Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 032 898 km-t sportoltatok
RushBoy futások

Piros 85

DJ_RushBoy | 2010-11-02 16:44:33 | 1 hozzászólás

Piros 85 (88)

Tavaly nagyon jól sikerült a Piros futása. Elég jól edzésben voltam, jópár terepversenyem volt. 10 óra 52 percet futottam akkor.

Idén is beneveztem, de futásügyileg nem sok mindent csináltam ebben az évben.
A tavalyi időmet úgy gondoltam nem fog sikerülni megdönteni, de egy jóleső futás kellett idén is.

És akkor a nagy nap:

Majdnem 1 órával a rajt előtt már ott voltam Rómaifürdőn, nézelődtem, és rengeteg ismerőst véltem felfedezni, mind gyalogosokat mind futókat. Átvettem a rajtszámot, és a futóitinert, majd egyszercsak hatalmas "koncert" kezdődött. Ebola egy fiatalokból álló zenekart hozott a színpadra, és ez nagyon pozitív érzéseket váltott ki belőlem, nyugtatta kicsit a stresszes közérzetemet.

Ilyenkor bezzeg repül az idő, és secc perc alatt 8:30 lett. Indulunk!

Az élboly gyorsan elmegy, én maradok a megszokott ritmusomnál. A Róka-hegyre a meredeket szépen, tempósan gyaloglom, majd a tetőn ismét futósra váltok. Az ürömi műútnál máris ott van ebola aki kolompol nekünk, és fotóznak is ám.
A Kevély elején ahol a tanösvénytől elválunk jobbra (egy tábla is mutatja), a földön meglátok egy chipet.. Hmm. Gondolom valaki nem sokkal előttem hagyhatta el, mert akkor a többiek már fölszedték volna. Nem sokkal később épp az előttem levő Jakus Béla hiányolja a chipet, megnyugtatom, itt van nálam. Hálája örökké üldözni fog :))
A Nagy Kevély tetejét együtt érjük el, közben megdumáltunk egy-két dolgot amióta utoljára ütköztünk. (8,14 km, 480 m szint - 0:53:53)
Innen hosszú lefele, Béla el is megy Lúdtalp kíséretével. Jó tempóban haladunk, mögöttem Mozg jön, a tempónk megegyező.
Csobánkai műút is abszolválva, majd a rezesbanda ismét fújja a nótát a P-Zkör frissítő ponton. Jön a hosszú, ámde még nálam a futható kategóriába tartozó Tölgyikrekig tartó emelkedő. Hagyom el sorra az ismerős gyalogosokat, jól esik a bíztatásuk. Tölgyikreknél megint pont, kutyA sporttárs van itt. (18,3 km, 815 m szint - 1:55)
Jön egy gyorsabb rész, vaddinot érem utol Sikároson, nagyon szépen halad. A Szőke-forrás völgyében elég erős a tempóm úgy érzem. Félek nehogy úgy járjak mint tavaly, amikor Dobogókőre felfele minden bajom volt épp.
Leérek Dömösre. (29 km, 980 m szint - 2:57) Ajjaj. Félő hogy visszaüt majd ez a sebesség.
Jópár percet eltöltök itt, kicserélem a MgCa pezsgőtabis üveget, és magamhoz veszek pár finomságot. A ponton Anhauer Éva, és Egon nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.
Elvileg nem olyan sokan vannak előttem, a keménymag viszont már egy jó ideje elment.
Dömösről indulván szaszát vélem előttem felfedezni, illetve (utólag kiderült, az egy ideje mögöttem jövő sporttárs aki Dömösön gyorsabban frissített mint én) Zétényi Andrást is. Szaszával tempósan gyalogolunk fölfele, szépen felhúzott a Szakó-nyeregig, még Andrást is megelőztük. Tavaly itt már kicsit görcsölgettem és nem esett jól a futás. Most viszont odafigyeltem a frissítésre, és a "többször de keveset" módszert próbáltam alkalmazni elég jól. A nyeregből fölérve a tetőre szasza eltávolodott. Én is kocorásztam, de csak óvatosabban, nehogy bejelezzen a lábam, meg Dobogókő után úgyis tudom kicsit erősebben is majd nyomni.
Felérek a ponthoz. (37,3 km - 1600 m szint - 4:08) A pontőröket nem engedték be a házba, így kint fagyoskodnak :( Kerekes Csabi fotóz és bíztat, köszönöm utólag is. Bemegyek a turistaházba a tavaly bevált 2 dl coláért. Kicsit sorbanállás, majd közlik hogy csak fél literes van. Na nesze neked. Annyi nem kell. Vissza a ponthoz, egy banánt benyomok, majd elteszem a tavaly életet belém lehellő "Buldózer" nevű energiaitalt. Most viszont nincs komolyabb bajom, így az energiaital a hátizsák mélyén landol (másnapig ott is maradt :)
Pár percet elvesztegettem itt, de egy kicsit kellett a megnyugvás a szintek után.
No akkor irány Pilisszentkereszt! Jól megy lefele a bokatörős köves lejtőn.
Egy technikai szünet után ismét utolér András, és együtt hasítunk Sztkereszt felé.
Lefele olahtamasék fényképezője kattan, csíííz.
A főutcán talán az volt a legmulatságosabb jelenet amikor egy darabig egy Bobcat mögött mentünk, majd olyan büdös volt utána hogy egy gyors mozdulattal kielőztük, a sofőr nem kis meglepődésére (gondolom).
A Magas-hegyi nyeregnél zsotyek és társa pontőrködik. Ismét felhigítok egy MgCa oldatot, és kis noszogatással ám, de benyomok egy barackbefőttet is. Ez pont elég arra hogy Andrist elveszítsem egy jó időre a látókörzetemből.
Csévi-nyeregig kicsit uncsi az út. Főleg hogy ki van szalagozva és nyilazva minden ;-)) (gonosz mosoly). Aki nem ismeri ezt a részt, máskülönben elmehetett volna jópár irányba. Csévi-nyeregnél Geri, és andrew vár. (46,7 km - 1800 m szint - 5:12). Jól haladok, örülök neki így edzetlenül is.
Rövid távú gyalogosokat érek utol, sokan indultak a 20-ason is ezen a kellemes hétvégén. Jön a hosszú emelkedős szekérút a kerítés mellett. Nem nagyon kocogok bele csak néhol. Arra kéne valahogy edzeni hogy legalább az ilyeket még meg tudjam futni ezek után ennyi km-el a lábamban. De ez vhogy sehogy sem akaródzik sikerülni. Mindegy, ez letudva, a Fehér-hegy aljánál járok. Ez egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedő a fenyvesekig. Egy hölgy az emelkedő közepén nagyon rosszul érzi magát, és szinte mozdulatlanul ül a fa tövében. Kicsit megijedek, és pihenésre ösztönzöm. Remélem nem történt nagyobb baj.
Na hurrá, felértem a tetőre. Ezt a részt nagyon imádom, fenyvesekkel tarkítva gyönyörű kilátás nyílik innen. Útközben több (ránézésre) rövidtávost érek utol. Óvatosan rákérdezek hogy melyik távon vannak, ugyanis van 50B is, de a gyanúm beigazolódik. Legalább 8 x hagyja el a számat a mondat: "Sajnos túljöttek, a S-n kellett volna balra lemenni Pilisvörösvár felé. x-y-z métert gyalogoljanak vissza az elágazásig". Pedig sztem az itiner egyértelmű volt.
Mai jó cselekedet letudva, irány a Kopár. Paparazzik fotóznak jobbról-balról, majd jön a várva-várt gulyás (ha gyalogolnék).
Frissítés, K.Csabi és nedus is itt van, jól esik a társaságuk, majd nedus tovább is indul vhova bringával, így őt pont elcsíptem. (55 km - 2063 m szint - 6:10)
Tovább a P-n. Megelőzöm Viktort, aki fut, de a gyalogoson indult. Egyszer csak mögöttem ismét András jelenik meg (ez a sajtember topiknév hogy jött?). Gondolom Kopárnál többet frissített mint én, így hamarabb indultam el.
Pilisszentivánra érünk, most ő megy elöl, és én próbálom huzatni magam. Tudom hogy a Hosszú-árokig van egy uncsi homokos rész, tavaly itt Kiss Petivel haladtunk.
Ismét egy ismerőst hagyunk el, Noszik Jani is a gyalogoson indult de fut ő is.
Hosszú-ároknál a Dömösi pontőrök, Egon és Éva. Andris nem vacakol, hamar indul is tovább, és innen már vége a macska-egér játéknak, nem is látom többet. Én megeszek egy "szamba" csokit, de nem gondoltam volna hogy a gyomromnak árthat. Pedig de. A Nagy-szénással megszenvedek, nagyon lassúnak érzem a sebességemet felfele még gyalog is. yoyookáék bábuján jót mosolygok, majd a pont is eljön hamarosan. Hát ez most nem esett jól az tény.
Győri Petiék pontja után felérek a kopár hegycsúcsra, majd gurulás következik Nagykovácsiba ahova a lámpám depóztattam. Jó erőben érzem magam, de azért már nem úgy megy a gépezet mint ahogy kellene. Beérek a plébániához. (66 km - 2475 m szint - 7:40) Visszaesett kicsit a sebesség, köszönhetően a Nagy-szénásnak. Betolok egy Mg tablettát, finom az uborka is, majd nem is időzök tovább, irány a Budai-hegység. Pár száz méter után kapcsoltam hogy a lámpám meg ottmaradt. Ejjj.. Na most már csak okosan.
Meredek emelkedőkkel indít az utolsó 30-as etap, nem is futom meg, hadd ülepedjen a kaja, meg amúgyis..
A Vörös-pocsolya után kicsivel utolérem Bálintékat akik a gyalogoson menetelnek nagyon szupi tempóban. Juliannamajor, frissítő. de hol? Leérek a műúthoz, kicsit odébb költözött tavaly óta a pont. Athos fotózgat, Sistergő sütije pedig szuper jó.
Kikérek egy rostos üdítőt, amit elfelejtek meginni. :))
Még csemegéznék tovább, de vár a Black Head másik nevén a Fekete-fej.
Nem nagy emelkedő ez, de a vége pont elég ahhoz hogy görcsbe húzza kicsit a lábam. Nahát... Nem akartam itt frissíteni, de kényszerből muszály volt bevennem még egy Mg-t, hátha segít. A pontőrök pedig medvehagymás pogácsával invitáltak, amit eszem ágában sem lett volna kihagyni. Amíg én nagyban csemegézek, egy futó utolér, és már indult is tovább. Gyorsan utánavetem magam lefele én is. A műút most nagyon forgalmas, észnél kell lennünk.
A Hárs-hegyi körúthoz fölfele lassan mászok, el is tűnik a futósrác a látókörömből. Viszont annak nagyon örülök hogy még világos van, és lámpa nélkül abszolválom ezt a szakaszt is még. A körútnál feltételes pont, grobáék őrködnek. Én itt is megállok lustulni, és húzok pár kortyot az üdítőmből. Ezekkel lehet elment jópár perc összesen, de inkább mint hogy eléhezzek vagy elszomjazzak itt a végefele.
Hárs-hegyi körút. Kitaposom az utat, ugyanis hétfőn ismét itt a helyem. Majd a végén leírom hogy miért.
Ahol tavaly feléledtem ott idén elcsoffadtam. A János-hegyre fölfele szinte végig gyaloglok. Útközben azon filózok hogy tavaly itt milyen jól ment a sötétben, Kerékgyártó Petit és társát hagytam el futva fölfele. Jövőre nem lesz miről nosztalgiázni, ugyanis idén nem sok érdembelit tettem hozzá ehhez a részhez.
A kilátó teljes fényében pompáz. Kicsit engem is felvillanyoz. A ponton Sali Gabi és Joeyline a pontőr. Az aszalt gyümölcsök perfektek, Gabinak pedig köszönöm a fél literes Vitalade-t. Jókor a legjobb helyen. (78 km - 2982 m szint - 9:24)
Innen már kellett volna lámpázni, de jó helyismeretemnek köszönhetően Makkosmáriáig lámpa nélkül haladtam a sötétben. Kellemes rész következett, viszont szellemileg eléggé elfáradtam, befordultam szépen magamba. Egy 8,5-es átlagot azért sikerült menni ezen a szakaszon Makkosmáriáig. Ismerős pontőrök ismét. Előkapom a lámpámat, majd egy fejlámpás futót látok mögöttem. Gyorsan haladok is tovább, de secc perc alatt elhúz melettem Polgár Pali. Föleszmélni nem volt időm, csak akkor amikor a Végvári szikla felé már gyaloglásba váltott. Ez egy hosszú alamuszi emelkedő. Tempós gyaloglással haladunk, párszor magam mögé pillantok, most már nem engedek el senkit! Évek múlnak el gondolataimban, mire elérjük az emelkedő végét. Pali bá lelép, én meg botladozom a hülye köves résznél. No de a legmeredekebb rész most jön csak. Budaörsre lefele köves sziklás borzadályos rész visz le, ami most nem is zavart annyira nem tudom hogy miért.
Pali bá-t utolérem, neki lassan megy a lefele, de bárcsak 57 évesen még nekem is így menne.. A gond az hogy az aszfalt előtt érem csak utol, így már nem előzöm meg, nincs sok értelme, a síkon úgyis gyorsabb már.
Leérvén az aszfaltcsíkra petami pislant épp a bokorba. Ő az 50B-n indult. Innen együtt kocogunk be a célba.

Örömteli nap volt ez, úgy gondolom ez a nap az enyém (is) volt, nagyon jól álltak össze a képkockák. Boldog vagyok, mert nem gondoltam volna hogy a tavalyi időmet megdöntöm így edzetlenül :(
10 óra 44 perc alatt sikerült legyűrni a távot.

Köszönöm a szervezőségnek a munkáját, nagyon jól éreztem magam, és megsúgom, idén ez volt a 2. kedvenc túrám. Amennyin idén is részt vettem szerintem erre nyugodtan büszke lehet az MVTE! Na és vajon melyik lehetett az első?? :)

Hárs-hegy nélkül nem élet az élet, így hétfőn még megcsináltam a Monoton Maraton + Félmaraton + Minimaraton kombót. 66 km, azaz 22 x a Hárs-hegy körül.
A HHH mozgalmat idén is kiérdemeltem. (Hárs Hegy Hülyéje)

Jó pihenést!

2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (4 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (2 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (3 bejegyzés)
2007-03 hó (9 bejegyzés)