Lowe Alpine kicsit másképp:

Az Óperenciás-tengeren is túl, a koszos-büdös XI.kerületben élt egy futó. Ez a futó minden hétvégén járt-kelt az országban hogy kicsit legalább feledtesse a hétköznap fájdalmait. Mindig várta és várta a hétvégéket, böngészte a túra illetve futónaptárakat, szombat reggel általában hajnalba türelmetlenül pattant ki az ébresztőre, de boldog volt mert tudta ismét egy kihívás következik amit Ő választhatott ki. Így történt ez eme vasárnap reggel is. Egy 44 km-es futást szemelt ki magának a Vértes-hegységben. Lázasan pakolászott, minden apróságra odafigyelt, hiszen ma megint ott kell lennie mint fejben mint lélekben. Nemsokára útra kélt a vándor, és hamarosan már a vonaton ülve elmélkedik hogy milyen is lesz ez a mai napja. Nem sok ideje volt elmélkedni, ugyanis hamarosan már azt az állomást látta maga előtt ahonnan élvezet lesz elindulni, és fájdalom, de öröm lesz megérkezni. Észrevesz pár embert aki hasonlóan megszállott mint Ő, üdvözli Őket, és jókedvűen útnak indulnak. Próbálnak mosolyogni, jókedvűnek lenni, de legbelül már hallják ezt a hangot hogy "indulás!!" Hamarosan megérkeznek a tett színhelyére a többi ember közé, és itt már hiába ismerős-ismeretlen arcok párosulnak, tudják hogy Ők egy család, egy nagy család. De térjünk vissza a vándorhoz, aki ismét futni készül, meg akarja hódítani a Vértest, le akarja győzni a távolságot! 

07:45-öt mutat az óra, a kezdeti feszültség úrrá lesz rajta, szíve hevesebben ver, lábai lemerevednek, de amikor útnak indítja a szervező egyszercsak elkezd futni. Látja maga előtt a hömpölygő tömeget, tudja hogy ez a sok ember mind magának szeretne bizonyítani, és Ő is így van vele, harcol és küzd ameddig tud! A hosszú aszfalt után megváltó erdő következik, majd később kezdődik az emelkedő.. A futó lemereszti fejét, összeszedi gondolatait és fut, hegynek fel,hegynek le. Közben átél 1-2 holtpontot, köszönti kedves ismerőseit akik minden földi finomsággal kínálják közben.  A kín 4 óra 22 perc után megszűnik, és helyébe az öröm és a boldogság férkőzik, mert teljesítette feladatát, amit Ő maga tűzött ki, és nem hagyta hogy legyőzzék az erdők-hegyek-utak. Ma Ő volt az erősebb, és reméljük hogy ez máskor is így lesz! A futó boldog volt, és kissé mámoros, mintha egy kis pezsgő tódult volna az agyába, de csak a nap és a meleg érzékeltette hatását.

Ez a futó én voltam!