A múlt héten összesen 24 km futás jött össze. Nem túl sok a BéBu előtt...
Merthogyviszont itt az ideje a terepfutásoknak. Én meg nem érzem magamat felkészültnek a hegyekre. Nem az állóképességem, hanem az izmok és az ízületek miatt. Egész évben alig futottam szintet, nem esett jól a lábaimnak. Az idénre-jövőre gyökeresen más terveim vannak, de azok megvalósításába majd csak a pihi után fogok bele.
Úgyhogy hallgattam a hívó szóra, és családi túrát terveztem be vasárnapra, mégpedig a Vasas babatávját, gyalog. Megtapasztaltam már, hogy gyalog sokszor fárasztóbb a túrázás, mint futva. Gondoltam, előkészítésnek jó lesz ilyen módon elkezdeni a szintgyűjtést. Hosszú nekifutással indítottam: szombaton elmentünk a Spuriba és megvettem az idei terepcipőmet. A legutóbbi Ommni 4 TR förtelmesen kilyukadt a sarkánál 1114 kilométerrel a talpában, pedig az előző ugyanebből a modellből 1759-nél tart, és még mindig hordható. Próbálgattam, a végére maradt a Response TR és az Omni 5 TR. Az utóbbi tűnt kényelmesebbnek, azt vettem meg, bár némi fenntartásaim voltak (vannak) sarokügyileg. Meglátjuk.
Vasárnap reggel felpakoltam a bringát a csomagtartóra, és irány Dobogókő. Kicsit szégyelltem magamat fölfele a tetőn vinni a bringát. Szerencsére nem sokan látták, bringás egy szál se volt fölfele, de még később, lefele se. Persze tulajdonképpen nem a bringát vittem, hanem az autót, csak a látszat csalt :-). Gyors lepakolás és már gurultam is vissza. Odafönt 6 fok volt, ennek ellenére csak az elején fázott egy picit a karom. Nem is gondoltam volna, hogy lefele tekerve is meg lehet izzadni :-). Nekem most sikerült.
Gyors átöltözés, 8:50-kor indulás a túrára feleségemmel és két ismerős túratárssal. Elég hűvös volt, egy vékony hosszúujjú technikai felső volt rajtam, le se vettem a célig. Pomázon diót gyűjtögettünk, ennek -- meg egy kisabb kavarásnak -- köszönhetően féltávra -20 percet gyűjtöttünk a szintidőből. A Gáti-csapat még a faluban elkocogott mellettünk. Szép lett az idő, elkezdtem fényképezgetni, ilyenkor a saját kis csapat mindig előrement, aztán üldözhettem őket. Féltávnál elkezdtünk tempósabban haladni (biztosan a sportszelet tette :-)). Utolértünk egy kisebb társaságot, akikkel a célig kerülgettük egymást. A patak völgye gyönyörű volt. Sikároson az idén is rengeteg őszi kikerics virított a verőfényes őszi napsütésben. Aztán éppen beértem volna a csapatomat, aminor egyszercsak szembetalálkoztam Tamással, egy régi kollégával, aki az unokájával sétált arra. Csak röviden beszélgettünk, mert a csapatocskám megint eltűnt a fák között. Mire legközelebb utolértem volna őket egy középiskolás osztálytársam, Karcsi jött szembe, akivel két percben pótoltuk az általam a múlt héten kihagyott osztálytalálkozót... Újabb tempóváltás, hogy a Királykútnál Lupussal és csanyával váltsak néhány szót. Innen pedig már csak egy végső roham kellett, hogy még a meredek részen utolérjem a többieket, és együtt besétáljunk a zsíros deszkával és forró almás pitével kecsegtető Matyi büféhez. Gyönyörű időben kitűnő túra volt, csak azt sajnáltam, hogy a Szőke forrás az idén kimaradt, mert ott ahogy hallom, a tavalyihoz hasonló terülj-asztalkám fogadta a túrázókat.
A cipő -- amelyet persze bejáratás végett felhúztam a túrára -- működött, sok meglepetést nem okozott. Annyiban sem, hogy ugyanott szorítja be a jobb kisujjamat, ahol eddig valamennyi Saucony tette. Ez legyen a legkisebb baj.
A jövő héten talán Bidai kilátók, ha belefér az időbe.