Egy hete voltam dokinál a térdemmel.A röntgen semmit nem mutatott...illetve csak a szexi térdkalácsomat..XDSzóval az orvos is kicsit tanácstalanul annyit javasolt hogy pihentessem két hétig,aztán fokozatosan terheljem.Nem látott semmi olyan kóros elváltozást ami miatt abba kellene hagyjam a futást,vagy mondjuk műteni kellene a lábam, vagy ilyesmi.Azthiszem szerencsés vagyok.Talán csak túl nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a futásba,túl sok edzésen voltam, bár én nem éreztem megterhelőnek.De hogy is éreznénk megterhelőnek azt ami ennyire jó?!Tehát egy hete már kispadon vagyok,próbálok nem futni,betartani azt amit a doki mondott.Nincs kedvem még egyszer találkozni vele (annyira nem a zsánerem).

Azt hittem majd unalmas lesz és az ég világon semmi nem történik velem,amíg nem húzhatok futócipőt,de tévedtem.A pálya szélén állni is legalább annyira izgalmas mint versenyben lenni,edzésre járni.Sokmindent át tudtam gondolni,újraértékelni.Átgondoltam hogy mit kockáztatok,ha nem vagyok türelmes.Bár furcsán hangzik, de minden sportolóra ráférne egy-két hét kényszerű edzésmentesség hogy megtanuljon figyelni az eszére.Sokszor csak akkor vesszük észre hogy nagy a baj,amikor már tényleg lépni sem tudunk a fájdalomtól.Pedig igazából a testünk már korábban jelzett,lehet hogy halkan,de jelzett.

A másik amit figyeltem, hogy körülöttem melyik "játékos" hogyan játszik.Azt szokták mondani hogy ha valaminek a középpontjában vagy,akkor nem mindig tudod reálisan megítélni a dolgokat,legalábbis nem úgy mint egy kívülálló.Nekem most megadatott a lehetőség hogy kicsit "távolabbról" szemléljem az eseményeket,az embereket akikkel együtt futok, egy edzésre járok.Ülök a kávézóban,és semmi mást nem teszek mint figyelek.Ki, mire hogyan reagál,hogyan beszél hozzám.Sokkal több mindent észreveszek,mintha bennem lenne az edzés miatti drukk,meg hogy menjünk már futni.Lehet hogy ez egyfajta játék hülyegyerekeknek,de ennek a játéknak köszönhetően már tudom hogyan viszonyuljak egy-két futótársamhoz.És még egy hétig ücsörögni fogok!!!!....

Kb két hete kezdődött az egész mizéria.Csoportos edzésen voltam,élveztem nagyon.Jó társaság,jó levegő,rengeteg boldogsághormon,csodás kilátás,és környezet,tehát minden adott volt.Aztán egyszer csak megtörtént a baj.Talán rosszul léphettem,vagy a lejtők, és a macskakövek hozták elő, nem tudom sajnos de elkezdett fájni a térdem jobb oldala.Amikor léptem olyan érzésem volt mintha 2 centivel rövidülne az ínszalag a lábamban,iszonyatosan húzódott,nem tudtam normálisan behajlítani,a lépés meg egyszerűen borzasztó volt.Hiába nyújtottam futás után, nem segített,10 perc múlva már behajlítani sem tudtam a lábam.Jött a jegeléses,krémezéses időszak,4 napig nem futottam, bár már másnapra látszólag semmi baja nem volt a lábamnak.Következő terhelésnél, kb 5 kili után megint előjött ez a fájdalom.Megint 4 nap pihi,aztán az utolsó edzésnél amit bevállaltam, betelt a pohár.Eldöntöttem hogy ez így nem mehet tovább.Ma elmentem dokihoz...

Az ember bármennyire próbálja hitegetni magát,azért a szíve mélyén tudja hogy ha nagy gond van.Amíg ki nem mondják hangosan, nem tűnik olyan ijesztőnek és valóságosnak a probléma.Aztán a doki közli veled hogy nem futhatsz többet,és hirtelen olyan borzasztóan reális és szörnyű lesz az egész.Mintha arcon csapnának.Lezsibbad kezed-lábad,az agyad kattog hogy akkor most hogyan is tovább.Mi történik ha ezentúl nem úgy lesz ahogy eddig, és mennyi mindent veszítesz azzal ha nem tudsz edzésekre járni,mert nem lesz értelme odamenni.Nem köt össze ezentúl semmi azokkal az emberekkel akiket most ismertél meg,és mi lesz az egszségeddel,és akkor mi lesz az új futócipővel ami még csak kétszer volt a lábadon, és ami annnyira jól passzolt mintha külön neked tervezték volna.És mi lesz a futóversennyel amire két hónapja vársz,és már csak egy hét választ el a starttól?Szóval ezernyi kérdés cikázik az agyadban,de egy a lényeg, nem akarsz vesztes lenni,és nem akarsz lemondani arról ami az életet jelenti.És akkor mint valami GPS-kütyüben,jön az újratervezés.Amikor az agyad nem fogadja el a veszteséget, akkor elkezd kombinálni, más megoldást keresni.Valamit ami közel van az erdeti célhoz,valamit ami más de mégis majdnem ugyanaz.A doki annyit mondott hogy gyenge az ínszalagom és nem bírja a terhelést, tehát ha edzem, akkor jóeséllyel bírni fogja.Eszem ágában sincs abbahagyni a futást mert egy orvos ezt mondta.Elmegyek egy sportorvoshoz,meglátom ő mit mond.Addig pedig marad a bringa, a séta,és a remény hogy nem kell lemondanom az álmaimról.Legfeljebb egy kis kerülővel érem el a célt....

Kétféle ember létezik a világon.Az egyik könnyen megközelíthető,barátságos,nyíltszívű.A másik önmagába forduló,kicsit zárkózottabb,az "ufó típus".Sajnos én is ebbe a kategóriába tartozom.Sosem kötöttem könnyen barátságokat,de ha bárki odajött hozzám akkor láthatta hogy igazából nem vagyok szúrós sündisznó.Szeretek beszélgetni,ismerkedni,csak nekem nehezebben megy.Én inkább leülök egy sarokba,nézem az embereket,nem pofátlankodok oda senki társaságába.Csütörtökön is pont ez történt.Csoportos városnézős futás,mindenki mindenkit ismer,én voltam a kakukktojás,az a bizonyos ufó.Senki még csak oda sem jött köszönni.Persze,jogos a kérdés:miért nem kezdeményeztem én.Mert a magamfajta furaszerzetnek nem megy olyan egyszerűen.Ilyenkor totál nem jut eszembe semmi,pedig adott téma a futás.Ülök kukán és nézek magam elé.Meg merjen szólni az ember Olyanok között akik csak a maratonról meg a félmaratonról tudnak társalogni,ja meg az ironmanről.Én csóri még 10kilit nem futottam egyben.De nem baj,gondoltam a futás összehoz...hát nem hozott.Azért mentem el erre az "edzésre"mert gondoltam tökéletes az első 10kilimhez,egymást bevárós tempó,városnézés,szupi.Aha!!Az eleje ilyen volt,aztán valahogy megfeledkeztek arról hogy a sor végén is van futó,letojtak magasról.A térdem bekrepált,nem nagyon tudtamőket követni.Legszívesebben ordítottam volna.Annyira dühös lettem.Mire én visszaverekedtem magam fájós térddel a kiindulási ponthoz,addigra a többiek vidáman sütizgettek.Senki nem kérdezte milyen volt,mi történt.Én naív!!!Azt reméltem ha egy kupac emberrel összeköt egy ilyen szuper dolog mint a futás,akkor ott nem lesz önzés.Tévedtem.Nagyot!!Számomra nagyon rossz élmény volt ez az egész mert mint írtam,nem kötök könnyen barátságokat.Amíg működött az egymást bevárjuk dolog,minden nagyon jó volt.Budapest gyönyörű este,elképesztő látvány,tehát az elejét nagyon élveztem.De a vége egy rémálom lett.Nem így képzeltem el az első 10esemet,de ez van.Legközelebb meggondolom hová megyek,az biztos!!!

Mostanában nem sikerült olyan aktívnak lennem futás terén mint eddig.Elkezdtem a 10km-es edzéstervemet,amiből egy hetet sikeresen végig is csináltam,aztán jöttek a változások.Elkezdtem csoportos edzésekre járni,ami nem is baj szerintem.Valahogy tuningol,és úgy érzem többet hozok ki magamból ha társaságban futhatok.Jó a hangulat,és sok segítséget kapok ha kérdésem lenne,arról nem is beszélve hogy új arcokat megismerni jó dolog.Csak ajánlani tudom mindenkinek.Aztán persze ott van az elmúlt hetek árnyoldala hogy megint összeszedtem egy jó kis húzódást,meg egy két hetes náthát is.Ez nem csak a változások időszaka hanem a tanulásé is.Megismertem Monspart Saroltát,akitől nagyon jó tippet kaptam a húzódások kezelését illetően.És persze ami az egyik legszuperebb dolog hogy megvettem életem első komoly futócipőjét,egy Saucony Guide 7est.Pont a lábamnak lett tervezve.Nem is gondoltam hogy ennyire fogom érezni a különbséget az előzőhöz képest.A talpa puha,de megvan benne az alátámasztás is a bokámnak.És spéci cipőfűzője van!Ahogy észrevettem,sokan futnak ebben a fajta cipőben.Szerintem árban is jó.Szóval tényleg változik minden,de nemcsak a környezetemben hanem én magam is.Eltűnt a pocim,nem volt nagy,de azért volt:)A változások jó dolgok!!Kicsit jegelem a 10kilis edzéstervet,és azthiszem élek egy kicsit ebben a fura csoportos edzéses,Sosem túl előre tervezős "zűrzavarban".:)