nell1 futás

2013.08.10 Szombat, 19:15:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:01:12

Távolság

18 km Szint: 14 m

Tempó

06:44 p/km (8.91 km/h)

Edzésleírás

18 kili

Alakul ez :-)

Voltak ma olyan pillanatok, különösen a futi első felében, amikor úgy éreztem, lefutom én ezt a félmarcsit akár ma is, simán :-)

Na, aztán 10 kili után elkezdtem nagyon fáradni, akkor már volt olyan, amikor úgy éreztem, csak a sarokig jussak el valahogy, aztán mára ennyi :-)

Jó volt, de a térdeim érzik. Más most nem fáj, csak fáradt. Kenegetés, masszírozás, majd rendbejön minden. 

És egy esti celebes mese: Itt lakik két utcányira tőlünk Kökény Attila, előttük is el szoktam futni. Az utolsó körömnél tartottam, amikor láttam, hogy hazaérkezik, befordul a nagy fekete autójával kocsibeállóra, várja, hogy elguruljon a motoros kapu. Épp akkor értem oda. Megálltam, mert ugye kocsik elé nem ugrálunk, akkor sem, ha állnak, de elengedett, szélesen kiintegetett a kocsiból, az is csoda, hogy láttam a vaksi szemeimmel, úgyhogy elszökdécseltem előtte. Összefutottunk már néhányszor, mármint én futottam, a gyerekei ki szoktak nevetni, ha látnak, de nem baj. 

És találkoztam egy bolond macskával is. Egy autó mögött bújkált, nézett rám, ahogy elfutottam mellette, olyan macskásan. Ez már itt volt a szomszéd utcában, arra mentem még egy kört, hogy meglegyen a 18. Na, akkor a cicus éppen bandukolt át az úttesten. Ahogy közeledtem, észrevett, megdermedt, összehúzodott, ahogy a macskák szokták, néztem, gondoltam, na most fog ugrani, és szalad, de nem! A kis lüke abban a pillnataban, amikor azt gondoltam, ugrik, inkább eldobta magát, és elfeküdt az úttest közepén. Onnan nézett rám szelíden, nem úgy nézett ki mint aki megijedt, miközben eltrappoltam mellette. De lehet, hogy csak azt gondolta, halottnak tetteti magát. :-) Bírom a macskákat :-)

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:01:12 18 06:44 8.91 14 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

nell1 képe

nell1 3937 napja

:-) Köszi, de ahhoz némi anyagi támogatás is kellene.... Majd jövőre Vivi, arra már gyűjtök ;-)

Tündüs képe

Tündüs 3940 napja

Gyönyörű!! Szeretném látni a nike nevezési rajtszámodat, megérdemelsz egy érmet, a sebességgel simán bekarcolod és addig még van pár nap, nézd csak meg a felső sarokban:

RunKa képe

RunKa 3943 napja

Rosszul látok ????

Nem !!!  

Jól látom :::)))))

Azta, de ügyes vagy !!!! Térdfájás.. az kell, különben nem éreznéd, hogy ilyen sokat futottál :)))  Elmúlik egy kis kényeztetéstől.

Látod Nell, mindenki akkorát ámúl a futásodon, hogy tisztelettel behódolnak előtted :D

Gratulálok !!!!!

holovacz képe

holovacz 3944 napja

:))))) Igen, rájuk (a macsekokra) mindig lehet számítani... :))) A futi nagyon szép, egsi!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!