Lydiard szerint az alapozás meghatározza az elérhető formát, behatárolja a formába hozó edzésekkel elérhető eredményt. Elértem hát erre a pontra. Három héttel előbb fejeztem be ugyan, mint terveztem, de a munka kizökkentett a ritmusból a múlt héten, bejött két üres majd pár könnyű nap.
Ilyenkor az ember ahelyett, hogy felfrissülne, inkább megérzi a jópár zsinórban futott 100 mérföldes hét valódi súlyát, ami eddig nem tűnt fel, mert a folyamatos terheléssel magas szinten tartott stresszhormonok elnyomták. Így most nem érzem az erőt, hogy a visszaálljak a reggel négy órai kelésre és a 180 kilométeres hetekre, új szakaszba lépek, jön a formába hozás.
De nem azonnal, először ki kell pihennem magam, ami napi 10 kilométeres könnyű futást/gyaloglást jelent. Az alapozás során nem voltak feladatos vagy igazán hosszú futások, ezek most jönnek. Hogy semmi ne jöhessen közbe, írattam szabit ezekre a napokra a tavalyi maradékból. Jövő hétfőn kezdem egy 85 kilométeressel, aztán majd meglátom, hogy esett és mennyire tudom emelni a tétet. A hosszúak két-három hetente lesznek, a fennmaradó hétvégéken pedig futok 1000 métereket.
Nem tudhatom persze, mennyiben segítenek az ezer méterek a 24 órás futásban, de hát belefér, úgysem futhatok hetente hosszúakat. Meg azt olvastam, Kurosz is csinálta, így legalább ebben hasonlítani fogunk :-)


1000 méterek? pontosan hogy érted ezt a részt?