Edzésleírás
Hollán Ernő-Margithíd-Fenyőgyöngye-Panorámakör-Margitsziget-Hollán Ernő
DK-ás barátaim Panorámakör futásra invitáltak, melyről szokás szerint kicsit elkéstem, de elég kemény volt felfele tolni a havas, latyakos járdán a jó kis aszfaltos kayanomban. Felfele beértem Ádit és Gábort, így sejtettem, hogy a többiek megvárnak minket, így is lett. Kriszti éppen befejezte a körét, váltottunk néhány szót, illetve megkértük egy csoportkép készítésére, majd nekivágtunk a körnek. Nem mondom, hogy nagyon kellemes volt a sok aszfaltos futás után csúszkálni a havas emelkedőkön, de nagyon figyeltem, hogy ne legyen esés, mint legutóbb (amikor ottmaradt a kocsikulcsom:( Közepén kicsit elkezdtem fázni, ott picit rákapcsoltam és a parkolóig toltam egy kicsit magasabb pulzusan, majd ott megvártam Andiékat, elbúcsúztam és máris le a szigetre. MAC-ban befizettem a februári tagdíjat, majd be a sütishez (2 somlói, 3 profiterol, 2 tiramisu:)), onnan haza. Hát ennyi volt.
Vége ennek a 3 hetes periódusnak is, jöhet a következő, az utolsó az első felkészülési verseny előtt.
Számomra mindig egy elégtétel, amikor elfogy az edzésterv és mindent megcsináltam. :-) Gratulálok! Nagyon erős vagy, tartsd meg jó szokásod! :-)
Egészségedre! A fincsi sütiket is. :) Nem csoda, hogy ilyen jó étvágyad volt. :)
Szép lezárása ez az utolsó előtti periódusnak, pláne a sütik!!! :)
Ha több időm lett volna, akkor én is az erdőt választottam volna inkább (igaz ellenkező irányból, mint ahogy Ti mentetek), de sietni kellett...
Haanchee 4351 napja
A versenyen meg majd jól bebizonyítod magadnak, hogy jó vagy! :) Hajrá, csak így tovább! :)