Már 33 010 493 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

UBészámoló - 2011

Bozót | 2011-06-29 13:54:12 | 34 hozzászólás

Prológ

A sztorit mind ismeritek, van ez a verseny, már ötödik éve és én rég tudom, hogy egyszer elindulok és megcsinálom. Kezdetben csak beszámolókból olvasgattam, sporttársaktól hallottam róla és irigykedve néztem a fotókat, hogy ilyet is lehet csinálni ha valaki elég felkészült. Aztán tavaly végül kísérőként jelen voltam, átéreztem, megcsapott a hangulat közvetlen közelről. Egy remek futó társaként élvezhettem végig a versenyt és ez megerősített abban az elhatározásomban, hogy lefutom. Majd. Felkészült ugyanis nem voltam. Sebaj, van verseny jövőre is, szoktam én is mondani néha, pedig hülyeség.Ki tudja, mi lesz jövőre? Hol van az még? Itt és most van. Seize the day, mert talán nem lesz másik. Talán holnap leesek a lépcsőn és sosem futok többé. Eldőlt, most csinálom meg. A nevezés körüli mizériát is mindenki ismeri már, nem ismétlem magam, a lényeg, hogy az UB fantasztikus szervezőgárdája bizalmat szavazott nekem (vagy csak jót akart röhögni ;-) ) és engedett elindulni.

Hamar eljött a verseny előtti utsó nap, várakozással vegyes izgalommal és mégis nyugodt önbizalommal vártam. Utóbbi nem tudom, mire föl volt bennem, de ez volt. A szombati 6-os rajt miatt mindenképpen pénteken utaztunk, Mambáéknál lett helyem végül, bár, hogy este hol hajtom majd álomra a fejem az még rejtély volt. Rajtszámfelvétel és tésztaparty jó hangulatban, szervezés klassz, tészta finom, sör jólesik. Rengeteg ismerőssel találkozom, nem túl udvariasan le is rohanom Soós Petit, nem tud-e szállást véletlenül. Már intézkedik is, Véghatti ugyan vág egy arcot elsőre, de kiböki, naná, hogy elférsz. Szeretem az UNIX-os fiúkat :) Véghatti édesanyjának innen is egy cuppanós a szuper szálláshelyért! Este fél 11-ig ment a helyezkedés, rendezkedés, poénkodás, aztán csend lett (volna, ha nem dumál valaki az alVéghen :P )
És eljött a nap! Azt hittem lekéssük a rajtot egy bizonyos fiatalember szöszölése folytán, de háromnegyedre leértünk, odahajítottam az egyéni frissítőket, lepasszoltam a hátizsákot (öt perccel a rajt előtt még a túrazsákkal ácsorogtam a rajtfolyosóban :P), körbepusziztunk pár ismerőssel és már el is dördült (dudált) a rajt. Viszlát holnap, ugyanitt!

A versenytársak

Egytől egyig csodálatos emberek! Sokakat jóbarátomnak tartok, még ha nem is találkozunk gyakran, nem járunk együtt sörözni, nem ismerjük egymás családját, munkahelyét, egyéb hobbijait sem. De ha találkozunk mégis olyan, mintha ezer éve közeli barátok lennénk. Persze vannak olyanok is akivel nem is ismerjük egymást csak látásból, mégis úgy gondolom itt mindenki barát, nincsenek ellenségek maximum ellenfelek (bár most biztos vannak páran akik egy kanál vízben meg tudnának fojtani ;-)Fel akartalak sorolni benneteket, kedve barátaim, de félek, kimaradna valaki. De úgyis tudják azok akikről szó van :)

A verseny

Előre is elnézést kell kérjek azoktól akik most egy részletes leírást várnak kronológiai sorrendben, településenként a tó körüli utamról, mert ilyen nem lesz. Részben, mert összemosódnak az emlékek és nem tudom már beazonosítani, mi hol volt, részben mert nem is akarok útibeszámolót írni. Élmények, benyomások, sztorik, érzések vannak, ezekből osztanék meg néhányat.
Az eleje, úgy kb Keszthelyig, erre még emlékszem is valamelyest: Örömfutás, élvezet a köbön. Gyönyörű idő, gyönyörű táj, jókedv, haverok, buli, hanta :) Bár a mezőny végefelé futok, nem érdekel, nem helyezésért jöttem, ráérek. Messze még a vége, csak lazán, nyugisan. Itt vannak a nagyobb emelkedők is, könnyű elvesztegetni a drága energiát a fölösleges vagánykodással. Emelkedőn séta, amúgy kocogunk. TÉZÉ, Kriszta majd Dilisuni mellé sodor a lét, futogatunk együtt, bár néha gyanús, hogy talán mehetnék még lassabban, de nem, jólesik, így megyünk sokáig. Lengyel srácokkal s dumálok kicsit, Stefan és Dominik nagyon szépen futnak, el is hagynak később. (úgy látom, a célba már sajnos nem jutottak el)
A terepes részt imádom, csúcs, lehetne még több ilyen később is, de tudom, sajnos nem lesz. Ez aszfaltos buli.
Az első néhány frissítőponton Makai Laciék kisbuszos szurkológárdája fogad, puszi nekik érte! Az egyik ilyen helyen odajön Bense Kriszti és azt suttogja "Ispi azt mondta, meg tudod csinálni. Benned van!" Bennem van a Nobel Díj is csak rohadt mélyen, mondom viccelve, de azt gondolom, bakker, ha Ispánki Zoli azokkal a gyönyörű szemeivel kinézi belőlem ezt a 212km-t, akkor meg is kell csináljam azannyaúrisztenit ennek a nagy víznek! Kulacsot is kapok Lacitól, majd Köveskálon a fogantyút is otthagyja nekem hozzá Mamba,szép az élet!
Hamarosan elmaradnak mögöttem a korábbi futótársak, csak remélem, hogy utolérnek még később.Futok, sétálok, futok, hol így, hol úgy. Biztos, bár mozgó (cél)pont a portugál Teresa, aki bár elmondása szerint százas fölöttre nincs hitelesítve, nagyon szépen tolja. Nem az a kiköpött futóalkat, széles csípő, erős combok, de a tekintetében egy tigris elszántsága. Vele sokáig kerülgetjük egymást - végül utánam ért célba. Szigliget váráról küldök egy fotót Run-kának, ne aggódjon már :) Igazából V.Petrának szánom, az ő kedvence a hely, de sajna nem tudom a számát...
Keszthely! Kicsit nehezen akart elérkezni ez a pont, talán épp azért mert nagyon vártam. Szintidős pont is, délután négyig ide kell érni ha versenyben akarunk maradni. Fél három sincs. Leves, gatyacsere, cipőkirázás.(tök jó, az új asics gatyó ennyi idő alatt nem dörzsölt! több vazelinnel százasra is jó lehet:)mellesleg épp egy százasba került :P

A káosz időszaka:
No innen aztán valóban nagy a káosz a fejemben. Nézem az itinert, de képtelen vagyok összerakni, mi hol történt, kivel hol találkoztam. Majd akinek kedve van kiegészíti :)Volt sok hosszú egyenes, rengeteg pár percenkénti séta-futás váltogatás, kísérletezés az arányokkal. Volt evés-ivás, bár már ekkor éreztem, hogy kevés és az sem esik jól. A délutáni nap egyre melegebben sütött, szépnek szép volt így a táj, de nem bántam volna néhány felhőt. Később el is kezdtek gyülekezni a sötétebb fellegek, de pár cseppnél jelentősebb csapadékot nem kaptunk.Haladok.
Közben csendesen óriási PB-t futok 12órán - kb 95,5km, legyen 95, így is messze túl a tavalyelőtti Almádiban teljesített 88-on. Persze korai még az öröm, nem 12órás csúcsot futni jöttem. (azért ad némi hitet, hogy már most tudnék 12órán száz fölött menni) Ezen a szakaszon minden lassú futónak Boglár jár az eszében, ahova este tízig oda kell érni. 16 óra ez 112,6km-re, ami ha úgy nézzük, nagyon laza, de mégis többeknek nehézséget okozhat. Főleg, ha valami probléma miatt kapkodniuk kell, hiszen hosszú még innen az út a célig. Furcsa volt a tavalyi évvel összahsonlítva, mert akkor jóval később rajtoltunk, Boglárra már tök sötétben értünk be. Szólt a zene, égtek a lámpák, sok volt az ember, szurkoltak, buli volt.
Idén még javában világos volt, bár égtek már lámpák, zene is szólt és sokan is voltak, talán túl sokan is. Kicsit meglepetten fogadtak itt Nagy Petiék (fél kilenckor), gondolom a szintidő határán vártak (vagy egyáltalán nem vártak ;-) A frissítősök segítőkészek, lelkesek, enni-innivaló van dögivel, mégis csak levest eszek pogácsával. Hüjje. Átcserélem a rövid ujjú felsőt egy száraz hosszúra, kirakom az esőkabátot a táskából, elteszem a gyümölcspürémet és a szendvicsemet és hajrá! Ja, még megemlíteném, hogy rettentően örültem a civilizált mellékhelyiségnek :) Esteledik. Nem akarok egyedül maradni éjszakára, szerencsére nem is kell, akadnak társak akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat együtt tehetünk meg. Az éjszaka részben jó: hül a levegő, nem süt a nap, viszont egyedül unalmassá tud válni nagyon, nagyobb az eltévedés lehetősége és persze ott az álmosság is ami idővel mindenki hatalmába kerít. Én is fáradtam, álmosodtam, de ez van, menni kell tovább. Reggel hatig Világosra kell érnünk. Fut-sétál, ha egy percenként akkor úgy. Ezzel is remekül lehet haladni. Óriási előnyöm van a szintidőhöz, nem aggódom miatta különösebben, bár baljós árnyak gyülekeznek, egyre rosszabb a gyomrom, a lábam tökéletesen bírná a futást, de fogy az energia, enni kéne. Ismerős az érzés, mikor az éhségtől jön a hányinger, utána nagyon nehéz bármit is megenni, pedig kell. Kekszet rágcsálok, egy kis vízzel valahogy lemegy, sótablettát küldök utána és hamarosan érzem is a hatást, jobb a közérzetem, megy a kocogás. Parti dizsik mellett haladunk el, aktuális futótársam jót derül a táncikálásomon. Gondolom örül, hogy énekelni nem kezdek :P
Sajnos nem tart soká a vidámság, gyengülök, enni kéne, de mit? Sós kekszet vagy chipset vízionálok, de nincs ilyenem, marad a banán, falat keksz, sótabi. Utóbbi alig ér, máris hátraarcot vesz. Környezetem örömére elfelejtem lekapcsolni a fejlámpát amikor az út menti fű felé támolygok rókabőrterítés ürügyén...Jó és rossz hír egyben, hogy gyakorlatilag nincs ami kijöjjön, bár a sós banán ebből az irányból se finom. Inkább menjünk tovább :) Kissé eseménytelenül telik az út és az idő,még mindig nem aggódom a szintidő miatt, bár időközben hajnalodni kezd én pedig egyedül maradok. De nem baj. Utólag úgy érzem, jobb is így. Nem kapaszkodhattam senkibe, nem huzathattam magam, mennem kellett saját elhatározásból, saját tempót választva, saját erőből.

És sajnos saját zsíron, mert az evés nem ment. Egy idő után annyira elegem lett a gyomromban uralkodó nehéz érzésből, hogy inkább önszántamból megszabadultam a tartalmától. Jó döntésnek bizonyult, hosszú órákkal korábban elfogyasztott mazsolával nézhettem farkasszemet ....Ezek után se lett szuper a helyzet, de határozottan jobban éreztem magam, enni csak óvatosan mertem, inkább ittam, izót vízzel higítva, néhol kólát. Sajnos az energia így is fogyott, hiába voltak szinte tökéletes állapotban a lábak, kedvem egy szál se volt futni. Sétálva viszont lassú voltam, ráadásul majd elaludtam. Azért csak elértünk Világosig, itt éppen Sznopek Józsival azt hiszem. Steve felesége, Erzsike egy angyal, kínálgat mindennel, levest eszek végül és egy pici kenyeret, aztán készít nekem egy szuper citromos teát, ezt valami hihetetlen jó volt kortyolgatni a továbbiakban. Sajnos itt találkozom Horváth Mónival is, nagyon fáj a térde, képtelen terhelni....nagyon sajnálom. Rövid ücsörgés után muszáj elindulni, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni a matracon. Olyan fene sok van még innen hátra.Valahogy mégis telnek a kilométerek, összefutok egy bringással, szegény úgy dönt, jön velem egy darabon :) Baromi jólesik a társaság, így nem küldöm el, sőt, még dumálok is szegénykémmel. Ez van, nincs mit tenni, lehet vele ugratni, be lehet szólni, akkor is ilyen vagyok, szeretek másokkal beszélgetni. Almádiba érve előreszáguld, én kocogok tovább.
Alsóörs az abszolút mélypont. Kóválygok össze-vissza, még a kocogásba is belebólintok, lemegyek az útról, majd felbukom a fűben, erre felébredek. Ez ismétlődik. Szerencsére beér Sznupi és Bombával kínál. Sosem iszom ilyen cuccokat, de belátom, most valami kell ami kilök ebből az állapotból. Iszom pár kortyot. Kocogunk a pontig, ott leülök pár percre, Sznupi rámtukmál egy gélt (köszi!) Hét-nyolc percet kómázok a ponton ülve, nem alszom el, mégis álomszerű képre riadok, szintidőn csupán percekkel túl sétálok be a célba "álmomban". Nincs az az isten!- mondom magamban, és indulok. Leerőltetem valahogy a gélt bár borzalmas az íze, biztosra veszem, hogy ki fogom hányni, de nem. Marad és erőt ad. Futok. Átfutok Csopakon, szinte itt a cél.
Füred előtt beérem Ndurance sporit, szegény nincs valami jó állapotban, futott már ő ennél sokkal jobbat is itt. Gyalogol, egész jó tempóban. Én marha leállok mellé dumálni, gyalogolni, pedig tudnék futni. Nem is esik jól a gyaloglás, mégsem hagyom ott. Mamba hív, hogy hol a szöszbe vagyok. Jövök, mondom, kitartás. Nyomjuk a sétányon a tömegben, ezren vannak, furán néznek az őket kerülgető izzadt, elcsigázott, futóruhát viselő egyedekre.
Tihany! Már semmi sem tarthat vissza, menthetetlenül beérünk időn belül, gyalogolva is. Viszont beér Kriszta és hétmérföldes léptekkel el is hagyna ha nem ragadnék rá. Ha már így alakult, nem engedem el, előre elképzelem a közös befutónkat, jobbat alig kívánhattam volna! Így is lesz, bár addig még meg kell mászni az utolsó emelkedőt. És mindjárt vége... hívom Mambát, hogy itt vagyok!...sírós hangon mondja, hogy gyere, várunk, csodás befutód lesz...Célegyenesnek nevezhető kanyargás Tihany utcácskáin, itt már futunk, Krisztával együtt, nem is gyengén, a meglepett Sznupit is állva hagyjuk.Kicsit korai hajrá, kell itt menni még, de egyszercsak feltűnik a célkapu, Péter Attila valamit nagyon magyaráz, de aztán szólnak neki és mondja a nevünket. Együtt "szakítjuk át" a szalagot, csippantunk, kapjuk az érmet és pózolunk egy közös fotó kedvéért
Olvastam tavaly egy mondatot:
So, to summarise the Spartathlon is ugly, stupid and ultimately pointless. See you next year.(Összefoglalva, a Spartathlon, csúnya, hülyeség és teljesen hiábavaló. Viszlát jövőre!)

Összefoglalva, az UB egy marhaság, nehéz is, néha ronda is és valóban semmi értelme. Viszlát 2012 nyarán Tihanyban!

Aki és ami látszólag kimaradt:

Még nagyon sokakkal találkoztam közben, akik említést érdemelnek, de képtelen vagyok felidézni, hol találkoztunk. Nem fontossági sorrendben:
Süni, akit tavaly kísértem és így számomra örökké összafonódik a neve az UB-val. Ráadásul az a gyönyörű teljesítése rengeteg erőt és hitet adott.

Mjocit még vidáman láttam, levest evett és mosolygott. Reméltem, hogy így találom majd a célban is. Sajnálom nagyon, hogy végül nem így alakult :(

TÉZÉ-t szintén igen vidám hangulatban hagytam el, jó volt vele futni, a történetét már ismeritek....Sajnálom :(

Soós Peti küzdött keményen amikor összefutottunk, sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy idén nem sikerült megkerülnie a tavat.

Yoyo és Yu párosa, a Kövidinkák több alkalommal is felbukkant, ennek köszönhetően gőzöm sincs, melyikükkel hol futottam. Yu szegény elég vacakul festett amikor beértem, mentünk picit együtt, de nem tűnt túl közlékenynek. Yoyoka kitett magáért nagyon, eszméletlen tempót ment. Megérdemelten álltak a dobogón végül!

Mateve egy amazon! Elpusztíthatatlan erő és megtörhetetlen akarat van benne. Szép lett volna együtt célbaérni vele.

Combnyak számára ez a verseny tragédia és dicsőség helyszíne egyben. Idén újra dicsőséges győzelmet aratott!

Pecsenye végül kihozta a legtöbbet ebből az alkalomból. Futott, ésszel döntve leállt, majd körbetekert és segítette Editet. SPORTEMBER- így nagybötűvel.
A Béla egy Állat!

Makai Viki, akivel ugyan nem futottam együtt, de a célban belőle kitörő őszinteség nagyon megfogott. De nem ütött meg ...mert Viki nem olyan :))))))

Lubics Szilvi, akivel szintén nem futottam együtt, de ő a női győztes, brutál jó idővel és eszméletlen akarattal!

Kicsi, aki nagy meglepetésemre utánam ért célba. Láthatóan neki sem ment könnyen ez a kör, de megcsinálta! Nagy voltál, Kicsi!
Farkas, aki valójában csupán megölelt méterekkel a rajt után, majd pedig a célban, mégis sokat kaptam tőle.
Böki, aki talán semmit nem mondott azon kívül, hogy te gyagyás :)
És majdnem kimaradt, pedig nagyon fontos, Ádi! Sajnos a Balcsit idén még nem, de önmagát már sokszor legyőzte. Meg lesz ez is jövőre!
Bocsánat, ha valaki mégis kimaradt. Remélem tudjátok, hogy mindenkinek köszönettel tartozom aki kicsit is gondolt rám.
Epilógus:

A verseny után minden szokványosan és amolyan Bozótosan telt. Az eredményhirdetés megható és felemelő élmény volt, ahogy Attila egyenként felolvasta a neveket és a dobogósokat követve, minden egyéni indulót felszólított a szinpadra.
Yoyoéknak hála lett fuvarom Budára, onnan a BKV-nak hála, buszom és Mtero Pestre, majd a Volánbusznak hála, busz haza. Elfelejtettem enni-inni , így a délutáni túlélésem kicsit csodaszámba ment. Azóta pótoltam némi kalóriát és folyadékot.
Állapotfelmérés, agyalás, nem öntömjénezés-célú gondolatok:

Gyakorlatilag az UB részvételem ilyen szempontból leképezése volt a sárvárinak. Készületlenül, néhány kilis futásokkal a hátam mögött álltam oda, bár most itt volt nemrég a K100 legalább.
Ahogy tavaly Sárváron is, 5-6óra után ezerféle kisebb-nagyobb kellemetlenséget, fájdalmat kezdtem érezni, a törzsizomzat, a medence-tájék szalagjai, a bokám, a vállam, mind jelezte, hogy köszöni, itt van, de unja. Aztán szépen minden elmúlt és maradt csupán a fáradtság (plusz egy kis bokafájdalom, de ez alap). Sokan mondták - akkor is - hogy fájt az, csak az adrenalin elnyomta. Akár igaz is lehetne ez az elmélet, de mégsem, mert a cél elérése után sem tértek vissza ezek a problémák. Természetesen a kocsiban hazafelé ülés után az én mozgásom se volt azonnal higanyszerű, de néhány lépés bemozgatás után minden a legnagyobb rendben volt. Hétfőre csupán a talpamat éreztem kissé - sajnos vagy nem, nagyon előre terhelek, ezt hosszú távon a talppárnák nem szeretik. Izomláznak vagy nehézérzetnek nyoma sincs ( a K100 izomzatilag megviselt rendesen!) A gyomromnak kellett egy nap, hogy visszaálljon minden normálra, de most már oké. Viszont fogytam. Sokat.
Mielőtt megkérdezitek, nem ettem-szedtem semmit. A verseny alatt néhányszor fél pohár izo, 2db sótabletta, 1db koffeintabletta (nem éreztem), 3 korty Bomba, 1db tubusos gél a végén, ennyi volt az "űrkaja". Bizonyára nem ártott volna valami még, bár nem tudom mi. Van egy évem kitalálni.
És csak a refrénje miatt, no meg mert Valaki tudni fogja, miért is hallgattam meg egyáltalán ezt a baromi régi számot  Kösz, Hevel, a zenét! :) 

Lóblog - Látványos visszatérés

Bozót | 2011-06-17 13:57:30 | 6 hozzászólás

Aki lesi az edzésnaplómat, tudhatja, hogy jó egy hónapja nem lovagoltam. Jázmin egy ügyetlen hempergésnél csúnyán felhasította a lábát és amíg nem gyógyult be a seb nem akartuk hajtani, mert elég rossz helyen, épp egy izomköteg felett volt a sérülés és elég mély.  Mostanra egész szépen begyógyult, még kenegetjük Mikulitz kenőccsel (jó cucc, emberre is!), de a gyerekek már lovagolták csak mi nem jutottunk a lovaglásig egyéb teendők miatt.

Ma gondoltam egyet, bevettem egy lesz@rom tablettát munkakedv ellen és felnyergeltem a lút. Mint már sokszor írtam, elég nyugis állat, nem ragadja el a lovast akkor se ha tele van, mint a déli busz. Ráadásul zabot se kap mostanság. Tehát kellemes sétálgatással kezdtünk a horgásztó irányába, a lóevő kukákra is csak fülhegyezés volt a reakció, a tó mellett épp a lekaszált szénát gyűjtötték be, azt bámultuk, mikor szó szerint a paci orra előtt kilépett elénk egy fiatal őz :) Édes volt, gyorsan visszább lépett egyet, a paci is hátrahökölt kicsit, elég volt kicsit odaszorítanom a combom, hogy értse, nem szaladunk el, néztük egymást egy-két másodpercig, majd az őz úgy döntött, inkább elszelel :) 

A tó mellett van egy klassz egyenes földút, mindkét oldalon kaszáló illetve szántóföldek, momentán gabonával és kukoricával bevetve, itt toltunk egy laza ügetős és egy laza vágtaszakaszt, majd benéztünk kicsit a lakott területre szokni a nyári tájat. Elég nyugisan haladtunk, bár volt egy-két kisebb ijedelem aminek nem jöttem rá a pontos okár, de hát a ló elég ijedős állat, pláne egyedül, néha a legapróbb dolgoktól képes megrettenni. Az egyik utcán aztán visszasétáltunk a korábbi földutunk felé és újabb laza vágtával engedtük ki a feszültséget. A horgásztóhoz visszaérve, megkérdeztem egy fickót, bemehetek-e a területre lóháton, csak sétálni. Kiderült, hogy ismeri a pasi a lovat, a múltkor ő segített Szilvi barátnőmnek átvezetni a hídon :) Mondta, hogy nyugodtan menjünk csak be és a kisrepülő leszállónak használt klassz füves pálya szélén vágtázhatunk is egyet. Ritka az ilyen jó alkalom és pálya erre a célra, így nem kellett kétszer mondania. Odafelé még egész laza tempóban toltuk, Jázmin kicsit tartott az idegen tereptől valamint határozottan megrémült a talajban néhol található fehér betoncsíkoktól (asszem a repülőnek valami jelzések), de a kisebb félreugrást sikerült kiülnöm. Nem akartam visszaélni a jóindulattal, így nem mentünk messze, visszafordultam és szándékosan megjártattam Jázmint az egyik ilyen fehér izén. Úgy tűnt, már nem izgatja. Visszafelé persze fokozta a tempót, élmény volt, süvített a szél a fülünk mellett, hallgattam az ütemes patadobogást majd épp arra készültem, hogy felveszem kicsit ne száguldjunk annyira majd a bejárathoz közeledve, erre a paci kicsit lenézett és épp mellettünk volt egy olyan fehér csík....No persze épp a vágtaugrás tetőpontján kellett oldalraugrania, én meg ugye jól kikönnyítve....elég az hozzá, ne szépítsük, leestem. Egy-két másodpercig még próbáltam magam megtartani, de valljuk be, fél lábbal a ló nyakán kapaszkodva már elég esélytelen ha az ember nem kaszkadőr vagy lovastornász :) Nem különösebben féltem leesni, nem volt már nagy a tempó, ráadásul Jázmin nem az az elrohanós jószág...általában. De most hogy feltegye a pontot az i-re, egy kis markoló kezdett dolgozni pár méterre tőlünk, még a földön heverve jól láttam amint Jázmin megrezzen, majd elrohan....

Nem szaporítom a szót, minden lovassal esett már meg hasonló :) A ló hazaszaladt (egy kilométerre se voltunk otthonról), én hazakocogtam, szerencsére közben senkivel sem történt baj. Az ilyen szituk miatt szerencsésebb ha nem egyedül lovagol az ember. Egyrészt mert ha baj van, a társak tudnak segítséget hívni, másrészt a megriadt ló nagyobb eséllyel marad a többi lóval.

 

Sztori: Miután láttam a lovat elporzani hazafelé, futtában felhívtam a szomszédunkat, hogy ha látja hazaérni a pacit, ugyan fogja már meg legyen kedves. A következő társalgás hangzott el:

- Jó napot kívánok! Legyen kedves, nézzen ki nem látja-e véletlenül a lovamat a ház körül.

- Jó napot! Épp most mondja a nővérem, hogy mintha  Jázmint látta volna az ablak előtt szaladni, de nem volt rajta lovas....

 

:) Minden jó ha a vége jó! 

 

Ma van a szülinapom, pom-pom-po-rom...

Bozót | 2011-06-15 22:07:08 | 33 hozzászólás

Ahogy már mindenki tudja, ma van a szülinapom. Harmincegy éves lettem én, meglepetés e költemény....ja, mégse. Meglepi viszont volt, a javából! De ne szaladjunk előre!

Tegnap megírtam az ominózus blogbejegyzést az UB nevezés körüli tökölésemről, de valóban nem vártam semmi csodát, csak úgy jólesett leírni a nyafit. Igazából addigra már túlléptem rajta, de azért mára beterveztem egy szivatós szülinapi 31km-t, hogy a maradék kedvem is elmenjen mindenféle romantikus képzelgéstől, hogy én a nagy víz partján, futva Tihanyból-Tihanyba, és hasonló őrültségek..

Nem indultam korán, nehogy megússzam a meleg egy részét, nem ettem sokat reggel, egy tejeskávé és egy minijoghurt csúszott le közel két órával futás előtt (két napja amúgy is szénhidrátmegvonás van, de erről később) és elhatároztam, hogy a vasút mentén futok, terepen, napon. És kutyával :)

Két részre osztottam az edzést, mert nincsenek annyira edzésben az ebek, hogy tűző napon egyszerre 31kilit bármelyiket magammal vonszoljam. Először Rumbával indultam neki, első 3km a községből kijutásra telt, járdán, betonon, ez van... Utána miénk volt a földút a vasúti töltés mentén, javarészt tűző nap, néhol húszcentis árnyat nyújtó fák, nagyon néha egy kis hűs szellő. Rumbát nem engedtem szabadon, mert nem bízom még benne, így viszont néhány gyík és nyuszi miatt kis híjján kirántja a derekamat, hiába szupi rugalmas a póráz. Lassan azért megérti, mit várok tőle és már csak oda-odaszimatol ha érez valamit moccanni a susnyásban. A fordulónál (7,5km) láttam, hogy eléggé felhevült az eb, ezért visszafelé picit lassabban haladtunk az árnyékos részeken és a faluba visszaérve meg akartam itatni, de a vasútállomásnál a felújításkor frissen telepített gyönyörű dizájnos díszkút természetesen el van zárva....A zöldséges udavrán láttam, hogy épp locsoltak, megkérdeztem, hogy megitathatnám-e az ebet, de a buta jószág nem kért.  Picit hagytam az árnyékban hűsölni legalább. Az utolsó két kilin már nagyon kivolt szegénykém, de csak hazértünk. 

Gyors megitattam az ebet, ittam egy nagy pohár vizet és pár korty kólát, fogtam a másik kutyut és huss. (10perc depó)

Indy kutya nagyon lelkesen jött velem, főleg, hogy mostanság nem vittem őt futni. Sajnos tipikus kankutya, minden függőleges tereptárgyat meg kell jelölnie :) de persze ha az a parancs akkor haladunk folyamatosan. Mire elérjük a terepet már rettentő éhes vagyok, logikus, eltelt bő két óra futással, ráadásul előtte se voltam túltöltekezve. Egy fáról szedek pár szem kissé éretlen vadringlót, finom fanyar íze, lédús húsa jólesik nagyon, de se a szomjam se az éhségem nem oltja. Pulzuson látszik hogy meleg van és nem százas a helyzet, lassan kocogva is veri a 160-at bőven :( Próbálom alatta tartani, de megaszívás, frusztrál a tempó és a lábaim se örülnek a tötyörgésnek. Kicsit gyorsabbra váltok, de úgy meg érzem, hogy erős, a tarkómban dobog a pulzus, nem lesz ez jó. Marad a kényszerű lassú tempó (utólag visszanézve-számolva nem is volt olyan vészesen lassú)  Kutya jól bírja, szabadon szaladgál, gyíkot kerget, szimatol, néha lemarad aztán felzárkózik. Jólesik, hogy vele nem kell foglalkozzak, de a nyavalyás pórázt vihetem kézben :) A fordulónál az órámra pillantok, de minek? Csak idegesítem magam, hogy hét perccel lassabb, mint az előző kör ezen szakasza...Ésakkor?! Semmi :)  Visszafordulunk, már Indy se rohangál, sőt, igyekszik mindig az árnyékos részeken haladni. Jó neki, az ő magasságában több árnyék van :) Párszor belesétálunk ha árnyék adódik, hadd nyugodjon a pulzus, hűsöljön a kutya. Közben eldöntöm, ha hazaérek törlöm a korábbi blogbjegyzést, a hozzászólásokat elmentem magamnak ínségesebb időkre, jövő hétvégére pedig betervezem a közelünkben szervezett teljesítménytúrát, 50km Szolnok-Nagykáta, éjjel, végén strandolás ingyen. Azon morfondírozok, talán lefutok előtte Kátáig, vagy tovább...vagy Kátától Szolnokig és aztán a túra, az úgy egy százas, itt a fődemen...  Közben jönnek rám a böglyök, úgy korog a gyomrom, hogy folyton körbenézek, mi a fene morog és alig várom, hogy visszaérjek a civilizációba és igyak-egyek valamit. Megaszívás ez a javából.   Azért egyszercsak eljő az utolsó átjáró is és már a vasútállomásnál vagyunk újra. Kutya már árnyéktól árnyékig szalad, jó is hogy feltűnik egy eperfa amit eddig észre sem vettem, legalább pihizünk pár percet és egy kis cukrot is vételezek. Lila ujjakkal indulok tovább immár a járdán, csak úgy süt vissza a meleg róla, légmozgás semmi, kánikula van, de már gyűlnek a távolban a felhők, nyári zápor közeleg. Az utolsó egy kilométerbe Indy sétál bele többször, de hazajutunk végre és jöhet a jól megérdemelt zuhany és egy fini jeges-meggyes tejeskávé.  Köntösben, kezemben bögrével nyomom be a laptopot és mit látok?  Nem ez volt a megaszívás. Az jövő szombaton lesz :)

Nyaff

Bozót | 2011-06-14 20:49:48 | 47 hozzászólás

Csak amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek nyafogás lesz, nyugodtan kattintsatok át az Indexre valami zaftos pletykáért...

Tavaly Sünit kísértem az UB-n, klassz kis párost alkottunk, azt hiszem mindkettőnk megelégedésére, Akkor Süni felvetette, hogy ha idén futni akarnám, akár szerepet is cserélhetnénk. Köszönettel elhárítottam az ajánlatot. Aztán idén ismét kérdezett, hogy kísérném-e most is. Én marha, rávágtam, hogy talán ott se leszek, de ha igen akkor futva...

Hogy nevezni is kéne? Az valahogy eszembe se jutott.... Aztán mikor rávetődtem a verseny oldalára belémhasított a felismerés, hogy az év végén nevezve jóval olcsóbban megúszhattam volna. Az utolsó díj már igencsak meghaladta a rendelkezésre álló keretet, így szép lassan lemondtam a dologról. No persze, felkészült se voltam/vagyok így jól megideologizálhattam, hogy ennek így kellett történnie, hogy ne csináljak hülyeséget :)

Egészen addig elvoltam így amig Lydérch nem említette, hogy le kell mondja a részvételt, lábproblémák miatt. Mint a kis villanykörte, gyulladt elmémben az ördögi ötlet, hogy át kénbe vennem a nevezését, jóindulatára számítva talán az összeget is barátilag feloszthatnánk emberibb léptékű részletekre és ha a gondviselés is úgy akarja, talán még célba is érhetnék a versenyen. Gyors kérdés ment a szervezők egyikéhez, mert a versenykiírásnál nem találtam nevezés átírására vonatkozó infót. Postafordultával jött is a válasz: lehet!

Csak hát nekem a családdal is le kellett bótolni azt a hétvégét, Lydérch meg már pénteken nem olvasta a mailt....

...az egyéni nevezésnek - és azzal együtt az egyéni nevezés átadásának - határideje pedig 10-e volt....

Major Árpád néven meg már csak nem kéne induljak, hiszen akár sikerülhetne is a kör akkor meg mivan? 

 

Természetesen nem hibáztatok senkit, bőven lett volna időm figyelemmel követni a nevezési lehetőségeket, információkat, ha meg már eltoltam, legalább most igyekeztem volna a döntéssel. Nem várok sajnálozást, se azt, hogy bársonypárnán nyújtsanak nekem rajtszámot :))) Csak jólesett kipötyögni a frusztrációmat

2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)