A korábbi évek során a böszörményi futók egyik kedvenc állomásának számított Jászberény, mivel egy régi kedves futótárs a Zagyvamenti Maraton szervező csapatának, és a Jászberényi Triatlon egyesületnek a tagja. Viszont ilyen nagy részvételi arányra senki nem számított, főleg úgy nem, hogy előtte egy héttel Debrecenben sokkal közelebb lehetőség volt a félmaratoni táv teljesítésére. 13 résztvevő, és megannyi családtag, lelkes szurkoló karavánja reggel 6 körül indult útnak a „Futós Kocsma” elől.

Autós karavánunk megtörhetetlenül haladt a cél felé, a pihenő helyen történő anekdotázás után épp az autópálya lehajtónál tört meg a lendület. A fele társaság jó irányba, a másik fele kerülő útra tért le, viszont a kavarodás már csak Jászberény belvárosáig tartott, ahol ismét megtaláltuk egymást. Mint amikor a kis pontok megközelítenek egy célpontot, minden irányból és egyszerre érkeznek meg.

A sikeres parkolást követően felvettük a rajtszámokat, sorba álltunk a mosdó előtt, és megtámadtuk a ruhatárat, illetve az öltözőt. Jól észrevehető volt, hogy kezdi kinőni a verseny a kereteit, az utóbbi évek családias létszámát már jóval meghaladta az indulók száma. Nehéz ilyenkor megfelelő mértékben fejleszteni a logisztikát, pláne ha lehetőség, illetve anyagi keret sem teszi azt lehetővé. Ilyenkor a ruhatárban hegyekben álló táskákra, a mosdónál álló hosszú sorra, és a frissítőpontok néha szegényes, és a tömeg miatt kapkodós kínálatára gondolok. Persze az ár-érték arány nagymértékben megtérült a verseny során, ezek csak a későbbiekben javítandó, fejlesztendő kulcspontok. Viszont nem szeretnék olyan keresztbe álló szemmel a célban öntudatlanul kóvályogni, mint egy maratonistánk, akit valószínűleg a napszúrás kerülgetett. Szerencsére az öltözőben már kitisztult, viszont pont a lehűlés előtt érkező forróságra nem voltak teljesen felkészülve a szervezők.

A melegítés során szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, de csodával határos módon sikerült összeállnunk egy csoportképre a rajtkapu alatt. Ezzel több embert sikerült megijeszteni, mert látványosan későn álltak be a rajtzónába, úgy kellett onnan őket elhesegetni, hogy csak fotózunk.

1-2 perc késéssel ellőtték a rajtot, ahol az összeszűkülő salakpálya ellenére biztonságosan tudtunk haladni. Nem volt menzai sorban állás, mint Debrecenben. Teljesen ellentétes taktikán voltam ezen a versenyen, mint eddig bármelyiken.

Csapatunk kis boly alakított ki, 7-8- an száguldottunk egy csapatban. Az első frissítőt kihagytam, ha inni akartam volna, akkor talán nekem kellett volna töltenem magamnak, annyira nem voltak felkészülve ezen a ponton. A szűk utcák után megérkeztünk a töltésre, ahol a korai rajt időpontjához képest is nagyon erősen tűzött a Nap. Itt kezdtem robbantani, néhány méter előnyt összeszedtem, és önmagamhoz képest száguldottam, nem kivárásra játszottam. Úgy 6-8 kilométer között érkezett meg az első előző honfitárs, akit azóta is irigylek. Olyan könnyed futótechnikával haladt el mellettem, sok kis apró lépéssel, hogy öröm volt nézni. Ismétlem, én sebességben ekkor a határaimat feszegettem, ő pedig ilyen tempót produkál, úgy hogy maratoni távon fut. Persze Csontos Tibiről beszélünk, aki a legtöbb maratonnal rendelkezik városunkban, és hosszú sérülés után 3 és fél órás idővel tért vissza. Minden elismerésem. Aztán szorosan rátapadva jött Zoli, akinek ez volt élete első versenye, váltóban futották a fejenként 10,5 km- üket Pásztor Imivel. Valahogy így kell kezdeni, nagyon szép időt ért el, első versenyén pedig a dobogóra állhatott. Biztosan megfertőződött, az Oxigén maratonon már félmaratoni terveket szövöget.

A frissítők kínálata nem túl gazdag, de legalább víz van, nagy a hőség. Kerékpárúton haladunk tovább, hiányzik a pancsolás, a sapkamerítés. Menet közben kaját nem pótolok, ez az első félmaratonom, amit vízen élve teljesítek. 12 km környékén elér a holtpont, Imi és Nóri befog, mint szökevényt a Touron. Látványosan esik a tempóm, valahogy elballagok az erdős részig. A folyóparton húzódó szűk, kanyargós szakasz gyönyörűre sikeredett, jött a természetes hűsítés árnyék formájában. Bár egyszer ennek is vége szakadt, és ismét a tűző napon találtuk magunkat. Rövid egyeztetés Julival, minden oké, megyek tovább. Egyre hosszabbak az egyenesek, 16 és 20 között úgy érzem baktatok, pedig haladok. Fejben sikerült viszont megnyernem ezt a csatát, és ismét elértük a töltést. Már nincs sok hátra, itt már kissé untam a banánt. Az utolsó pár száz méter viszont kárpótol, 1:42:32- vel csapódok a célba, amit rekordidőnek tekintek, mivel a bodai verseny talán kicsit rövidebb volt mit 21 km (nehezebb pályán javítottam a Rotaryhoz képest úgy 5 percet, amit nem tartok valószínűnek). Nagyon szép lett a befutóérem, Lehel kürtjével, Jászberény jelképével.

4-5 dobogós helyezés került a csapat által a zsákba, minden egyes távon képviseltettük magunkat. Kissé elhúzódott az eredményhirdetés, az árnyékban sörözve mulattuk az időt. A gulyás nagyon forró volt, művészet volt eljutni odáig, hogy ehető hőmérsékletűvé váljon. A szájpadlásom bánta, bár néha kell kis nyálkahártya frissítés. A hazaút inkább csendes pihenőként telt, sajnos rossz hírekkel, amik Ujj Zoltánról érkeztek. Akkor még drukkolunk, hogy van még remény, de másnap jöttek a nagyon rossz hírek. Nagyon sajnálom, legyen neki könnyű a Föld.  

Egy nagyon jó hangulatú versenyt zártunk, amit gyanítok, hogy később is sűrűn fogunk látogatni. Ha képes lesz megoldani a szervezőség a Bodához hasonló problémákat, azaz a versenyzőszám hirtelen történő növekedéséből eredő változtatási kényszereket, akkor nagyon jó úton haladhatnak tovább.

Végül a stratégia sem tekinthető végzetesnek, beleadtam az elejétől fogva mindent, tartalék nélkül lesz ami lesz alapon. Igaz szenvedős és lassulós lett a vége, viszont nem kellett megállnom. A nagy holtpont hosszú volt, de leküzdhető. Kipróbáltam ezt a módszert is, bár a későbbiekben csak rekordkísérleteknél fogom alkalmazni.

A továbbiakban a fő hangsúlyt a spari 30 km-re fektetem, viszont örömömre szolgálna, ha sikerülne összehozni a tokaji váltófutásra minél nagyobb csapatot. Szeptemberben ezt tekintem fő eseménynek.