TNF futás #28 (3/#4), Futóiskola(3.!)+5x400m laza résztáv, 1:30 pihivel
Bemelegítés, Futóiskola, Résztáv, Levezetés
Résztáv utáni Garminos kérdések:
How did you feel: 1, Very weak
How hard it was: 7 Hard (diéta miatt!)
Harmadik futóiskolám itt. Mondhatom most már, hogy szokás szerint a végére tettem egy könnyebb, rövid résztávot. Bár ennek résztáv helyett inkább ilyen felhozó jellege volt. Ugyebár betegségek miatt nagyjából 3 hét kimaradhatott. Erre rájön az, hogy diétázok, és 6.napja nem eszek, kevés az erőm. Mivel diétázok ezért most a korábbi 1:15 helyett 1:30-as pihenővel!
Futóiskolázánál is éreztem, többször meg kellett állnom fújni egyet, kicsit leguggolni. Tomival csináltuk, és hoztam még egy létrát, szóval 2 létrán jól lehetett haladni. A végén olyan 6-8 repülőt gondoltam, de ájulás közepén voltam (szokásos, diétás alatti tünet), úgy hogy 4 után megálltam. Ezek után nem tudom honnan vettem az erőt, motivációt, hogy fussam a résztávot, de hát egy kicsit ideje a sebességemen növelni ugyebár, szóval biztos hasznos lesz, akkor is ha lassabb, mint a korábbiak.
Annyival amúgy nem voltam sokkal lassabb:
Elsőnél 3:58-ról fokoztam 3:15-re, átlag 149, max 173
Legutóbb, az szintén újrakezdés , betegség utáni, akkor 4:35-ról 3:58-ra, átlag 144, max 168
Ma pedig 4:53-ról 4:00-ra, átlag 145, max 171
Igyekeztem tudatosan visszafogni magam, az első kicsit erősebb volt érzésre, ezért utána "rápihentem". De így is örülök tempónak, ilyen állapotban. A végén éreztem hogy haladok, utsó volt egyedüli futás, kicsit féltem, hogy lassú leszek, szerettem volna félmaratoni tempó környékét, 4:15-t, de féltem hogy annál is lassabb leszek. Szóval nevezhetem ezt a 4:00-at teljesen sikerélménynek. Ráadásul úgy, hogy a kör elején majdnem meghúztam a combom , kicsit oda is kaptam, de nem volt vészes, végig tudtam futni de egy kicsit így vissza kellett vennem...
Sor szám | Edzéstípus | Idő | Távolság (km) |
Sebesség (km/h) | Tempó (p/km) | Szint különbség | Minimum pulzus | Maximum pulzus | Átlag pulzus |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bemelegítő futás | 00:12:06 | 2 | 9.92 | 06:03 | 0 | 0 | 146 | 134 |
2 | Futóiskola | 00:36:28 | 1.57 | 2.58 | 23:14 | 0 | 0 | 163 | 134 |
3 | Résztáv | 00:01:54 | 0.4 | 12.63 | 04:45 | 0 | 0 | 160 | 141 |
4 | Résztáv | 00:01:57 | 0.4 | 12.31 | 04:53 | 0 | 0 | 162 | 146 |
5 | Résztáv | 00:01:54 | 0.4 | 12.63 | 04:45 | 0 | 0 | 169 | 148 |
6 | Résztáv | 00:01:45 | 0.4 | 13.71 | 04:23 | 0 | 0 | 161 | 145 |
7 | Résztáv | 00:01:36 | 0.4 | 15.00 | 04:00 | 0 | 0 | 160 | 148 |
8 | Levezető futás | 00:09:06 | 1.43 | 9.43 | 06:22 | 0 | 0 | 136 | 130 |