Edzésleírás
Kecskemét - Borsihalom - Csongrád, Tiszapart - Csongrád, vasútállomás 54.77km 05:52:32
Délelőtt sikerült végre kisasolni egy útvonalat amin viszonylag kevés aszfaltos futással el lehet érni Csongrádot. A Futótérképen megrajzoltam és letöltöttem a 60CSX-re. Régen használtam de ezen a cikcakkos útvonalon nem találtam volna át GPS nélkül. Ami azt illeti a pulzusom indulásnál elszállt, 20km körül ki is kapcsoltam a riasztást.
Ami a terepet illeti sárhiányra nem kellett panaszkodni de nem is volt extrém. A tapadós fekete föld volt talán ami igazi kihívás volt.
Valahol Bokros környékén egy őz szemügyre vett kb 4 méterről. Nem nagyon volt megrettenve pedig még bohóckodtam is neki. Lehet leblokkolta a piros kabátom.
Amikor Csongrádra értem elkezdett esni a hó. Még leszaladtam a partra majd az állomásra.
Ott megint mutatvány következett mert éppen akkor fékezett a kiskunfélegyházi vonat. Rohanok jegyet venni. Pénz persze a hátizsákom felső kis zsebében. Felül a láthatósági ráhúzva a táskára, nem bírom levenni. :P Pénztáros mondja, hogy szóljak ki, hogy várjanak meg. Kezébe nyomom a pénzes tasakot, hogy vegye ki a pénzt és kiszaladok. Persze egy fia masinisztát nem látok. Vissza a pénztárhoz. Kezem tele mindennel táska lóg a hátamon a mellény tarjtja. A táska hevederének végén lóg a kézi GPS. Nem esik le semmi és szerencsére elég szerencsétlen jelenség vagyok ahhoz, hogy a kalauz is észrevegyen és megvárjon. Közben még egy úriember is beszaladt, hogy elmondja, hogy a vonaton is adnak jegyet. Félegyházán átszállás és egy óra múlva itthon voltam.
Még a vasútállomásról hazakocogtam.
WOW!!! Szép volt, gratula!:) Azért jó, hogy most nem hagytál el semmit :D
Köszi! Tényleg jó volt. :) Remélem egyszer majd vissza is tudok futni. Persze másik útvonalon. :)
gratulálok!!! nagy táv, kaland
Hófutó 4380 napja
Pedig volt rá lehetőség. Eddig nem derült fény semmire. :)