Nos, kedves barátaim, ti akik rendszeresen olvassátok ezt a kis történetet, mely egyszerre felemelő és lehangoló, reménytkeltő és annak létjogosultságát kétségbevonó, tehát alószínűleg fogvacogva várjátok, miként folytatódik felkészülésünk a Spar maratonra.

Ha még emlékeztek, múlt csütörtökön Sajtival és Rolóval edzettünk a Beac pályán egy klasszikus, bár mértékében némiképp visszafogott fartleket.

Bár hétvégére nem sikerült senkit meginvitálnom, kedden ismét hárman voltunk. Egyikük Sajti, akik - bár egyéb edzések miatt deklaráltan csak heti egy futást vállal - nagyon motivált, és egy új ember, Ákos, aki most volt először. Talán emlékeztek, ő volt az aki első alkalommal egy váratlan megbeszélésre hivatkozva nem tudott jönni a Népligetbe. Most mindenesetre ott volt és nagyon jól tette. Roló viszont - fájdalom - erős fejfájásra panaszkodott, amit a hétvégi bulizásnak tudott be annak ellenére, hogy jó két nap eltelt már azóta. De akárhogy is, velem is jópárszor előfordúlt már, hogy kínzó fejfájás gyötört és ilyenkor valóban nem hasznos a futás. Bár nem is szégyen. Kozó pedig garázst épít és nem ért rá. De majd legközelebb ráér.

Tehát kimentünk szigetre. Ott egy laza körrel bemelegítettünk. Ákos, aki firsttimer volt közöttünk ezután a kör után meg is állt regenerálódni. Meg kell jegyeznem azonban, hogy korábbi nulla futással (bár nem nulla sportmúlttal) nagyon jól helytállt. Nem sétált bele, nem könyörgött lassításért, nem tűnt el váratlanul a fák között fagyizni.

Sajti és én pedig toltunk egy második karikát is. Erősnek és gyorsnak éreztem magam, ezért egy kicsit gyorsabb tempót diktáltam, mely csakhamar majdnem vesztemet okozta. A napos oldaoln ugyanis a 38°c-os, teljesen álló levegőn való futás igencsak megdolgoztatta a tudjátok miket. Nos, igen. A jó öreg szecskavágókat. Meg a tüdőnket és egyáltalán minden egyéb letfenntartó szervünket. A Nike kapunál meg is álltunk inni.

Így telt tehát a keddi edzés.

Szerdán pedig, az előző napon felbuzdulva neveztünk a Nike-ra Trió kategóriába. Sajti, Ákos, és a két jó öreg szecskavágó tulajdonaosa. Csapatunk: "A három gringó".

Na de eljött a csütörtök. Kozó még mindig garázst épít, Rolónak pedig - fájdalom - még mindig migrénje van. Sajti pedig ugye csak heti egyszer fut. De Ákos nem dőlt ki. Sőt, már reggel megbeszéltük, hogy mi volt, vagy mi van. Továbbá a két másik gringó kérésére elkészítettem a Nike-ig szóló, lényegében a maradék augusztusra vonatkozó edzéstervet. Van benne egy kis résztáv (az volt ma), egy kis hosszú futi hétvégére, meg egy kis hegyecske keddre. A veseny előtti csütörtökre meg egy kis nagyon lazázás a Népligetben. A többit majd meglátjuk.

Ma délben ezekkel a szavakkal lelkesítettem a fiaimat:

"Mivel erősek és egészségesek vagyunk, a rendelkezésre álló idő, ha mégoly rövid is, elégséges lesz ahhoz, hogy jövő vasárnap magabiztosan és bizakodva álljunk rajthoz, a célban pedig örömmel adjuk át magunkat a jól végzett munka és az ezzel elért remek teljesítmény feletti felhőtlen boldogságnak, mely boldogság simogató szele új célok és új kihívások felé fogja hajtani imbolygó hajónkat e nemes testmozgás erdejének napfényes egén."

De hát mi is történt ma? Lementünk Ákiboy-jal a Beacra. Résztávoztunk. Talán egy kicsit erősre is sikerült, de mindketten bitangul helyt álltunk. Annak idején sokan szídták az ELTE vezetőségét, hogy megszüntette a dobókört a pályán és helyette strandröplabda pályákat létesített, de szavamra, százszor inkább nézem a gyönyörű, és már-már gyötrelmesen szép strandröplabdázó fenekeket, mint holmi dobóatléták óriás  tornadresszét. És, ha implicit módon is, de ez a látvány ezerszer jobban motivál minden atlétát, aki ott edz, tehát végül is nem, hogy ártottak az atlétika sportnak, hanem éppenhogy nagyon is sokat használtak. Nem lennék meglepve, ha mindez tudatos döntés lett volna. Köszönjük.

Hát így állunk jelenleg.

És végezetül a mottó: "Amit pénzen meg lehet venni, azt megvesszük. Már csak futni kéne"

(Aki pedig a fent említett edzésekre konkrétan kiváncsi az kattintson ide, meg ide.)