?? nem semmi...
Ezt jól oda csúszkáltad meg vissza!
Nem gyenge... :) Egs!
Na neee, hát kimentél? Láttam a FB-on Győrből egy képet, ahol jégkorizik 2 srác az úton. Gondoltam, nah, a Tündüs sem nagyon tud ma futni. (Merthogy én sem tudtam elcsúszkálni futható részre)
Erre itt van ez a 30 km. Mindjárt elájulok ;)
Lassan kezdem azt hinni, látva a többek futását is vasárnap, hogy csak én voltam ilyen puhány. :(
30km. Még mindig csak pislogok...
Basszus, én egy hét alatt nem futok ennyit mostanában :) Nagy vagy, gratula! :)
Az álomcél mindent überel :) Szenzációs futás ! Hogy-hogy nem mentél messzebre, valami kört ? Gratulálok !
Leesett az állam... Azt hittem, senki se dugja ki magát a jégpáncélon csúszkálni, na de ha mégis, az csak alibi-kilométer lesz. Erre itt a 30-as szám Nálad, nem 3, hanem 30!
Klasszul összehoztad, elismerésem!
Hát ez gyönyörű!!! És ebben az időben, ilyen útviszonyok között még gyönyörűbb:) Gratulálok! Egészségedre!!!
Gratula! Ilyen utakon különösen becsületedre válik ez a 30, a tempó is jó lett az útviszonyokhoz képest... most, hogy említetted, elképzeltem, milyen lenne, ha több lábunk is lenne, ahány, annyifele csúszna szét... tényleg elég a kettő :):) ... Sziporkázó volt a leírás, mint mindig... :) Egsi!
gratula tolem is,elszant csajszi vagy:) kitartast az alomhoz:)
Gondoltam Rád én is sokat, hogy fog menni a 30-as ebben az időben, úton. Abban biztos voltam, hogy megcsinálod. Gratulálok, szép volt!
amúgy ez má inkább 80...
felét meg majdnem 1 nap alatt :-)
komoly egy futás volt!!!
Gratu!
Hát kicsusszant a számon egy húbammeg, mikor megláttam a 30-at.... Te aztán elszánt vagy, minden elismerésem.
Fredi Kacsa 3985 napja
Előttem már mindenki leírta, hogy hűha, meg hááááá és wvááááá!
De hát én is csak ezt tudom írni :))) Nagyon szép szám ezen a jégpályán! A hetiről meg nem is beszélve!
Nagy GRAT!