Sziasztok,

nagy tisztelettel köszöntöm ennek a honlapnak minden regisztrált tagját, valamint az idetévedő látogatókat!

Igazából remélem, elolvassa legalább egy ember ezt a szösszenetet, aki még csak kacérkodik a rendszeresebb mozgás gondolatával.

Nem vagyok egy (sz)ámítógép guru, s igen csak hadilábon is állok vele, amit kiválóan példáz, hogy tegnap sikeresen töröltem alig pár óra múlva azt az írás, amit nagy nehezen megszültem!

Azért ragadtam billentyűzetet, mert életemben először sikerült közel két órát futnom, magam mögött hagyni 15 vidám kilométert (ami nem nagy ügy- így utólag),de…..

Nem volt ez mindig így, s azok a rutinos, több éve komoly edzésmunkát folytató emberek, akik maguk mögött tudnak maratoni, ultramaratoni, vagy 24 órás versenyeket jól tudják, valahol el kell kezdeni.

Becsülettel megvallva mindig is utáltam futni, mert kellett az általános, a közép, és főiskolás időszakomban is. Szerintem aki nem született százlábúnak ( tisztelet a kivételnek ),az szívből utálta a felméréseket, a mezei futóversenyeket, „az iskolai érdekből” való versenyeket (bocs a huszonéveseknek ez lehet nem mond semmit) de én 30 éve fejeztem be az általánost!

Nem voltam soha egy örök mocorgó, de szerettem a mozgást, a csapatjátékokat, de soha nem dühöngött bennem egy leendő olimpikon becsvágya (annál lustább voltam).

Két éve a buli kedvéért, részt vettem felkészülés nélkül a Balaton átúszáson. Pont a közelben nyaraltam, s ha már úgyis évek óta ábrándoztam róla……

Nagy élmény volt, csak kétszer görcsöltem be láb ujjtól-fenékig, de végig ittam a távot valahogy.

Ezét idén úgy döntöttem, ha már pont a szülinapomra tették, miért ne lepjem meg magam egy tisztán gyorsúszással, két órán belüli idővel abszolvált átúszással. Végül is csak egyszer az életben 44 éves az ember fia

Május elején megvolt a cél 5000 m 1:58, már csak a gyorsítási program volt hátra, amikor…..

Egy barátomat kikísértem az arbarétumba, ahol gondoltam csatlakozom a kocogóhoz. Lehet, hogy tíz percet tudtam is futni….Nagy pofon volt. Nem győztem bocsánatot kérni gondolatban minden futkározótól. Pár perc alatt tanított a saját testem alázatra azokkal az anyukákkal és nagypapakorúakkal szemben, akik vidáman köszöntek oda nekem, miközben elhúztak mellettem.

Így lesz az oroszlánból- kiscica, mert csak nyögni tudtam egy helo-t a hátuknak.

No, de fel a fejjel, a nagyfiam éppen fizika felmérőre készült, így csatlakoztam hozzá heti három alkalommal. Az úszás megvár, de az nem lehet, hogy ne legyek képes legalább egy órát futni!!!!!

Július elejére meg lett… No nem az a táv,  amit a 19 éves fiam futott, de kellemes „öreguras” 7-8 kilométer már igen.

A szülinapi-balcsi party ugyan elmaradt, de bánja kánya! A tó megvár, elég régen ott van nemdebár?

De azok a kedves őrültek, tudjátok, akik részt vettek az Ultrabalatonon!!!

A testem számára jelenleg elképzelhetetlen teljesítményt kipréselve magukból!

Pont a születésnapomon bukkantam erre az oldalra. Elképedten olvastam az élménybeszámolókat…

Korábban úgy gondoltam, a futók egy kicsit furák, olyan maguknak valókJ

 Egy fantasztikus embernek köszönhetően pár évvel ezelőtt ráéreztem az örömfutásra. Amikor mindegy mennyit futsz, csak öröm legyen a testnek, a léleknek.

Legalább egy hónapig tartott, amikor ez az állapot ismét bekövetkezett, addig volt minden- vízhólyag, vicsorgás, hányinger, légszomj- ahogy illik.

S most már csak így akarok futni. Persze cél az kell, mondjuk kezdésnek egy siófoki félmaraton két óra 15 körüli idővel (azért izzadnom kell még rendesen, meg lesz lehet vicsorgás és fájdalom…), de mennyivel más, amikor örömmel teszi az ember!

De a legfőbb célom az, ha már kedves olvasó eljutottál idáig- szívből kívánjam Neked, - bármit is mocorogsz hetente legalább kétszer tíz-tizenöt percben az egészséged érdekében ( a busz vagy egyéb eszköz utáni futás nem számít), tedd örömmel!

oldzubi