Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 028 018 km-t sportoltatok
Káros szenvedélyem

Második felkészülési verseny, Sárvár

miki | 2011-04-17 16:13:31 | 19 hozzászólás

Bízva a mágikus kéthetes szuperkompenzációban, idei második hosszú futásként jött Sárvár. Jött volna különben is, ha jól számolom, nyolcadik alkalommal indulok valamelyik távon, és a másodikon szurkolóként voltam ott. A mostani a 10 rendezés, egyben 24 órás OB.

 

 

Most edzésnek szántam, úgy látszik, még mindig hiszek a mesékben, hogy létezik olyan 24 órás, ami nem rágja meg és köpi ki az embert darabokban :-)

 

 

Hát, ma minden volt. Drámai küzdelem a helyezésekért és a pályacsúcsokért, elképesztően jeges éjszaka, egész éjszakás holtpont, majd, mikor már minden eldőlt, másfél órás beszélgetős séta a végén.

 

 

Úgy terveztem, kocogok MAF pulzuson, míg úgy nem érzem, jólesne már egy kis séta. Ez 2 óra 45 percnél bekövetkezett. Innentől estig tervszerű futás gyaloglás, kb. kétszer 200 méter gyaloglással kilométerenként. Így különösebb erőlködés nélkül pont elértem a 100 kilométert 12 óra alatt.

 

 

Addigra már nagyon hideg lett, átöltöztem és közben teljesen lefagytam. Megkezdődött egy reggelig tartó holtpont. Nem volt kedvem gyalogolni, futni meg nem tudtam, így valami vicces kutyaügetéssel haladtam. Ezzel elégedett voltam jópár órán át, mert az árnyékom úgy nézett ki, mintha futnék. Köridőket nem néztem, és nagyon sokára, majdnem reggelre jöttem rá, hogy 10-11 perces kilométerekkel haladok, és az eltelt időhöz képest sehol sem vagyok. Ekkor sétára váltottam, ami még lassúbb és energiatakarékosabb volt, a teljes téli futócucc ellenére csonttá fagytam. Néha megpróbáltam futni, de nem sikerült. 

 

 

Persze másoknak sem volt fenékig tejfel az élete. Az első órákban hatperces körüli tempóval korosztályos 10. voltam, és még a kutyaügetéssel is feljöttem a harmadik helyre, két körre a másodiktól. Az első hely már elérhetetlen volt.

 

 

Felkelt a nap, de csak még álmosabb és energiahiányosabb lettem. Esélyem se volt gyorsítani. Végül, gondoltam, most már úgyis mindegy, kipróbáltam a mágikus alow féle hétperces alvást, gyenge képességeim folytán 10 percre bővítve. Szerencsére volt a kocsiban egy hatalmas, nagyon vastag pléd, így nem fagytam le. Aztán elindultam, fél kört sétáltam, majd, mikor az egyik olasz versenyző futásra váltott előttem, mentem vele, és hirtelen rádöbbentem, hogy simán elemelkedek a talajtól, nem fáj, nem küzdős. Másfél kört mentünk talán hatharmincban, mikor leállt, én meg továbbmentem. Négy óra volt még hátra. Utolért galopp a szokásos 5:20-30-as ezreivel, és mentem vele, minden gond és küzdés nélkül, vgy 10 kilométert. Persze mindjárt feljöttem a második helyre.

 

 

Ekkor úgy éreztem nem kell továbbmenni, a helyezésem nem lesz már jobb, az egyéni csúcsra már nincs esély, és az utolsó másfél órában kedélyesen sétálgattam negyedórás köröket, beszélgetve. És nem csak én voltam így, Talán egy kezemen meg tudom számolni hányan nyomták keményen végig. Más években ez nem így volt, az utolsó órában még a holtak is fel szoktak támadni. Galopp és Pecsenye persze mentek, Galopp szenzációs pályacsúccsal nyert. Arev is, annak ellenére, hogy több órát sétált a végén. Felnőtt itt az edzésonline-on egy fantasztikus ultrafutó generáció, mind a fiúknál, mind a lányoknál. Remélem ők is írnak majd a saját szemszögükből.

 

 

Amúgy 175 lett a vége. Azt hiszem, nem voltam nagyon rossz formában, csak este 10-kor kellett volna megcsinálnom a tízperces alvást, nem reggel :-) Most két hét regeneráló edzés, aztán jöhet a célverseny.

19 hozzászólás

pleko 4768 napja
pleko képe

Grat! Szerintem jó állapotban vagy, és bizakodva várhatod a még hosszabb menetelést!  175-öt menni takarékon, edzésként...Még egyszer grat, és kíváncsian várom a folytatást! Hajrá Miki!

yoyo 4768 napja
yoyo képe

Na ezt hamar összerántottad Miki,de miért nem alszol inkább ? elég vót a 10 perc ? :))

Nagy Gratula ez nagyon szép eredmény ám,én pl alig láttalak gyalogolni ..komolyan !

tsoma 4768 napja
tsoma képe

Vajon miért van az, hogy a logikus döntések helyett, néha várunk a csodára? 'oszt mikor nem jön, akkor meglépjük azt, ami mindig is ott volt a pakliban: a logikus, jó döntés.

Tény, az ultrafutásban a motiváció léte/hiánya nagyon hatványozza nemcsak a teljesitett kiliket... (gondolom én, aki még csak 'ovis' ultrás vagyok...)

Gratulálok!

miki 4768 napja
miki képe

Yoyo, biztos olvastad elm-től a hetyke fartleket :-) akkor kell sétálni, mikor senki se látja. Köszi a szurkolást, nagyon jólesett!

 

tsoma, ott a pályán kevesen tudnak objektíven gondolkodni. És nincsenek is mindig működő receptek. Az UB-n is próbáltam a tízpercest, de nem segített.

Házisárkány 4768 napja
Házisárkány képe

Gratulálok!!!! Emberes meló volt!

Iljusin 4768 napja
Iljusin képe

Szerintem nagyon okosan csináltad...Gratu!

Bozót 4768 napja
Bozót képe

Nem fogok hazudni, baromi szarul néztél ki a fotókon. Amikor aztán késő este még mindig elég szerény volt az eredmény, tutira vettem, hogy valami nagy baj van. Örülök, hogy mégsem :) Gratu!  Jó lett volna együtt zombizni megint.

(a vicces kutyaügetés ismerős tavalyról :) mármint csak a tavalyi beszámolódból, mert szerintem nem kutyagoltál )

monique 4768 napja
monique képe

gratula. persze néztem online hogy hogy mentek :) láttam újítottak azzal tavaly óta, hogy kiraktak képeket is.. :)

faxau 4767 napja
faxau képe

Gatulálok.!

 

prókátor 4767 napja
prókátor képe

Gratulálok! Szépen küzdöttél!

Gandi 4767 napja
Gandi képe

A második bekezdés tetszik :-)

Gratuilálok Miki! 

gyaloggalopp 4767 napja
gyaloggalopp képe

Én nem tudom, milyen az a szuperkompenzáció, én most 4-5 hétig nem tudnék száz fölött futni, de a tutit valószínűleg te tudod. Én nem láttalak téged sem szenvedni, sem megrágva kiköpődni, te csak mentél, mentél, ahogy kell. Gratulálok! Jövőre? Ugyanitt? :)

sultan albertovics 4767 napja
sultan albertovics képe

Ez edzésnek?

miki ott bent a pályán kicsit még ennél is szebb volt okosan harmonikusan mozogtál, míg együtt mentünk.

Mi lesz ha jövőre versenyként jössz ide.

Azért most kicsit hadd gonoszkodjak veled, valamikor olyan 2007-ben talán így Sárvár után volt egy kijelentésed valamelyik fórumon, hogy elvesztetted az örömödet az ultratávokban és nem lesz több hasonló, szerencsére ezt nem tartottad be és ezek szerint újra megtaláltad..Jó veled egy versenyen futni, remélem még párszor leszünk együtt!

miki 4767 napja
miki képe

TÉZÉ, Galopp, próbálok leszokni, ha mégsem sikerülne, ott leszek :-)

 

Bozót, vaze, ez nem szépségverseny :-) Remélem azért a piros nadrágomat értékelted :-)

mateve 4767 napja
mateve képe

:D:D:D Bocsi, hogy sok órának kellett eltelnie, hogy képben legyek....pedig nem sok ilyen sudár ultrást látni... ;-)

 

TiGör 4767 napja
TiGör képe

Tetszik ez a kutyaügetéses futás, asszem én is nyomtam ilyet a végén. ;)

Nagyon fogok neked szorítani a célversenyeden! Bízz magadban!

Bozót 4767 napja
Bozót képe

Edit, úgy érted, nem ismerted meg? :P  Mondom én, hogy szarul nézett ki :P :)))))   Nem a gatyóra gondoltam, bár kétségkívül elég lelombozó volt az is. No, fikázás mára befejezve :)) 

miki 4766 napja
miki képe

Jólvan Bozót, fél éve húzom a strigulákat, hogy majd Sárváron törlesztek, erre nem jöttél el. Mindegy, every dog has his day :-)

Tündüs 4764 napja
Tündüs képe

Most írjam azt, hogy edzésnek nem rossz? Nagy gratula!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (3 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2010-02 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)