Úgy látszik, nekem már nem lesz nyugalmas, tervszerűen felépített felkészülésem egy célversenyre sem. Persze, ez főleg és leginkább rajtam múlik, na de akkor is: egyszer érdekes lenne egy szabályos, korrekt szezonra épített maratonon részt venni.
A célverseny fogalma egybeesik a maratoni távval, ez alól nem tudok kibújni. Félmaratonból sok van, a mostanában nagyon elharapózó maraton feletti ultratávok "imádata" meg nem ért el, szkeptikus vagyok az ilyen célokat illetően, legalábbis ami az átlagos amatőr hobbifutókat illeti. Nem hiszem, hogy pl. egy 6/12 órás veseny, messzebbre tekintve egy egyéni UB reális cél, pontosabban fogalmazva nekem biztos nem.
De abban is biztos vagyok, hogy egy-egy heroikus teljesítmény láttán, idepasszoló blog olvasása után sokkal többen akarnak hasonulni a hősökhöz, mint az reális lenne. Persze, addig nincs baj, amíg csak lelkiekben csodáljuk az ultratávok harcosait, de ha kellő felkészültség nélkül mi is belevágunk...
Az sem biztos, hogy mindig a helyes úton járókra nézünk fel.

No, de félre a filozofálgatással, lássuk a tényeket!

Idén nem a szokásos őszi BSI maraton lett a cél, hanem két hónappal előtte a nagyatádi triatlon csapatversenyének maratoni távja. Így viszont nem számíthattam a július-augusztus viszonylag nyugodt, heti 40-50 km-es időszakára, amit követni szokott egy szerényebb, rápihenésnek kinevezhető szeptember. Tervezetten a május-június lett a felkészülés csúcsterhelése, azaz a heti tartós 40-50 km. Addig meg januártól cél volt a heti minimum 25 km. Tavaszig viszonylag bejött ez a terv, bár a májusi 200 km-ért már direkt meg kellett nyomni az utolsó 3 napot a hiányzó majdnem 40 kilométer teljesítéséért.

Aztán júniusban valahogy nem jött össze sem a km-szám, sem az ún. hosszú futás, hol a munkahely, hol az extrém időjárás miatt. Júliusban pedig jött a bónusz hátráltatás: az évtizedes Haglund-sarok/Achilles-ín kombó szokás szerint belobbant, csak épp nem múlt el 3-4 nap alatt, mint szokott az utóbbi 20 év során, hanem vitézül küzd-küzdött, nehogy lelohadjon a gyulladás. Lehet persze, hogy az egész napos-hetes kitartó városnéző gyaloglás nem épp elfogadott gyógyódja az íngyulladásnak, de hát Barcelona csodaszép, fel kellett fedezni.

Ma itthon elmentem az orvoshoz valami vényköteles gyógyszerért. A helyettes háziorvos ismeretlenül kérdezgetett, hogy mennyire hátráltat a munkavégzésben. Mondom, abban éppen nem, amúgy néha futogatok, de civilként is előjön 1-2 évente ez a dolog. O.K., ne erőltessem, csak pihentessem. Odáig nem jutott el a beszélgetésünk, hogy a jövő héten maratont futok.

Egyszóval itt állok kb. 10 nap kihagyással, egy db idei 24 km-es, mint leghosszabb futással, még nem tökéletes jobb lábbal. Ja, és bónuszként a hazaúton ráejtettem a 28 kilós bőrönd görgős részét a bal lábam nagyujjára, lenyírta a köröm melletti részt. Feleségem szerint tuti a bukás a nagyatádi csapatomnak, keressek gyorsan helyettest. 

Maratoni időtervről már nem is írok.