Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 056 516 km-t sportoltatok
kifutok a világból
Mumus 5-ös letudva
szami | 2009-10-25 20:26:03 | 1 hozzászólás

 
Akkor ma ünnepelhetünk, sikerült leküzdenem a mumus 5 km-t. Halál hepi vagyok. :o) Végülis kétszer belesétáltam, de ez megbocsájtható. Új útvonalat találtam magamnak mára, gondoltam megnézem az Iparvágány utca másik felét. Bár ne tettem volna. Az utca vége felé vígan heverészett egy falka kóbor eb, akik rögtön aktívak lettek, ahogy feléjük nyargalásztam. Először megpróbáltam csendben elkocogni mellettem, de nagyon gyanúsan pattogtak négylábra, úgyhogy nyomtam egy kövér féket, és elsátlátam mellettük. Persze kiderült, hogy a googlemap tévedett, és az újonnan felfedezett futóútvonalam sima zsákutca, úgyhogy fordulhattam vissza. :o( Nem is kell mondanom, hogy persze a kutyulik mellett kellett elsétálnom megint. De végülis egyik sem ugrott nekem, ami azért jó hír.  Aztán a második körömnél úgy döntöttem, hogy a tótól visszavezető emelkedőn inkább felsétálok, emrt gyanúsan 170 alatt tudtam tartani végig a pulzusom, úgyhogy nem akartam elrontani így a vége felé. Aztűn az uccsó 150 méteren még mindig csak 174-et mutatott a kezemen az óra, úgyhogy kipróbáltam mit tudok. :o) Éééés, ami számomra volt a legmeglepőbb, simán olyan sprintet vágtam ki hazáig, hogy csak na. Egy pillanatig filóztam rajta, hogy elmegyek még az utca végéig, mert úgy éreztem van még bennem annyi szufla, de gyorsan eldöntöttem, hogy nem lenne kedvem onnan visszasétálni.
A héten mostmár tényleg el kéne mennem úszni is, mert soha nem fogm letudni azt a vacak bérletet.

Ezúton is ezer köszönet és hála Mung Daalnak, a sokmillió bíztatásért. :o) (<-- A múlt heti 190 feletti pulzusom nem hiba volt ám, hanem akkor is sprinteltem egyet, és még megfejeltem egy kis akadályfutással is, mert az okosok a félkész utca végén a gázcsüvet kifeszítették kb fél m magasan keresztbe, én meg hol szaladgáljak, ha nem pont ott. Úgyhogy némi gyökérzet-flóra-fauna fölött való átpaattogás után még átugrottam a gázcsövet is, ezek után nem is csodálkoztam, hogy a végére kicsit felugrott a pulzusom is. :o) )

 

Hideg-indítás
szami | 2009-10-20 18:30:56 | 2 hozzászólás

Ez a hirtelen ősz nagyon rossz hatással van rám. Semmihez nincs hangulatom. :( 2 hét alatt kétszer mentem ki futni, és azt is alig tudtam összehozni. Az a legnagygobb baj, hogy a környéken sötétben futni életveszély a sok kátyú meg bucka miatt, közvilágítással pedig spórolt az önkormányzat. Úgyhogy akkor kell összehoznom a szaladgálásokat, mikor már világosodik, és valaki vigyázzon is az aprókra. Nehéz ügy. Mert a nagylány ugyebár majdnem sötétben indul a suliba, apa meg vagy hajnal 5-kor, vagy délben. Ez a jobbik eset, mármint a déli indulás, ilyenkor nagyobb a sansz egy kis szabadidőre, de persze valami mindig közbejön....

A héten pl úszni akartam menni, nagyon kéne, mert lassan lejár a bérletem, és a 10 alkalomból voltam kétszer. :( Úgyhogy illene menni, de a tervezett este 10 órási szunyáim helyett eddig sikerült éjfél felé lefeküdnöm, úgyhogy lőttek a reggel fél 6-os ébredésnek egyből, ami miatt persze úszott az uszi is. Holnap muszáj lesz felkelnem valahogy, ha a fene fenét tízóraizik is.

Ma azért erőt vettem magamon, és kitéptem a hidegbe egyet futni. Bár ezt futásnak nem nevezném, mert inkább csak vonszoltam magam, de végülis ilyen kihagyások után elég jó teljesítmény az is, hogy csak egyszer sétáltam bele a 4 kilibe. A tempómon nem is reszketek, végül 7:30 alatt maradtam, úgyhogy azt sem tartom rossznak, majd idővel javul talán, nem görcsölök rá. Inkább azt szeretném már elérni, hogy egyben le tudjam futni azt a fránya 5 km-t. 

Ja, kaptam apától egy pulzusmérőt, nem valami nagy anyámkínját (a téli költségvetés azt nem engedi :) ), csak egy egyszerű tescosat, de jól mér, úgyhogy nincs panaszom rá. Tud mindent ami nekem kell, úgyhogy nem hinném, hogy valaha is beruházok egy drágábba. viszont nincs jó hatással rám. A táblázat alapján megpróbáltam belőni, hogy milyen pulzustartományok között kéne maradnom futásnál, hááááát, nem ezt bevallom még nem sikerült teljesen kiokoskodnom. Viszont kitapasztaltam, hogy olyan 180 körül már kezdek kifulladni, úgyhogy megpróbálom ez alatt tartani, inkább lassabban futok, tojok a tempóra, meg időre. Idővel talán nagyobb hasznát veszem majd az órának, egyenlőre erre jó, hogy kicsit kordában tartsam magam, talán így hamar elérem a célomat. :)

Eurovelo 6
szami | 2009-10-04 16:08:42 | 1 hozzászólás

Ma kézen fogtam apát, és elmentünk egyet tekerni. Gondoltam én, hogy megnézzük, merre kering kicsiny környékünkön az eurovelo 6-os kerékpárút. A csepelről szszmiklósra átvezető részét már ismertem, mert egy időben állandóan a Rév sor környékén bringáztam, és ott végig ki vannak rakva a táblák.

Ennek örömére mi Ráckeve felé vettük az irány, legalábbis azt mondták a nagyokosok, hogy arra visz tovább az út. Egy darabig nem is volt semmi gond, azon kívül, hogy míg a Rév soron jól észrevehetően, aránylag sűrűn vannak kirakva a bicikliutat jelző táblák, addig a műút másik felén kész katasztrófa. Csak megy az ember egyenesen, és filózik, hogy most elnézte a táblát, vagy nem is volt, vagy mi van. Ugyanis tábla csak a kanyarodási pontokon van. Amíg egyenesen kell menni, addig nem pazarolnak táblát, az ember meg csak gondolkozik, hogy most akkor én vagyok a hülye, vagy erre visz az út?  Végül csak egyszer sikerült eltévednünk, de aztán rájöttünk a szisztémára, és a reményeink is valóra váltak, hogy nem loptak el egy táblát sem az útról. :o)

Legközelebb tovább jutunk, csak több idő kellene rá. Most annyi volt csak, míg az aprónép aludt, és a nagylány vigyázott rájuk.

2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (8 bejegyzés)
2009-07 hó (7 bejegyzés)