Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 921 913 km-t sportoltatok
futókalandjaim

Első Maratonom BP SPAR

Fredi Kacsa | 2012-10-13 11:59:10 | 13 hozzászólás

7 

 

Előzmények

1989-ben (múlt század!) voltam először maratoni versenyen, szurkolóként. Bátyám futott, én akkor tudtam meg(illetve dehogy tudtam) mi is ez. Ő állandóan szaladgált, kicsit csodabogárnak is tartották akkoriban még. Néztünk az anyukámmal, mint a moziban, fantasztikus hangulat volt, pedig sokkal kevesebb résztvevő volt még akkoriban. Arra határozottan emlékszem milyen égő volt, hogy én a pálya szélén állok, fiatalon, egészségesen, a sporttagozatos múltammal, ráadásul mindig sportos csajszinak gondolva magam. Komolyan égtem... Azt hiszem akkor lopózott be a fejembe valami.

 

Az aerobik mellett több kevesebb futás mindig volt az életemben, de nemigen jutott eszembe versenyre menni. Aztán 2007-ben megtetszett a Coca-Cola 10km-es hirdetése.

Nem ragozom, ez volt az első versenyem és itt végképp megfertőződtem.

Ebben az időben találtunk egymásra Jutkával, aki a kemény edzések mellett futott is. Az ő segítségével szép fokozatosan nőttek a távok és hittem el, hogy többre is képes lehetek.

Így aztán szépen araszolgattam, komótosan mindig kicsit emelve a távot, ahogy egy bikához illik :))

2008-ban Keszthely félmaraton-nagy halál, de teljesítve

Nike-kicsit már jobb

2009-ben több félmaraton-már élvezve

2010-ben SPAR 30-óriási élmény a zuhogó esőben, végig jó állapotban

2011-Sárvár 12órás váltó

UB csapatban

2012-UB újra, változatlan csapattal, öten

 

Ez év elején sógornőm felvetette milyen eseményekre kellene nevezni. /Ő 2010-ben lefutotta a maratont egy év felkészülést követően. Akkor még nem tudtam elképzelni, hogy lenne bármilyen motivációm hogy teljesítsem a 42km-t, annyira távolinak tűnt./ Idén a Nike-t már nem akartam, de egy pesti futás mégiscsak kellene, így megbeszéltük, hogy nevezünk a maratonra. Úgy gondoltam, hogy a 30 menni fog és ha esetleg jól jön ki az év még a maratont is megpróbálhatnám. Aztán sajnos Ildikó mégsem tudott futni egészségügi problémák miatt.

Nem is nagyon beszéltem róla, csak pár hozzám nagyon közeli ember tudta a tervemet. Nem akartam mindent erre áldozni, nem akartam a családtól túl sok időt elvonni (már így is lelkifurdalásom volt), nem akartam mindenáron. Úgy gondoltam, ha nem megy a felkészülés, majd visszanevezek 30-ra.

De ettől fogva, szinte tudat alatt fokozatosan nőttek a heti kilométerek. Rengeteget gondoltam a maratonra, mint egy kisbabát úgy pátyolgattam az agyamban. Összefésültem pár edzéstervet, figyeltem Jutka munkáját, kérdezgettem Ildikót és a tesómat, lestem az EO-t és próbáltam mindent elraktározni. A kilométerszámmal talán nem is volt gond, de a hosszúk lehet, hogy nem voltak elég hosszúak. 26 volt a legtöbb amit a felkészülés során futottam.

 

Már szombaton felmentünk Pestre Jocóval, Ildikóval és a bátyámmal.

Ennek én annyira nem örültem, de megértettem, hogy a hajnali indulás még rosszabb lenne. Viszont én otthon szeretek versenyt megelőző délután hülye lenni, stresszelni, családot kikészíteni. Nekem ez is kell... A reggel sem a megszokott volt, fura volt a lakás, fura volt, hogy a tesómékkal készülünk, nem tudtam az evésre sem figyelni(pedig hányszor cseszegettem ezért Jutkát!), nem jól hangolódtam a futásra. Pedig időben érkeztünk a térre, körül tudtunk nézni és vártuk Jutáékat akiknél a rajtszámom volt. Furcsán nem éreztem semmit. Nem volt izgalom, versenyláz, mintha nézőként figyeltem volna az eseményeket. Meglettek Jutkáék, de nagyon nem tudtunk beszélni, ez is hiányzott, mert siettek leadni a csomagot.

1 

A verseny

Időben a rajtfolyosóban vagyok. Nem értem mi van körülöttem. Mi ez a felhajtás, mivan? Szól a zene, tapsolnak, fényképeznek, még mindig néző vagyok. Ásítozok-komolyan!!!Átsuhan az agyamon, hogy ez valamiért nem jó, de nem tudok tenni ellene.

 2

Indulás, séta, kocogás, forog a nagy lufi, dobosok, óra indul.

Hősök tere. Úristen, mi ez a sok ember? tapsolnak, mosolyognak, Jocó fényképez, Helló!

Na most szedd össze magad, elkezdődött, Ééééébresztő! Jó, oké csak futni kell, nem olyan nehéz ez.

Ne fusd el az elejét, mindenki csak ezt mondta, még Orbea is! De hát nem is futom, jó ez a kocogás. Andrássy út, ez a tesómé, mégiscsak ő volt a családban az első, és a halk cipődobogást mindig emlegeti. Ha tudná, hogy most nem halk, mindenhonnan szurkolás, duda, zene. Kamerás manus rohangál, valakit keres a tömegben (???) és megtalálja. Ki ez? Ja a Koko! Hhá, mögötte futok. Itt kéne maradnom, jó sok útvonalképem készülne, de ehhez ugye vissza kéne vennem, de háááát...

Fordító, jönnek szembe. Csak Jutkáékat lássam. És tessék, már jönnek is, megnézem miben vannak hogy tudjam mit kell figyelni. Aztán Tündüs, de jó észrevettem! Jó az ismerős trikó, és a fiúk Laci és András, rájuk kell kiabálnom. Az Operánál kórus, de jó, jó lenne kicsit hallgatni még. A tesómnak szánt első ötös hamar elmegy, szinte észre sem veszem. Ildikóé jön. Erre futott amikor én harmincat. Hogy tudta megcsinálni! Trikóban a zuhogó esőben! Nem semmi csaj! Hamar elmegy ez is.

10km 58perc. Elfutottam? Neeem, ez tartható.

Pesti rakpart, fordító, Zoli már előbbre, Jutka lendületes, vidám, azt mondja a következő szakasz a barátságunkért. Jajistenem! Elérzékenyülök. A következő nálam is az övé!

A váltónál bemondják a nevem, de jó, legalább Jocó élesítheti a fényképezőt. Vissza a Lánc-hídra. Tesóm kocog kicsit velem, nagy maci, hülyeségeket beszél, imádom!

Budai rakpart, itt már jó lenne kicsit magamban lenni, befelé fordulni. Nem sok esély van rá. Ez a szakasz Anyué, Apué és Mamié. Akik nem igazán értik mi ez a felhajtás, de tudom vigyáznak rám onnan föntről. Nélkülük ma nem az lennék, aki vagyok.

18-19 kis hányinger. MIVAN? Már most? Semmi gond csak éhes vagyok, akkor 20-nál egy gél. Addig mindenhol vizet iszom, egy helyen izot. Igen, tényleg segít, hányinger szűnőben. Mégis hullámokban elhagy az erőm, mintha görcsölne a hasam... Áááá, ezt csak úgy érzem, majd elmúlik.

Itt a futóklubért és az EO-ért futok. A segítségetek nélkül soha ide el nem jutottam volna! Senkit nem szeretnék kiemelni, de mindenkinek nagyon köszönöm!

Mindjárt 23, ott várnak megint az uramék. Én is várom őket! Hol vannak??? Fenn ülnek 3méter magasan, alig vesznek észre. Nem esik jól. Mit akartam? Hogy pátyolgatnak? 23-nál? Hülyevagyédeslányom? Mindenhol zenészek, néha kicsit zavar. A Bátortáborosok eszméletlenek és fáradhatatlanok! Beteszem a zenét, talán jobb lesz, talán segít kicsit magamba fordulni.

Nna csak futni kell. Mámeginezagörcs. Semmi gond, Szilvi is mennyit bír futni ilyesmi(?) tünetekkel. Valahol kisüt a nap. Mégezis! de ez már nem sokat ront. Itt volt egy toi-toi be kellett volna menni. Na, majd a váltónál.

Hol-van-már-az-a-váltó?! Kis várakozás :) után bemegyek. A toi-toi majdnem feldől velem, folyamatosan egyensúlyozok, nincs mindegyik sarka a talajon. .. Próbáljátok ezt egyszer ki 29km után, jó mulatság!!!

Most már jobb lesz, ráadásul mindjárt 3-assal kezdődik! S mégsem jobb. Mi van velem???

Egy frissítőnél hopp egy kóla, ez de jó volt. És tényleg, mintha jobb lenne. Még egy gél.

30km 3.05 Elfutottam? Nemtom. Na most jön az ismeretlen, mert ugye ennél többet nem futottam még, azt is két éve...

Újra pesti rakpart, néha frissítőn kívül is meg kell állnom még még mindig nem vagyok jól. Hú de utállak tótedit!

Frissítő. Egy fiú mellém lép.

-hogy vagy?

-köszi, gyomorproblémák, nem olyan jó....

-azért ez nem semmi táv, nagyon szép! (és úgy, de úgy néz, ha láttátok volna! Tisztelte bennem futót! a maratoni távra vállalkozót! nem tudom leírni)

-és Te?

-váltó, félmaraton, először (és szerényen mosolyog)

-az még szép, hajrá (remélem mondtam)

Ettől felébredek. Ahogy ez a fiú rám néz!!! Hát ez maraton! Kicsit szarul vagy, éééés? Mennyé szépen és többet nem állsz meg!

33 újra itt a családom. Már kezdek hamvaimból feltámadni, de még csúnyán nézek(ki). De már futok. A tesóm aszongya jó a mozgásom. Hha kit akar ez hülyíteni? De értékelem. Jocó viszont megint fotóz, rá is szólok, hogy ne és elkérem a harmadik gél, elteszem. Megint mérges vagyok, elhatároztam, hogy nem árulom el ha szarul leszek, hogy ne aggódjanak... Nem nagyon tudok titkolózni :))

3

De a mozgásommal tényleg nincs gond, megy a futás, már jobban is vagyok. Itt már mindenki csendes, jó ez a befelé fordulás. 34-nél már elhiszem, hogy meglesz! Érzem a csípőm az elejétől fogva, itt már érzem kicsit a vádlimat is, de ennyi.

És innentől örömfutás, vánszorgás? Nem tudom de jó volt!

Futok Jocóért, aki mindenben kitart mellettem, elviseli a hisztijeimet, csöndesen tűri a dilijeimet. És futok a lányaimért, akiktől sokszor veszem el az időt, akik már csak azt kérdezik, hogy hány óra lesz, és akik néha már talán örülnek is ha kicsit magukra hagyom őket :))

És a jó érzés tudom végig kitart, érzem, hogy velem vannak!

Nyugatinál felfutok, Monspart Saroltának és Lencsé Éva néninek mosoly, és ez őszinte!

39-nél egy járókelő megkérdezi, hogy mennyinél tartunk. Mondom neki még három van vissza, mert csak ez van a fejemben, vagyis 38-nál. Számolok, nem jó, 39. Azért agyban már nemigen vagyok a toppon....

A 40-et nem látom és amikor az utolsó frissítőnél a kislány azt mondja már csak egy, már tényleg vigyorgok.

A vége fantasztikus! Van még erőm, nem vagyok hadirokkant és azt mondják megcsináltam! Próbálok a célfotóra mosolyogni, hogy ne mindig bőgős képem legyen, nem sikerül :(

Érem, holvanjocó?, nem kapok levegőt, zihálok, Kovács Árpi gratulál!

4

Jocó nyakába borulok, zokogok. „Nem tudtam jobban, nehéz volt, sz.r volt, annyira jó volt!”

5

Nem érzem, hogy 42km, és négy és fél óra lett volna. Kevesebbnek tűnt.

Nem vagyok rosszul, bár jól esik leülni a fűre.

6

Kis fotózkodás, tali Jutkáékkal, összepakolás a lakásban és indulás haza. Hazáig megiszom egy liter kólát és elmarad a szokásos fejfájás!

8

 

Nem tudom mit rontottam el, hogy a közepe szenvedős lett. Illetve azt hiszem nagyjából mindent, amit el lehetett :)) Nem volt jó a reggeli étkezésem, elég hamar eléheztem, valószínű az izo, vagy a stressz megtréfált és fejben sem tudtam úgy ott lenni, mint kellett volna. És persze el is futottam kicsit az elejét.

Titkon 4:20-on belül szerettem volna, nagyon titkon pedig 15-ön belül, de azt hiszem ez így volt jó, és kellett, hogy az elsőnek megfizessem az árát!

 

Hatalmas élmény volt, nem lehet máshoz hasonlítani! A maratonistáknak és a távnak járó tiszteletet végig éreztem! Köszönöm nektek, hogy átélhettem ezt a csodás érzést, mindenkinek hasonló élményeket kívánok!

 

 

 

2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)