Edzésleírás
Félmaraton Limited Edition - hosszú (gyorsuló) futás
Egész jó kis csapat jött össze. Mester kiadta az ukázt: minden kört egyre gyorsulva, míg az utolsó már a félmarci tempójában menjen.
1.kör: Gyuri, Gecse Z., Zsolti, Zozó team állt össze, számomra meglepő lassan haladva. Nem értettem, hogy kit húznak, vagy mi a terv , de én jót dumcsiztam Gyurival. Majd fél körnél leszakadtam róluk, mert Eszti ismerősömmel találkoztam, és el is kelt neki a lelki support.
Viszont a Hoteleknél gondoltam most már utolérem a törpieket (4 percessel), de Zozó ijesztett meg oldalról (fent frissített a kútnál). Azt mondta nem várták meg,mindenki magának frissítsen.
2.kör: Pont jó volt Zozóval, így is vele terveztem menni, mert eleve óra nélkül jöttem. Próbáltuk behozni a srácokat, de fél távnál világos lett,hogy ők is rákapcsoltak, így hagytuk.
3.kör: Egy nagy sóhajjal kezdtük mindketten, éreztük ,hogy ez húzós lesz. Én már a 2.-ban mondtam,hogy nem akarom tovább, kikészültem.
Szóval azért elkezdtünk egy tempót, mondtam Zozznak,hogy legalább 04:30-ast toljunk. Mint utólag kiderült nem mondta a kis mocsok, hogy még jobbak is voltunk. :) Érdekes itt egész jól éreztem magam, nem volt bennem az,hogy nem bírom. A felétől váltott vezetésben toltuk, majd be is gyorsultunk.
Gyuriék meg néztek a kútnál, hogy mit csinálunk, de mondtuk,hogy mi egész kört tolunk (hát nehogy már pumuklizzunk) :)
Mint utólag megnéztem Z. edzésnaplóját, egész jók voltunk, attól függetlenül,hogy mind a ketten nagyon fáradtak vagyunk a héten.
A lányok nagyon durván mentek, Renikém majdnem PB-t futott az uccsó körén. Ilyen melegben baba!
Zsiványság volt!!! :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:06:00 | 1 | 06:00 | 10.00 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:28:27 | 5.4 | 05:16 | 11.39 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:26:27 | 5.4 | 04:54 | 12.25 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:54 | 5.4 | 04:14 | 14.15 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:06:00 | 0.8 | 07:30 | 8.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Igy azert mar mas...nem is volt olyan rossz az az utolso kor...
Jók vagytok.
Nem szeretem a Margitszigetet, ezért nem csatlakoztam.
Kemény edzés, nagyszerű tempókkal! (magjd igyekszem lassulni) Egs! :)
Jók voltatok nagyon! A meccsetekre pedig kíváncsi leszek... :)
Jól összedolgoztatok. Szerintem simán bizakodhattok a félmaratoni tervet illetően, jók lesztek nagyon. Grat!
Szép volt Norbi, jó kis meccsetek lesz Zozóval.
köszi a futást! ez most valahogy jobban esett összességében mint a csütörtöki. valamennyire bizakodhatunk. főleg ha feltöltjük a raktárakat, és a testünket pedig regeneráljuk pár napra. :) EGS! Úgy érzem mi elég közel fogunk futni a FM-n. ;) Jó pihit!
szuszu 4424 napja
Ilyen jó kör előtt nem ér sóhajtozni! Tényleg nagyon jó, hogy így együtt tudtok menni Zozóval. Szép volt fiúk!