Nos, kedves barátaim, ti akik rendszeresen olvassátok ezt a kis történetet, mely egyszerre felemelő és lehangoló, reménytkeltő és annak létjogosultságát kétségbevonó, tehát alószínűleg fogvacogva várjátok, miként folytatódik felkészülésünk a Spar maratonra.

Ha még emlékeztek, múlt csütörtökön Sajtival és Rolóval edzettünk a Beac pályán egy klasszikus, bár mértékében némiképp visszafogott fartleket.

Bár hétvégére nem sikerült senkit meginvitálnom, kedden ismét hárman voltunk. Egyikük Sajti, akik - bár egyéb edzések miatt deklaráltan csak heti egy futást vállal - nagyon motivált, és egy új ember, Ákos, aki most volt először. Talán emlékeztek, ő volt az aki első alkalommal egy váratlan megbeszélésre hivatkozva nem tudott jönni a Népligetbe. Most mindenesetre ott volt és nagyon jól tette. Roló viszont - fájdalom - erős fejfájásra panaszkodott, amit a hétvégi bulizásnak tudott be annak ellenére, hogy jó két nap eltelt már azóta. De akárhogy is, velem is jópárszor előfordúlt már, hogy kínzó fejfájás gyötört és ilyenkor valóban nem hasznos a futás. Bár nem is szégyen. Kozó pedig garázst épít és nem ért rá. De majd legközelebb ráér.

Tehát kimentünk szigetre. Ott egy laza körrel bemelegítettünk. Ákos, aki firsttimer volt közöttünk ezután a kör után meg is állt regenerálódni. Meg kell jegyeznem azonban, hogy korábbi nulla futással (bár nem nulla sportmúlttal) nagyon jól helytállt. Nem sétált bele, nem könyörgött lassításért, nem tűnt el váratlanul a fák között fagyizni.

Sajti és én pedig toltunk egy második karikát is. Erősnek és gyorsnak éreztem magam, ezért egy kicsit gyorsabb tempót diktáltam, mely csakhamar majdnem vesztemet okozta. A napos oldaoln ugyanis a 38°c-os, teljesen álló levegőn való futás igencsak megdolgoztatta a tudjátok miket. Nos, igen. A jó öreg szecskavágókat. Meg a tüdőnket és egyáltalán minden egyéb letfenntartó szervünket. A Nike kapunál meg is álltunk inni.

Így telt tehát a keddi edzés.

Szerdán pedig, az előző napon felbuzdulva neveztünk a Nike-ra Trió kategóriába. Sajti, Ákos, és a két jó öreg szecskavágó tulajdonaosa. Csapatunk: "A három gringó".

Na de eljött a csütörtök. Kozó még mindig garázst épít, Rolónak pedig - fájdalom - még mindig migrénje van. Sajti pedig ugye csak heti egyszer fut. De Ákos nem dőlt ki. Sőt, már reggel megbeszéltük, hogy mi volt, vagy mi van. Továbbá a két másik gringó kérésére elkészítettem a Nike-ig szóló, lényegében a maradék augusztusra vonatkozó edzéstervet. Van benne egy kis résztáv (az volt ma), egy kis hosszú futi hétvégére, meg egy kis hegyecske keddre. A veseny előtti csütörtökre meg egy kis nagyon lazázás a Népligetben. A többit majd meglátjuk.

Ma délben ezekkel a szavakkal lelkesítettem a fiaimat:

"Mivel erősek és egészségesek vagyunk, a rendelkezésre álló idő, ha mégoly rövid is, elégséges lesz ahhoz, hogy jövő vasárnap magabiztosan és bizakodva álljunk rajthoz, a célban pedig örömmel adjuk át magunkat a jól végzett munka és az ezzel elért remek teljesítmény feletti felhőtlen boldogságnak, mely boldogság simogató szele új célok és új kihívások felé fogja hajtani imbolygó hajónkat e nemes testmozgás erdejének napfényes egén."

De hát mi is történt ma? Lementünk Ákiboy-jal a Beacra. Résztávoztunk. Talán egy kicsit erősre is sikerült, de mindketten bitangul helyt álltunk. Annak idején sokan szídták az ELTE vezetőségét, hogy megszüntette a dobókört a pályán és helyette strandröplabda pályákat létesített, de szavamra, százszor inkább nézem a gyönyörű, és már-már gyötrelmesen szép strandröplabdázó fenekeket, mint holmi dobóatléták óriás  tornadresszét. És, ha implicit módon is, de ez a látvány ezerszer jobban motivál minden atlétát, aki ott edz, tehát végül is nem, hogy ártottak az atlétika sportnak, hanem éppenhogy nagyon is sokat használtak. Nem lennék meglepve, ha mindez tudatos döntés lett volna. Köszönjük.

Hát így állunk jelenleg.

És végezetül a mottó: "Amit pénzen meg lehet venni, azt megvesszük. Már csak futni kéne"

(Aki pedig a fent említett edzésekre konkrétan kiváncsi az kattintson ide, meg ide.)

Nos, kedves barátaim, először is köszönöm mindenkinek a lelkesítő, vagy éppen együttérző hozzászólásokat.

Annyit azért még hozzátennék, hogy a szobában hatan vagyunk, akik egyáltalán a témába bevonásra kerültek. Ebből maradtunk ez első edzésnapra ketten. Ez 33.3333333333333%, ami nem is olyan rossz, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy egy ember (Roló) valóban jönni akarónak tűnt, továbbá, hogy egy szobán kívüli arc is jelezte, hogy jönne. Ő elvben nem is tudott semmiről, csak Sajti említette neki, és a srác elkezdett nagyon érdeklődni. Ő volt az, tudjátok, akinek sürgős meetingje lett.

Ilyen előzmények után, pénteken kijelöltük második edzésnapunknak a következő hétfőt, azaz a mai napot.

Pénteken Dokker (aki csak bringával és csak lélekben fog kisérni minket) bejelentette, hogy mégis jönne velünk. Bevallottan az motiválta, hogy Roló is biztosra mondta. Azért azt hozzáteszem, hogy Dokker volt már velem korábban futni többször is, sőt a jászberényi felmaratont is lefutatta váltóban egy nagyon csinos lánnyal. Csak aztán átnyergelt(!) a bringára.

Nos, így jött el a hétfő reggel. Mivel én magam egy egyhónapos kihagyás utáni selfrehabilitáció elején vagyok, a vasárnapi hosszúfutásnak szánt, valójában csak 16 kilis Margitszigeti dickpranksterkedés utáni napon nem akartam széthajtani nagyon magam. Féltettem a két jó öreg szecskavágót (© by Running Laca). Ezért egy rövidebb laza futást terveztem, de mivel Roló-t nem akartam megterhelni valami unalmas, monoton kocogással, kitaláltaml, hogy leviszem a fiúkat a BEac pályára. Én meg majd lazsálok.

Dokker már reggel szólt, hogy hajnali 5-ig volt, de ha visszajön a nyaralásból, akkor már tuti jön. Roló viszont mondta, hogy hozott tornaruhát és képesnek érzi magát akár 1 kilométer lefutására is. Én csak mosolyogtam. Jól tudta, hogy több van ebben a fiúban, mintsem gondolná. Legalább 1200 méter.

Hát így esett, hogy 17:00-kor hárman vágtunk neki a pályáig tartó majd 300 méteres útnak. Bementünk hátul, átvágtunk a Pálya büfén, és kinetünk a Beac főbejáratán, hogy a Bogdánfi útról érkezzünk. A Pályá büfében találkoztunk Hurka kollégánkkal, de ő csak sörözni volt ott, nem futni. Akceptált minket, hogy maradjunk mi is, de Sajti helyre tette: "Bocs Hurka, a mi küldetésünk nem ide szól."

Bár Roló azt hitte, hogy ez az odaút a bemelegítés, netán maga az edzés, nem így volt. Először 5 kör bemelcsit akartam futni, de láttam Roló-n, hogy sok lesz. Végül 4-et toltunk. Ezután 4*100 repülő következett, majd Sajtira kiosztottam 10*(200/200)-at, Rolóra pedig ugyanebből 5-öt. Magamra nézve azt terveztem, hogy futok kettőt, aztán majd csak virótok a célvonalon. (Ezt edzőmentorom, Edzőbá is így szokta). De aztán elkezdtünk futni, és végül 5 menetet mentem, és utána is csak azért álltam le, mert nem akartam megsérülni. Sajti még ment egyett.

Roló 2-t bírt, aztán még az ötödikre be tudtam parancsolni a pályára. Rolóról azt kell tudni, hogy még soha életében nem futott életvitel szerűen. Egyszer állítólag futott egy Coopert, de elnézve a mostani teljesítményét, az nem tegnap volt. De mindegy is. Már maga az a tény, hogy lejött, nulla edzettséggel, egy vékonynál is vékonyabb talpú, egyáltalán nem futásra való cipőben és összességében végigtolt 3*(200/200)-at és előtte meg utána is némi kocogást, már ez is dicséretre méltó. Tisztelem ezt a fajta magatartást. Az, hogy ezt életben tartsuk, nos, ezért nekem kell megdolgoznom.

Sajti ugyanolyan jól muzsikált, mint az elmúlt alkalommal. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy ő emellett heti háromszor focizik, azaz erőnlétileg  jobban áll mint a többiek, illetve a sporthoz való viszonya is jobban felépített.

A jövőt tekintve, csütrötökön Rolóra számítok, illetve a néven nem nevezett srác a másik szobából is talán eljön. Laza 6-8 kilit tervezek síkon. Esetleg a Lánchídig és vissza. Vagy egy kis Gellérthegy kört. Bár az lehet, hogy még sok.

Mindenesetre holnap egy ebédel egybeköte megyünk a Nyúlcipőboltba futócipőket nézegetni. Mármint nem a Nyulcipőben fogunk ebédelni, bár Krekiről el tudom képzelni, hogy remekül főz, hanem mellette a kínaiban, de utána átmegyünk. Én asszem, veszek majd egy zoknit.

Ha visszagondolok, hogy és hogyan kezdem futni.... Hát az is egy érekes történet.