Edzésleírás
Viki, Dóri, Zsolti, Joci, Fidó, Attila... 3,3 km bemelegítés, 20 km váltogatva (1 km 4.00-4.10 között, 1 km 4.50-5.10 között), majd kis levezetés, lépcsőzés...
Tudtam, hogy nem lesz könnyű, elszoktam a gyors munkától. Zsoltival indultam el, de szinte biztos voltam, hogy az elején nem fogom bírni az általa diktált tempót, én sokkal lassabban melegedem bele az ilyesmibe, mint ő, pl. a 200-as repülőknél mindig a sor végén szoktam kullogni, fel se tudok gyorsulni mire vége van.
Zsolti nagyon jó erőben volt, úgy kellett visszafognia magát, hogy ne fussa el, én próbáltam túlélni... fülemen is vettem a levegőt, szétesett volt a mozgásom, nem nagyon tudtam volna gyorsabban futni... Attila minden körben jelezte, hogy jó ez, jó ez, nem szakadtam le nagyon, így én is elégedett voltam. Kérdeztem Zsoltitól, hogy álljak-e előre, hogy húzzam én, mondta, hogy nem, jó így. Kb. a 6. gyorsnál Zsolti kicsit visszavett (utólag mondta, hogy eléhezett), mondta, hogy álljak előre mégis... nekem valahogy az 5. gyorsnál már minden elkezdett klappolni, nem éreztem semmilyen gondot, kezdett jólesni a futás a meleg ellenére. Előreálltam, próbáltam visszaadni a segítségből amit korábban én is kaptam, ezt a gyorsot letudtuk így, a lassúnál becsatlakozott a fia és egyből felpezsdültünk :) a következő gyorsnál Zsolti mondta, hogy fussak a fiával, na az elég kemény volt, piszok jó kondiban van, neki meg se kottyant a kicsivel 4-en belüli tempó.
Aztán ő nem váltott vissza, hanem ment tovább, én meg Zsoltival letudtam az edzés végét.
És meglepetésként 30 lépcsőzés várt még ránk, így kellemesen elfáradtunk mindannyian :)
ez a baj rövid távú futásokkal mire felpörög a láb, addigra meg kell állni. állítólag fejlesztenek is. :DD
Egészségedre!
Durva !!! Kecskemét után : szigorúan :)))) tárgyalunk ahogy mondod !!!
Tartom továbbra is,hogy ez bitang kemény edzés volt..... Nézni is fárasztó volt. Egészségedre !!!
Én mr korábban elfáradtam, a 30 lépcsőnél már meditatív állapotba kerültem. :-)
Kemény!
Ultrafutó kolléga mesélj, mitől fáradtál el!:)))))))
caribe 4224 napja
Kemény, Kecskemét sima ügy lesz :) Egészségedre :)