2013.04.27 Szombat, 20:27:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:32:11

Távolság

14.12 km

Tempó

06:32 p/km (9.19 km/h)

Edzésleírás

12. Sárvár 12/24 órás OB. 2. szakasz.

Fejben nehéz volt elindulni. Annak örültem, hogy kicsit lehűlt a levegő és a szél is alábbhagyott. A szúnyogok ugyen előjöttek, de szerencsére futás közben úgysem bántanak. :) Csak azért örültem, hogy végre elindulhatok, mert tudtam, hogy futás közben sokkal gyorsabban telik majd az idő. Izomláz ellen ittam egy Magne B6-ot nagyjából háromnegyed órával indulás előtt. Úgy tűnik hamarabb kellett volna.

Az első néhány körben ugyanis erősen küzdöttem a gyomorgörccsel és a hányingerrel. Még a 7 perces tempóból is kicsúsztam kínomban. A 4. körben magamba erőltettem valami folyadékot. Azt hittem, vizet iszom, de miután belekortyoltam jöttem rá, hogy ez electrolyt - akármi is legyen az. Gondoltam, rosszabb már nem lehet, igyuk meg. Vagy kihányom, vagy helyretesz.Az utóbbi. A 6. körben kértem kólát, aztán Apa tanácsára gumibogyót is ettem mellé. És innentől mint aki felszabadult. Láttam, hogy már kevesebb mint egy óra van csak hátra. Az idő kiválló futáshoz. A lábamnak semmi baja. Felgyorsítottam 6 perces tempóra és kitűztem célnak, hogy meglegyen a 116 kör. És utána még a saját frisstőnking eljutni. Az utolsó negyed órát már mindent beleadva hajtottam. Ami még ennél is furcsább, hogy mosolyogva, egészen könnyedén. Még most is fülig ér a szám, ahogy rá gondolok. A vége persze az lett, hogy az utolsó körben félútig is eljutottunk. Így várhattunk egy keveset, mire odaértek a mérők. 

De megérte, minden méterét élveztem. Igyekszem majd erre gondolni minden egyes alkalommal, amikor nincs kedvem elindulni, amikor fáj, amikor feladnám.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:32:11 14.12 06:32 9.19 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Nike Pegazus 28+