Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 032 905 km-t sportoltatok
Kedves az élet

Visszapillantó: 2014. június–július

csiripiszli | 2014-08-02 21:28:30 | Nincs hozzászólás!

Két hónapot próbálok összefoglalni, már amennyire emlékszem, mert kicsit sűrű volt ez a két hónap (is).

Szóval júniusban három hetes kényszerű kihagyás után újra elkezdtem futni, és ennek annyira megörültem, hogy minden másnap futottam, legalább háromnegyed órát. Kitalálható, hogy ennek az lett a következménye, hogy megint megfájdult a csípőm, volt olyan, hogy futás után, másnap alig tudtam menni. Futás közben egyébként ebből nem sok mindent éreztem, picit fájt, de hát mi az nekem, gondoltam. Így aztán június 7. és 22. között futottam hétszer, összesen 49 km-t.

Június utolsó hete kimaradt, és júliusból is hetek maradtak ki munka miatt. Volt egyébként, hogy nem is azért nem mentem futni, mert nem lett volna rá mondjuk egy órám, hanem azért, mert nagyon fáradt voltam, annyira, hogy már nem üdített volna fel a futás, hanem a maradék energiámat is elvette volna. Így aztán júliusban összesen ötször voltam futni. Az első kettőről írtam is (egy, kettő), utána kimaradt két hét, aztán a következő hét nap alatt háromszor futottam, aztán annyi volt a hónap a futás szempontjából. A júliusi öt alkalom során kicsivel több, mint 40 km-t sikerült összehoznom.

Előrepillantó

Egy hét múlva Szelidi-tó futás, ahol is 22 km-re neveztem. Ez a mostani állapotomban szinte utópiának tűnik, úgyhogy teljesen nyugodt vagyok a versennyel kapcsolatban. Ma futottam, és addig még kétszer szeretnék futni, de azt hiszem, hogy ennél is sokkal fontosabb lesz, hogy végre kialudjam és kipihenjem magam. Utóbbira némi esélyt látok, mert úgy döntöttem, hogy "eljövök szabira" (= igyekszem nem dolgozni), bár ezt az esélyt némileg rontja, hogy a tervezettnél kicsit nagyobb és alaposabb takarítást kell tartanom, mert kajamolyok támadták meg a konyhámat.

2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2015-03 hó (3 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (4 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (3 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (4 bejegyzés)
2012-09 hó (3 bejegyzés)
2012-08 hó (4 bejegyzés)
2012-07 hó (4 bejegyzés)
2012-06 hó (4 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (5 bejegyzés)
2012-03 hó (5 bejegyzés)
2012-02 hó (6 bejegyzés)
2012-01 hó (6 bejegyzés)