Muszály ezt leírnom, mert nagyon régen fordult elő velem ilyen kedves dolog.

Battyogok haza és közben azon dolgozom, hogy a munkahelyi gondolataimat magam mögött hagyjam és hogy ne essek pofára a nagy sötétségben. (nincs közvilágítás). Ebben az állapotomban egyszercsak mellettem terem egy kisfiú, aki minden különös bevezető nélkül - mintha már legalább 1 órája ismerkednénk - megkérdezi mi a véleményem a füttyös tudományáról és mint egy pacsirta elkezd fütyülni. Nagyon aranyos volt. Aztán megtudtam, hogy birkózó edzésről éppen hazafelé tart, 9 és fél éves. Mosolygott, sokat beszélt és kérdezett. Olyan sokat beszélgettünk, pedig rövid volt az együtt lesétált út.

Olyan szívmelengető volt a gyerek és a helyzet is. Kicsit aggódtam is, hogy rendben haza érjen. Szerencsére nem lakott messze, ellenben velem, nekem jóval hosszabb volt az utam.

Hát ennyi...