Edzésleírás
28. Nike Budapest Félmaraton - PB!!! (absz. 11. hely)
2 percet sikerült javítani a tavaszi időmön, míg a tavalyi Niken futotthoz képest (ami eddig a legjobb Niken futott időm volt) vmivel több mint 6 percet.
A reggel 'kalandosan' indult - ha nincs az a marha nagy szerencsém, hogy Apuék az ikerház másik felében laknak, és nem tűnik fel nekik, hogy 7-kor még gyanúsan nagy a csend nálam, akkor simán bukom az egészet...
Így viszont 1/2 óra alatt a kajálástól a cuccok összeszedéséig lerendeztem mindent (ez is PB ;) ) és a Ligetnél már úgy szálltam ki a kocsiból, mint aki órák óta a versenyre hangolódik ;)
A rajt érdekesre sikerült, ugyanis az OB mezőnyét besorolták az 1-es rajtzóna elé, aminek az lett a következménye, hogy a rajt után nem sokkal belefutottunk a lassabb OB-sokba, és kerülgetni kellett rendesen...Gyakorlatilag a Hősök terén tudunk csak lábra kapni.
Jól ment végig, amiben nagy szerepe volt a rengeteg biztításnak, szurkoló ismerősnek (szigeti futók, gepárdok, barátok, Suhanjosok és még sokan). De azért a rakpartokat továbbra sem szeretem...
Nagyjából egyedül mentem végig, az elején, ill. a 10. km után álltunk össze egy-egy sráccal 2-3km erejéig. A biztos pont egészen a pesti fordítóig Matyi volt, aki az elején lehagyott, de látótávolságon belül maradt. A köztünk lévő távolságot igyekeztem tartani, csökkenteni. Ez jó is volt a Nyugati felüljáróig, ahol mint utólag kiderült Matyi kénytelen volt tecnikai szünetet beiktatni...
Úgyhogy onnantól már tényleg egyedül toltam be a végét. Nem 'haltam meg', teljesen rendben volt minden az utolsó métereken is :)Nagyon nagy és pozitív meglepetés volt a számomra, hogy mennyien biztatnak, név szerint akár a pálya széléről, akár a mezőnyből :)
Ezúton is nagyon köszönöm!!!
Ja, és a nap történéseihez még hozzátartozik, hogy a félmaraton első 10 km-e is Pb lett...40,01-nél jobb időm nem volt még ilyen távon, igaz 10 km-es versenyen már évek óta nem indultam...
5 km-ek:
19,56
20,05
20,16
20,21
+ 4,12
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:24:50 | 21.1 | 04:01 | 14.92 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Hű de gyors vagy, gratulálok, csak így tovább! :)
* * * * * :o)
Nem semmi Timi,gratula!!
Gratulálok, te vagy az új futós példaképem! No meg Lilla. :)
Gratulalok!:) izgalmas lehetett elotte (is)
Gratula Timi! Nagyon összeszedett voltál!
Nagy gratula: ....szép és gyors repülés volt !!!
Nagyon nagy eredmény!!! Gratulálok Timi!!!
Gratulálok Timi!
lilla 4037 napja
Gratulálok!...és ne hagyd magad! (Utána le is ért a lényege annak, amit elmeséltél...és hát, ne hagyd magad! Annál te sokkal jobb futó vagy!) Nagyon jól mentél, és legnagyobb bánatomra nem nagyon lassultál :))))))))))), ...de azért bírlak :D!