Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 236 699 km-t sportoltatok
RushBoy futások
Terep 100-as
DJ_RushBoy | 2007-05-27 00:59:50 | Nincs hozzászólás!

Terep 100-as

 

Sajnos a monitorom elromlott a túra előtti héten, így nem sokat tudtam olvasni és készülni a kihívásra. De felállítottam egy listát, amiben ez az éves tervem, és szerettem volna egy olyat futni, amire sokáig emlékezek majd a jövőben, hiszen az ember nem fut mindig 100 km-t.. A hétvégi teljesítménytúrákon kívül szinte semmi mással nem készültem, pedig egy ideje már halogatom magam a hétközbeni futásokkal, de mindig ellustulok.. Az első Kinizsim volt ez, és egyben az első 100-asom is, így dupla kihívással kellett megküzdenem.

 

A túra napján úgy pattantam ki az ágyból mint a puskagolyó. Igyekeztem mindent elrakni, és vagy fél órán át pakolásztam, illetve gondolkodtam hogy mi kéne még..

Kb. 6:15 fele voltam Csillaghegyen, ahol már nagy tömeg volt, és készült a sok futó a nagy megmérettetésre. Ismerősök akadtak bőven, volt akinek csak intettem, illetve többekkel beszélgettem, és a terveket szövögettük. Nekem a 17 órás szintidő tartása volt a célom, mivel első teljesítő voltam, ezért nem tudtam semmihez viszonyítani. A rajtban megláttam Annát (Nyika Lászlóné). Örömmel beszélgettünk egymással, és megbeszéltük hogy együttmegyünk ameddig bírjuk. Annával többször futottam már. Jó vele menni, mert a tempónk azonos általában, ő is most az első Kinizsijére készült szintúgy mint én. Tapír és balazs köszöntője után megindult a futóosztag, és kattogtak a fényképezők is. A Kevélyre fölérve sokkal szebb kilátás fogadott mint a nemrég megrendezett Pilis 50 túrán, ahol minden köd volt. Persze most nem szemlélődtem csak a szemem sarkából, hiszen most itt vagyok a Terep 100-ason, és minden perc számít. A Kevély után száguldottunk lefele, majd a K-jelzésre tértünk át egy darabig. A Hosszú-hegy tényleg elég hosszan és sunyin emelkedett, itt gyalogoltunk általában. Majd szinte észrevétlenül már a Z-jelzésen repesztettünk. A műútnál sok depókocsi, és szurkolnak, ami jól esik. A következő műútnál ismerős arcok a pontőrök: Urs, Gandi, és larzen fotóz minket. Utólér szantogeri, aki nem is frissít hanem egyből indul is tovább. Mi persze Annával élvezzük a terülj terülj asztalkám fílinget. Be is nyomok két kólát, illetve eszem a sóst, az édeset, a gyümölcsöt, nem győzök válogatni. Jó kedvünk volt, jó formában éreztem magam. A 9-es átlagot hozzuk szépen. A Pilis szerpentinjeinél jó ötletnek tartottam hogy minden kanyarba egy pontőr állt, szellemesebbnél szellemesebb szurkolói feliratokkal. RitaB-nek fincsi volt a sütije, berzsonál és VD-nél almák hegye állt frissítésre. Majd jött a Gerecse. Kesztölcnél ismét hatalmas választék, nem győztem tömni magamba a finom falatokat. Innen kissé egyhangú rész Dorogig, ott jól jött az Oxygen Wellness kis ajándéka, köszönet Nekik érte! Kb. innen számítva hágott a meleg a tetőfokára, hát persze hogy akkor amikor a Gete hegycsoport állt előttünk. De nem fogott ki rajtunk. Inkább gyalogoltunk, csak elvétve futottunk. Már nagyon vártam hogy felérjek, ami sikerült is jól megizzadva. Be is húztam vagy fél liter üdítőt kapásból. Innen rombolás lefele, Hegyeskő, majd a meglepi pont a Tokodi Pincék kínálata üdítette jobbra a kedvemet. Innen kellemetlen meredek emelkedő, a dolog érdekessége hogy qvic-cal (L.Viktor) sokszor kerülgetjük egymást,beszélgetünk egymással úgylátszik megegyezik a tempónk. Az emelkedőn kicsit otthagyom a többieket, és még jó hogy Mogyorósbánya előtt épp frissítettek többen a kútból, mert lila ibolyám nem lett volna hogy hol van az a Kakukk Vendéglő, és simán mentem volna tovább a K-n. De így szerencsém volt, és hamarosan már ott is voltam. Anna és Viktor egyből mentek tovább, én kicsit pihentem, ami abból állt hogy ittam kb. két kortyot :-) Megint egy kellemetlen emelkedő jött, kezdtem úgy istenigazából fejbe is ráhangolódni a dologra, mert nem akartam elbukni. Persze a nap hétágra perzselt, így sokkal hamarabb fáradt az ember, és bizony fáradtam én is.  Főleg hogy most 12 km.-en át semmi nem lesz. Sajnos útközben beszúrt a jobb oldalam keményen, így vissza kellett vennem a tempómból. Talán attól van hogy nem ettem eleget, de ezek csak tippek. Anna elhúz a lejtőn, Viktor mellettem marad, és Anna el is téved hamar, benéz egy elágazást, ahol tényleg egy gyatra, alig látható K- volt. Megint műút kis ideig, majd jobbra fel. Kifejezetten örültem a felfeléknek ilyenkor mert akkor legalább nem kellett futni, és szenvedni ezzel a rohadt fájással ami az őrületbe kergetett. Anna utólér minket, így megint hármasban futkosunk. Pusztamarótra érve ismét a TTB Team pompásul felszerelt frissítőállomása jött, ahol jól belakmároztam, kb. 10 percig pihentünk, több futó is elment mellettünk. Persze nem volt nehéz dolguk ;) Talán tényleg a kajahiány miatt szúrt az oldalam(?), mert indulás után rendbejöttem, és a célig már nem is volt bajom ezzel a részével a testemnek. Bányahegynél lelocsoltatom magam a slaggal, frissítünk, bekapok egy műzliszeletet és rohanunk tovább. Na de hopp.. Pár km. után egyszercsak benyillalt az egyik vádlim jelezve hogy közel a görcs. Visszábbvettem a tempóból, bár a terep jó volt, de szinte függőleges lábbal futottam az elkövetkező 10 km-t figyelve minden lépésre és kiálló kőre, mert éreztem elég egy kis félrelépés, és jön a görcs. Anna szuper jó formában volt, el is lépett innentől, és nem is láttam már a célig. Viktor velem maradt, és előre engedtem hogy diktálja az iramot, mert én most nem éreztem a topon magam. Vértestolnai műút - 76 km. Itt már nem bírtam, mondtam Viktornak hogy menjen, nekem már nem megy az ő tempójában. Innentől egyedül maradtam. Itt megettem két almát, vagy 3-szor ittam kólát, és elindultam félve.. Meg nem mondom hogy urs, Gandi, és gyaloggalopp Koldusszállásnál vagy Tornyópusztánál volt-e.. :)) Itt már tök egybefolyt minden, és nem is nagyon koncentráltam semmire. Arra viszont emlékszem, és nem feledem hogy gyaloggalopp olyan masszázst adott a vádlimra, amit egy bombázó csajtól is megirigyelnék :-) Fájt rendesen, de Ő ha nem is teljesen, de újraélesztette őket. 1000 köszönet érte!! Aha! Beugrott! Tornyópusztán az itt megismert akibacsiék voltak. Akkor az előző Koldusszállás volt, de most nem rondítok bele, jó ez így :) Egy maydayray nevű FB taggal kerülgettük egymást, majd utólért a Sárvári hősnő Nagy Zoltánné. Szépen el is ment mellettem, de most nem akartam senkitől sem függeni. Persze jól esett a bíztatása főleg hogy egy 4-szeres Sárvári győztes látja meg bennem a lehetőségeket. Somlyóvár után a tavak jöttek. Kb. olyan 92-nél utólértem a futónőt, és immár együtt tettük meg a hátralévő km-eket. A tónál maydayray bevetette magát a székbe, mi egyből indultunk is tovább a maradék 5-ösre. Az órámra néztem, és csak ámultam.. Ebből így nagy idő lesz.. Nem rohanunk, azaz már csak így érzem, meg lehet a 14 órán belüli teljesítés is talán.. Majd egy lábakat nem kímélő aszfalt, a lábaim már csak totyognak, de még futok ez a lényeg. És itt a cél! Ránézek az órára, 13:34:07... Wazze!! Erős voltam ma, és boldog de nagyon. A dolog érdekessége hogy csak 1 vízhólyagom volt, és még járni is tudtam rendesen, sőt ülni is. A quechua zokni nagyot alkotott, és a régi Kalenji cipőm is szuperül funkcionált. Nagy gratula mindenkinek, jövőre ugyanitt. Ha kimaradt valami vagy valaki akkor sorry de már késő van, és rengeteg dolog jutott eszembe, és csak töredékét tudtam leírni, mert ezt bizony át kell élni!

Együtt szenvedtünk, együtt nevettünk, együtt sírtunk, hiszen ez egy ultrafutás volt, és így pl nekem is sok dolgot kellett leküzdenem magamban.

 

RushBoy

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (4 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (2 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (3 bejegyzés)
2007-03 hó (9 bejegyzés)