Nem fogok túl nagy meglepetést okozni: minden kezdet nehéz :D.
Nem maga a fizikai megterhelés, hanem a döntésed súlya. Elhatároztam, hogy csinálni fogom. Ez azzal jár, hogy futok akkor is, ha nincs kedvem. Futok akkor is, ha esik az eső. Futok akkor is, ha a lábaimat még feszíti az előző futás fájdalma. Hidegben, melegben, sárban, esőben, hóban, szélben…

Az első 10 alkalom átlaga 5,3 km lett és ez a 10 alkalom elég volt ahhoz, hogy az állapot, amit az elején csupán „a döntésem következménye”-ként aposztrofáltam, átváltson vonzódássá, később függéssé, még később megszállottsággá (jó értelemben véve természetesen).
Tudtam, hogy az elhatározás, az eltökéltség, a kitartás, a távoli cél elérése érdekében megtett erőfeszítések azok a „segítők”, amik ösztönözni fognak még akkor is, amikor esetleg inkább döglöttem volna otthon a nappaliban.
Egy hónappal a kezdést követően a naplómban már ilyen jellegű bejegyzés is volt: „…esőben, sárban, jó hangulatban, nulla fáradtsággal…”. Itt már élveztem a futást és amellett, hogy már volt célom vele, jókedv társult a fizikai igénybevétel mellé.
A célokat a következőképpen határoztam meg:
1. Kitartani a futás mellett, a heti rutin részévé tenni. Az elvárt eredmény, hogy megtartsam az egészségem és bírjam a tempót a fiammal.
2. Egy éven belül lefutni egy félmaratont. A legelején ez nagyon távoli célnak tűnt. Akkor belegondolva kissé szkeptikusan nyilatkoztam erről. Aztán nagyon gyorsan változott minden és nagyon sokat kellett változtatnom a teljesítményem megítélésérő…de erről majd később, részletesebben… :D
3. 40 éves koromig lefutni egy maratont. Igen, ez a célkitűzés akkor csak nagyképűségből hagyta el a számat… nem is törődtem vele túlzottan. Most, kicsivel több, mint egy évvel a kezdés után pedig már nyomom a 20 hetes maratoni edzéstervet és igazából nem csak lefutni szeretném, hanem 3:30-al teljesíteni. Sőt, nem is a maraton a legfőbb cél, hanem a triatlon… de erről majd kicsit később, részletesebben… :D

Közben folyamatosan a netet bújtam, hogy minél több infót szerezek a futásról, a körítéséről. Edzéstervek, eszközök, berendezések, ruhák, versenyek, filozófia, fiziológia, táplálkozás, közösségi aspektusok… Mindent kutattam, ami csak elérhető volt. Beszereztem a Runner’s World régebbi számait, regisztráltam on-line tartalom hozzáférésért számos helyen, letöltöttem és feldolgoztam digitális tartalmakat. Megszerkesztettem a saját Excel futónaplómat, statisztikáztam, kiértékeltem…és élveztem…és élvezem a mai napig.
A neten olvastam először a „flow élmény”-ről is. Sose hallottam róla azt megelőzően.
Wikipedia idézet:
„…A Flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli…a Flow-élmény egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően terelni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. A Flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy spontán, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot megoldunk, de a Flow-t úgy is le szokták írni, mint egy egyszerű mély koncentrációt, amikor csak az adott feladatra koncentrálunk...”.

A flow élmény definíciója egyébként egy magyar tudóstól, Csíkszentmihályi Mihály-tól származik. Számomra úgy realizálódik, hogy teljesen belesüllyedek a futásba. Elnyel. Energizáltnak, igazán élőnek érzem magam teljes koncentráció mellett, ami nem egy erőltetett, fókuszált tevékenység, hanem eredendően jelenlévő. Teljességgel eltűnik minden mentális korlát és megtapasztalom azt az érzést, ami számomra a szabadságot jelenti (fizikai és legfőképp szellemi síkon is). Ha nagyon-nagyon egyszerűen akarom ezt körbeírni, akkor a következőképpen fogalmaznék: „Amúgy is egy olyan sokat beszélgetős pajti vagyok, de amikor egy flow élménnyel átitatott futás után hazatérek, akkor úgy jellemzem a tevékenységem, hogy csacsogósra futottam magam.”
…és igazából csak ez számít, nem a hosszútávú célok, nem a pace-k ostroma, nem a dombok meghódítása…csak a boldogság!