Már 31 990 427 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

Dupla Élmény avagy szíveskedjen megvárni

Bozót | 2014-09-22 21:30:35 | 20 hozzászólás

 

Bár nem állok olyan irodalmi magasságban, mint csapatnevünket adó Slavomir Mrozek, se olyan humort nem tudok fabrikálni, mint Chevy Van, de azért beszámolok, mert egy Dupla Élmény Lőw Andrással azért olyan, amiről írni kell :)

 

Szíveskedjenek e 

 

Nem részletezem soká, aki nem ismeri, olvassa el a rendező Terepfutas.hu-nál, ez egy páros terepfutó esemény a Mátrában, ahol egy 36 km hosszú, nyolcas alakú pályát kell kétszuer teljesíteni, így lesz a Kékes négyszeri érintésével 72 km és 3380 m szintemelkedés (a hozzá tartozó lejtőkkel) a lábunkban a végére. Erre adott 12 óra.

 

Már kétszer részt vettem, első évben Sznopek Józsit szivattam, mert extra gyenge és készületlen voltam, ráadásul akkor novemberben lámpa kellett a végére és bénáztam a gyenge fénnyel, alig húztuk be. Tavaly Boros Mikivel (powerhiker) klassz páros voltunk, rákészültünk, terveztünk, végrehajtottuk és egészen szép eredményt értünk el. Idén azt gondoltam, talán csak segítőnek megyek, mert alig futottam hegyen (gyakorlatilag csak a Mátra 40 volt) , ráadásul az UB óta eléggé kiengedtem, keveset edzettem. De ahogy közeledett az esemény, piszkálgatta a fantáziámat mégis, Miki viszont hasonló okokból nem kívánta ezt a bulit most, így egy levélváltás során, by the way, rákérdeztem Lőw Andrásnál. Ő azonban a tavalyi partnerével Korányi Balázzsal tervezett futni, de végül Balázs visszakozott, így tulajdonképp András kért fel engem keringőre :) 

 

 

Ennyit arról, hogy hasonló erejű, képességű társat válasszunk :)  András most jött csak meg az UTMB-ről és mindjárt utazik a Spartathlonra (immár 17x....), elnyűhetetlen, tapasztalt, szikár, erős, magas, no és férfi...minden ami én nem vagyok. Sebaj, ünnepelni megyünk – mondta ő – nincs kényszer, csak futunk. A név már tavaly eldőlt, csak arra nem gondoltunk, hogy 16 karakterbe kéne beleférjen, így lettünk Szíveskedjenek e.  Még vicceskedtem rajta, hogy majd az eredmény függvényében döntünk, hogy előremenni vagy elengedni a vége :)

 

 

Nem agyaltunk sokat előre, bár én azért elgondolkodtam többször a felszerelésen, frissítésen, végül András a tavaly bevált zsákot hozta, én pedig abszolút minimál módon, csupán kézikulaccsal vágtam neki, viszont kihasználtam a depó lehetőséget és küldtem előre kiporciózott port a Kékesre (nem a drága cuccot, mint tavaly, csak isot), meg egy a nevezésnél kapott gélt, hátha jól jön majd. Ennél nem vettük tudományosabbra, rövidnaci, póló, aszfaltos futócipő, jóvan :)

 

 

Pesten volt dolgom péntek este, így – a logisztikát egyszerűsítendő - kaptam egy matracot a Lőw rezidencián és hajnali házikalács után, jó korán értünk együtt Mátrafüredre, bőven volt idő összekészülni, üdvözölni a többieket, ráhangolódni a versenyre. Ami ugye nem verseny. Itt nincsenek győztesek, csak túlélők – hirdeti Csanya. És tényleg, nincs dobogó, nincs serleg, minden teljesítő dögcédulát kap.

 

rajt 

 

Tökéletes pontossággal rajtol el a mezőny, az eleje persze elhúz, mi maradunk a hátsó harmadban, hova siessünk. Kikanyargunk az utcákon és máris ott az erdő, indulhat a mászás a K1-re, vagyis a négy Kékes érintésből az elsőre. Tartalékolva, sokat gyalogolva haladunk, még szinte tömött sorban. Többen kielőznek, egész a végén lehetünk, de nem izgat. Tavaly az utolsó helyek egyikéről jöttünk előre a 10. pozícióra....  Szépséges a kora őszi erdő, kellemes az időjárás is. Hamar megvan a csúcs, villámgyorsan kulacsot töltök, felkapok egy zacsi port és már kapkodom is a fejem, mert András el is tűnt, rohanok utána:

-  nem láttam, hova tűntél. Nem szóltál...

-  enni sétálva is tudok.... 

Ez annyira ő, nagyon bírom :)  Nem dumál fölöslegesen, teszi a dolgát és kész.

 

DÉ 

 

 

Megkezdjük az első ereszkedést Parádsasvár felé, úgy 4 percesben :P  Előzgetünk, rombolunk lefelé, persze András gyorsabb, de nagyjából tartom a lépést, szökdelek a kövek-ágak közt, épp ideálisak a talajviszonyok, nem sáros, de nedves, nem porzik, alig csúszik. Igazi flow ez a szakasz, akárcsak tavaly, bár talán most még gyorsabban futunk. Parádóhuta előtt egy egyszerű kis balos letérésnél megbotlok egy gyökérben, átesek a saját lábamon, csúnyán odaverem a térdem, közben a kulacsra tenyerelve arcon fröcskölöm magam jó 3dl tömény isoval...nem annyira vicces :) A faluszéli kék kútnál a sár és a ragacs egy részét lemosom, legalább az arcomról és a sebről, közben utolér két  korábban lehagyott páros, de nem számít, amúgy sem vérre megy és messze még a vége. Ezt a kis hullámzó szakaszt nem kedvelem, futható, de belőlem sokat vesz ki, inkább belegyalogolok itt-ott, a szintutat viszont szépen kifutjuk és hopp, ott is vagyunk a  pontnál. Kedves segítők ajánlanának minden földi jót, de csak töltöm a kulacsot és húzunk is. Irány K2.

 

 

Óvatosan, lazán tartalékolva haladunk, csak a lejtőket futjuk, sok van még hátra. Persze a társam gyalogolva is sokkal gyorsabb, hamar lemaradok, aztán kocogok utána. Javasolja, hogy menjek csak előre, de nekem motiválóbb ha őt követem, mintha hátulról éreznék teljesítménykényszert (ami persze csak pszichés, nem volt elvárás). Így viszont folyton lemaradok, nem beszélünk, csak megyünk. Jön a híres sárga jelzés felfelé, de meglepően könnyen feljutok, valahogy nehezebbként élt az emlékezetemben. Utána a hosszas sunyi emelkedőn bele-belefutok, beérem Andrást és már meg is van a K2.

 

 

Veszünk el pár falat kaját, talán ropit és almát(?) fogtam, kulacsba a központi isot kértem és már megyünk is le. A downhill megint állati, repülünk, kb mint tavaly az utolsó lemeneten. Tök egyedül vagyunk, csak suhanunk át a tájon, patakcsobogás és léptek puffanása, tőlem egy-egy elharapott szitokszó ha olykor megbillenek, de egyébként csend és koncentráció. Az ösvény végén előbukkanó fotós, majd az aszfalt zökkent csak ki a flowból, a kisvasúttól elkanyarodva pillantok először az órára és nézek nagyot, bőven 5 órán belül toltuk az első kört. Még a rajt/cél előtt megegyezünk, hogy nem kell hosszas depó, köszönünk, töltekezünk és lépünk. András megiszik egy levest, én egy gélt nyelek le és lecserélem az isotól kellemetlenül ragadó, amúgy is kissé szűk pólót, és már lépünk is.

 repülőfázis

 

Az aszfalton erődemonstrálunk, végig futva megyünk föl, közben pacsizva a szembejövőkkel (vagyis akik mögöttünk jönnek le).  Az erdőbe érve gyaloglásra váltunk, csendben szedjük a lábunkat. Itt valahogy én kerültem előre, meglepetésemre egyszercsak András maradozik le, fura hangokat hallat, szinte botladozik, nem néz ki jól,  látszik, hogy valami nincs rendben, de annyira már ismerem, hogy tudom, megoldja. A nagy rohanás után csak azt a kis semmi levest itta, talán ez a baj, de nem akarok okoskodni meg amúgy is minek. Nem megyek nagyon előre, a ponton úgyis együtt kell lennünk, el is érjük szép lassan a csúcsot ismét,  K3.  Töltök kulacsot, küldtem ide egy gélt tartalékba azt András tolja be aztán egy szó nélkül lefekszik a padra. Sistergő jön, aggódva kérdezi, hogy a legendás 12 perces alvás következik-e. Hát az tuti nem, 12 percet nem hagyom :P Eszek addig pár falat sajtot, jólesik a sós oliva is mellé az édes cuccok után. Egyszercsak András felugrik és már futunk is lefelé. Arra nem volt idő, hogy megkérdezzem, jobban van-e, bár úgy tűnt, igen. Újabb száguldás lefelé, nem sokkal lassabban, mint az előző körben. Parádóhuta előtt egyszercsak mintha elszívták volna az erőmet, lassítok kicsit. A faluba érve feltűnnek előttünk Koós-ék, de nem bírom erővel, kóválygok.  Gyorsan benyomom a fejem a kék kút alá és nyomatom a hideg vízet a tarkómra, nyakamra. Ez segít, felfrissülök és  újra futok, de a többiek teljesen eltűntek a szemem elöl. A hullámzós szakaszt muszáj gyalogolnom, a szintút már megy lazán, de tök egyedül vagyok. Morgok is magamban, csak az hiányzik, hogy időbüntetést kapjunk, mert nem vagyunk együtt. Utolérem.

- Csakhogy itt vagy. Parádóhutánál még tök jól voltál...gondolom, elmúlt.

  Kész. Mit lehet erre mondani? :D

 

Parádsasvár 2 

 

Keksz, kulacstöltés, tovább. Mission K4. Talán elszégyellte magát, hogy otthagyott, kicsit beszélgetünk egymás mellett gyalogolva.  Nem bántott a dolog, de azért megjegyeztem, hogy hátranézhetett volna néha.

- Egy versenyző soha nem néz hátra. 

 Oké, vettem :) de most ketten egy csapat vagyunk, vazze.....

Emlegetjük, hogy tavaly itt előztük meg őket Mikivel, de jövőre revansot vehetnek és megjavíthatják Balázzsal a mostani időnket is.

 

 

Továbbra se akarok én elöl menni, így aztán helyreáll a világ rendje, hétmérföldes léptekkel megy előttem fölfelé. Kicsit már izzasztóbb ez a mászás így a második körben, de csak tenni kell a lábakat szép sorban egymás elé és egyszercsak felér az ember, felesleges drámázni rajta. Még vacillálok egy bokorszüneten, de igazából nem sürgős, no meg bokor se sok van, és amúgy is már csak egy nagy lejtő és vége. A csúcsnál ismét beérjük a Koós házaspárt, én csokit eszem és csak vizet kérek a kulacsba az utolsó ereszkedésre. Együtt indulunk el lefelé, magamban azon gondolkodok, mennyire nincs kedvem versenyezni, üldözősdit játszani esetleg lefelé, de végül nem kell ilyesmin döntenem, simán elmaradnak mögöttünk.  Kissé megint hátramaradok, de élvezem a futást, szép az erdő, erőm még van, bár fáradok, próbálok nagyon figyelni, nehogy elessek. Egyszercsak beérem a Run or Die csapatot akikkel már többször kerülgettük egymást. Nem érzem az erőt, hogy csatázzunk, maradok mögöttük, majd egyszercsak állati nagyot esek valamiben. Szegényeket jól megijesztem a káromkodós-sírós ordítással, de rendben vagyok, csak a feszültség teszi, no meg persze baromira fáj is :)  Összekapom magam, pár lépés séta után  döcögök tovább. Beérem Andrást aki próbál hergelni, hogy hajrázzuk le  a srácokat előttünk, de nem akarom. Az előző 71,8 kilométeren kellett volna jobbnak lenni, nem itt keménykedni, no meg a térdem és az oldalam is nagyon fáj az ütéstől, még úgy is, hogy az adrenalin részben biztos elnyomja. Kisebb szóváltás alakul ki, de tettlegességig nem fajulunk, kényelmesen, boldogan futunk be a célba. Pár perccel még jobb is lett az időnk, mint a tavalyi Mikivel, de nincs jelentősége (bocs azoktól akinek 20 percet mondtam, valamiért 10:40 rémlett tavalyról)

 

Nekem most jól megérdemelt pihenés következhet, Andrásnak pénteken Spartathlon. Szíveskedjen tizenhetedszer is célbaérni!

 

 

cél 

 

 

 

 

 Fotók: terepfutas.hu, Molnár Erika Hanga

Szíveskedjenek előremenni

Bozót | 2014-09-22 09:36:34 | 3 hozzászólás

Előástam a Spartathlon topikból a novellát, amelyik megmagyarázza a Dupla Élmény csapatnevünket (és Andrásék tavalyi nevét) . Beszámoló is jön majd, addig is Szíveskedjenek e....lolvasni :)

 

 

Idézni szoktuk a nagy emberek szavait, Nagyságuk (dicsőségük) garantálja, hogy az idézet csupa bölcsesség, mi pedig, akik idézzük, intelligensek vagyunk, hiszen megértjük ezt a bölcsességet, pertuban vagyunk vele. Ezt adjuk az olvasók, vagy hallgatók értésére, mikor idézünk. Egy névtelen városházi hivatalnok akármeddig kiabálhatná haldoklás közben, hogy "több fényt". Senkinek eszébe nem jutna, hogy ebben valami magasabbat lásson annál a kézenfekvő ténynél, hogy a haldokló szerint túl sötét van. Semmiféle kettős értelme nem lenne. De mivel (állítólag) Goethe mondta, szívesen idézzük ezt az utolsó kiáltást. 
Én ma szerény és ismeretlen emberek szavait fogom idézni, a nevüket nem mondhatom meg, mert soha nem is tudtam. Csak azt tudom megmondani, mi volt a funkciójuk. Lehetséges egyébként, sőt nagyon valószínű, hogy több személyből tevődtek össze, de emlékezetemben kettő lett belőlük: egy krakkói villamoskalauz meg a Főnix-mulató vezetője, szintén Krakkóban. 
Azt, amit ők mondtak, helyesebben mondani szoktak, korántsem ragadott meg azonnal "mélyebb értelmével". Nem is igen figyeltem oda arra, amit mondtak. Mégis emlékszem rá, pedig elfelejtettem annyi hatásos mondást, amelyet az elmúlt huszonöt évbe olvastam és hallottam. 
Mielőtt szavaikat idézném, ábrázolnom kell a helyzetet. A "több fényt" a szituáció (a halálos ágy) nélkül szintén értelmetlen volna. De az a szituáció, amelyet most ábrázolni készülök, nem valami hatásos, sőt cseppet sem hatásos. Ugyan kit érdekelne ez a helyzet: villamos, a villamosban tolongás, és a kalauz egyhangúan mondogatja: "Szíveskedjenek előremenni'" 
Ha hozzáteszem, hogy a villamos ablakából a rakowicei temetőre látni, segít az valamit? 
Értem én, a kalauz nem Goethe. De még ha Goethét vesszük is, ha híres kiáltására nem a halálos ágyán fakad, hanem uzsonna közben, emlékezne rá valaki? Pedig ő olimposzi nagyság, Megfelelő helyzet nélkül Goethe sem boldogulna. Az ő halálos ágya drámaibb szituáció, mint a krakkói villamos a bronowice–rakowicei temető vonalán. De ha már esztétikai szempontból szemléljük a dolgot, ez a trükk a halálos ággyal túlságosan is hatásos, vagyis olcsó, tolakodó és sekélyes. A rakowicei villamos sokkal kifinomultabb. És szerintem a kalauztól származó idézet is jobb, mint a Goethe-idézet. Szerényebb, egyáltalán nem patetikus, de megrendítőbb, mert nem igyekszik intellektuális lenni. "Több fényt" – nem sznoboskodás ez? Kit érdekel a "Progr?s et Lumi?res", amikor éppen haldoklik? Én ezzel a grafomániával nem is Goethét gyanúsítom, ki tudja, mit gondolt és érzett, mit akart valójában, amikor ezt mondta, ha mondta – hanem Goethe mandolinos dalnokait, a népszerű értelmezést. Azonkívül – tulajdonképpen mit érdekli ez azokat, akik még jól érzik magukat? Hideg és kiagyalt mondás. Ezzel szemben az, hogy "szíveskedjenek előremenni", rögtön szöget üt a fejünkbe, főleg, ha az ember már közelebb van a kijárathoz, mint a bejárathoz. 
A második az ígért szituációk közül némileg festőibb: a Főnix-mulató hajnali háromkor. A mulatozás már túljutott a csúcspontján, de résztvevőinek úgy rémlik, hogy örökké fog tartani. Kezdetét már elnyelte a feledés homálya, a végére nem gondolnak, különben is elképzelhetetlen. Pályára emelkedtünk, és már a parakozmikus térben keringünk más dimenzióban, más valóságban. Végre ott, ahol a lényeg lakozik. Igaz, a külső megfigyelő már észrevenne bizonyos jeleket: túl sok üveges szemű bábu terül el az asztalokon vagy az asztalok mellett, a pincérek és a zenekar távolléte egyre hosszabbra nyúlik, az ajtóban rendőrjárőr. De mi nem vagyunk pártatlan megfigyelők. 
Ekkor jelenik meg Ő, a Vég Angyala. Megáll a terem közepén, és felkiált: "Uraim, zárunk." 
Lehet ennél többet mondani? 



Słavomir Mrożek: Idézetek (Murányi Beatrix fordítása) 
In Słavomir Mrożek: Levélkék 94–96. oldal, Európa Kiadó Budapest, 1988. 
A kiadás alapjául szolgáló kötet: Słavomir Mrożek: Małe listy Copyright © 1982 Wydawnictwo Literackie Kraków 

2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)