Edzésleírás
Annyira mondogatták az időjósok, hogy használuk ki a napos időt, hogy megfogadtuk a tanácsukat.
Kicsit utánajártunk a szombati túránk célpontjának és kiderült, hogy nem jó helyen jártunk. Még tovább kellett volna mennünk. Most kerestünk koordinátákat hozzá és térképen is alaposan utánanéztünk.
Most nem tekeregtünk a faluban, hanem célirányosan mentünk. A szombaton megtalált vasúti átjárótól egy szántóföld mentén haladtunk tovább. Hát, meg kell vallanom, a Csepel bringa nem a legjobb a traktor járta földúton. :D De megbirkóztunk a feladattal és hamar odaértünk.
Nagyjából 10 perc nézelődes után visszaindultunk. Ezúttal egy másik úton mentünk, ami ugyan közelebb volt a sínekhez, de gyorsabban lehetett rajta haladni.
A faluban egy CBA-nál megálltunk ebédrevalót vásárolni. Innen már gyorsan otthon voltunk. Bár szerintem Matyi annyira nem élvezte ezt a szűk 2 kilit hátán több kiló enni- és innivalóval. :P
Nekem most az eleje volt szó szerint túl rázós. Néha még a lábam is lecsúszott a pedálról, annyira vacak volt az út. És valahogyan a kormány sem volt kényelmes magasságban. A nyakam hamar beállt. De aztán megtaláltam egy jobb és gyorsabb ritmust, amivel kifejezetten élveztem a bringázást. ;)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:25:56 | 16.03 | 05:22 | 11.19 | 0 | 0 | 0 | 160 | 122 |
Ezért egy kicsit irigyellek! Szép út lehetett eltekintve a "kanalaorvosságfilingtől"
Steve lánya 1 4437 napja
Így utólag azt mondom, hogy így is szép volt. ;) Annak meg külön örülök, hogy már nem volt para feelingem a biciklin a sok éves kihagyás után. :P